„Ez egy olyan nép” – Ferenczi Gábor filmje Overdose-ról

  • Bori Erzsébet
  • 2013.12.28 15:12

Film

És lett egy lovunk. Aki - adjunk ez egyszer igazat az ifjú Csurka Istvánnak abban, hogy „a ló is ember” - 2007-től zsinórban tizenkétszer nyert,

Overdose - Vágta egy álomért. Megtévesztő lehet a cím, a téma, de a rendező személye eloszlatja az esetleges aggodalmakat. Ferenczi Gábor a nyolcvanas évek óta készít dokumentum-, tévé- és kisjátékfilmeket, kitüntetett terepe a magyar valóság - amellyel túl ritkán találkozunk mozgóképen -, témaválasztási,  anyaggyűjtési módszere a kíváncsiság és az elfogulatlan vizsgálódás; szereti új nézőpontokból láttatni a dolgokat, fogas kérdéseket feltenni és leginkább a nézőre bízni a válaszok keresését.
Alighanem a nézőnek ez az aktiválása vezet oda, hogy a filmjeitől évek múltán is nehéz szabadulni. Emlékezetes munkái között ott vannak a Sós Ágnessel közösen forgatott dokumentumfilmek (Megyek a TB-be, Magamról röviden csak annyit), a státusztörvény erdélyi fogadtatásának feltérképezése, távol a nagyszínpadtól, a "nem nadrágos" emberek körében (Magyar buletin) vagy a Bodor Ádám novelláit adaptáló kisjátékfilm, amely az író magas tetszését is elnyerte (A barátkozás lehetőségei). Ilyen előzmények alapján számíthattunk arra, hogy az Overdose polírozott nagynemzeti sikersztori helyett drámákkal és konfliktusokkal terhes történet lesz, amelynek keserveiben, szépségében, abszurditásában magunkra ismerhetünk.

Mint szinte minden ügyünket, ezt is reménytelen megosztottság kíséri. Elég megnéznünk a magyar Wikipédia Overdose vitalapját vagy bármilyen fórumot, ahol az aranycsapattal és Kokó profi pályafutásával példálózva a leghalványabb kísérletet teszik a legendák eloszlatására, a világhíres és a helyben világhíres különbségének megvilágítására. Hát persze, hogy mindannyian vágyunk a közös sikerre, és a sportsiker könnyen bemutatható, sokakat mozgósít és egyértelmű, éremben, másodpercben, fejhosszban mérhető. Ezt felismervén Minarik Ede mosodás azt mondta: Kell egy csapat! Azóta történhetett valami, mert ma azt mondjuk: kell egy stadion. Vagy: kell egy ló.

És lett egy lovunk. Aki - adjunk ez egyszer igazat az ifjú Csurka Istvánnak abban, hogy "a ló is ember" - 2007-től zsinórban tizenkétszer nyert, felfigyeltek rá külhonban is, míg a Kárpátok ölén jó két évig az ő nevétől volt hangos az éter. Dózi, a kivételes tehetségű sprinter feltűnése reményt adott a valaha szebb napokat látott, de siralmasan legatyásodott magyar lóversenysportnak, celebként futtatta a bulvársajtó, magas fordulatszámon pörgött az öncsalás és a néphülyítés. Néhány idézet a filmből és a sajtóból: "A magyar gazdasági felemelkedés záloga." "Ez a ló nem véletlenül most született, nem véletlenül jött éppen ide..." "Új nemzeti kincs lehet belőle... egy szimbólum." "Ez nemcsak egy átlagosan jó ló, hanem egy földönkívüli csoda." Az áprilisi Hungária Nagydíj előtt a kormányra készülő Orbán Viktor is felkereste a lovat, az alagi sportlétesítmények láttán elégedetlenségének adott hangot, valamint kifejezésre juttatta, hogy "ez egy olyan nép, a mienk, amely annyi kudarcot szenvedett az elmúlt időszakban, hogy a legkisebb esélyt ha látja, a legkisebb reményt a sikerre, akkor rögtön megmozdul, ott akar lenni, részt akar venni..." Mi - a nép - csak felhőtlenül örültünk, mit sem tudva Group I-III-ról, távokról, a lószépség objektív kritériumairól, savós patairha-gyulladásról.

