Carlos Reygadas filmje minden tekintetben nagyszabású, ugyanakkor zavarba ejtő alkotás, melynek jelentős része (de korántsem egésze!) önéletrajzi elemekből építkezik. Ezt azért bőszen tarkítják néha egészen vad, néha pedig mesés fantáziaelemek, vérbőn erotikus, esetleg sporttárgyú vagy egyenesen misztikus-mágikus momentumok. Célravezető, ha a vizualitás felől nyitunk, hiszen Reygadas, egészen pontosan a munka oroszlánrészét vállaló operatőre (Alexis Zabé) a maguk nemében elképesztő felvételekkel traktálja a nézőket. A filmet Mexikó egy egészen varázslatos hangulatú részén, Morelos tartományban forgatták, melyet uralnak a fenséges vulkanikus formák, a méregzöld növényzettel benőtt meredek lejtők, a dús erdőségek, ráadásul az egész környék mintha belenyúlna a felhőkbe - a táj itt tényleg az égig ér. Hogy a perspektívát, a formák hajlását és meredekségét még jobban kiemeljék, a képmező széle felé vizuális torzítást alkalmaztak, ami sokszor egészen elmosódottá teszi a hosszan kitartott snitteket - a kép közepét viszont élesen láttatja. Fiatal, kisgyermekes házaspár költözik a városból e kies vidéki közegbe, ám sem egymással, sem környezetükkel nem jönnek ki egykönnyen - a film meghökkentő végkifejletét juszt sem áruljuk el, de annyit elmondanánk, hogy nem csak ezen a ponton hasonlít a néhai Balázs Béla Stúdió némely szürreális alkotására. Reygadas javarészt "amatőr" szereplőkkel operál, s ez egyáltalán nem válik a film hátrányára: külön kiemelnénk a gyönyörű és tehetséges Nathalia Acevedót (aki amúgy jeles videoművész, kliprendező és dj). A rendező ars poeticája szerint igyekezett az értelmet minél nagyobb mértékben kizárni a filmalkotásból. Ezt sokkal inkább az expresszionista festészet mintájára képzeli el, ahol fontosabb az alkotás kiváltotta élmény, mint az, hogy valamit ábrázoljunk is. Nos, ennek az elvárásnak maximálisan eleget tudott tenni.