false

 

A forgatás zömmel 2009-ben zajlott, amely sorsdöntő évnek ígérkezett a nyeretlen kétévesből nyertes két-, majd háromévessé növő Dózi pályáján: benevezték a nyár eleji Royal Ascotra, amelyről a laikusok is tudják, hogy mekkora szám. Valóban sorsdöntő év lett: a Hungária Nagydíjon Dózi a futamát megnyerte, a patkóját elveszítette, és mint a Lúdanyó meséiben: egy patkó miatt a ló elveszett... a csata elveszett... az ország elveszett. Overdose hosszú hónapokra lesántult, tapasztalt szakemberek szerint a patairha-gyulladásból ritka a felépülés, és végképp nincs visszatérés a csúcsra. Míg a korábbi sikerek nagy részét jól vágott archívokkal mutatja be a film, a drámát élesben, testközelből kapjuk. Ahol a bulvársajtó érdeklődését veszti, ott érzi elemében magát a dokumentarista. A film hőse a lepukkant, láncdohányos, bevallottan magánéleti és alkoholproblémákkal küzdő Ribárszki Sándor, aki fokozatosan, a történet előrehaladtával lép elő főszereplővé, és lopja be magát a néző szívébe. Sándor három idegen nyelven beszél rosszul, magyarul meg csúnyán, de elismert szakember, aki nagyon ért a lovakhoz. ' tűnik a legegyenesebb embernek a vásznon megfordulók közül a hátsó szándékok, az önfényezés és önfelmentés, a politikai és anyagi haszonszerzés világában, és a becsületességéből még a munkaadójára, Mikóczy Zoltánra is átháramlik valami. A Stadlerra hajazó szlovákiai magyar self made man három országban működtet kétes hírű vállalkozásokat az acéltól az élelmiszeriparig. Romániában csődbűntettel vádolják, az országúton rángatják ki a kocsijából, és viszik a földre a kommandósok 2009 őszén, új fejezettel toldva meg Overdose regényét. Ribárszki és Mikóczy láthatóan szót tud érteni és lojális egymással, de ahogy egyre magasabb helyekről egyre többen kezdik el osztani a lapokat - és Mikóczynak égető szüksége lesz a befolyásos támogatókra -, megromlik a kapcsolatuk. 2010 tavaszán öt nagyvállalat (OTP, Járai biztosítója, Demján Euroinvestje, Mol, Közgép) megvásárolja Overdose tulajdonjogának 50 százalékát. Nyilván nem alapos gazdaságossági számításokat és kockázatelemzést követő befektetői döntés volt megvenni egy majd' egy éve nem versenyző, sérült lovat, Járai például arról beszél a sajtótájékoztatón, hogy akkor most a cégének lett egytized lova, már ha jól értette, amit erről mondtak neki; Demján és Hernádi tájékozottsága sem volt kielégítő: előbbi felajánlotta a részét, hogy utóbbi Molverdose-nak nevezhesse át a lovat, csakhogy a pedigrészabályok miatt a névnek O-val kell kezdődnie, így legfeljebb Csányi futtathatta volna a paripát Otépédóz név alatt. Akármi motiválta is a bevásárlókat, millióik hozzásegítették Overdose-t a felépüléshez és a méltó búcsúhoz. Mert mégis történt itt egy kisebb csoda: Dózi visszatért. A hosszú kezelés és az odaadó gondozás (Dózi munkalovasa kezdettől fogva Budinszki Barbara volt, aki jóformán együtt élt vele, és elementáris érzelmekkel reagált a viszontagságokra) után Overdose nyerni tudott két kisebb versenyen. És jött a mindent eldöntő Baden-Baden...

Ekkorra a nézőt már magába rántotta a történet, együtt lélegzik, együtt izgul a szereplőkkel. Mintha a Luck - szintúgy az HBO nagyszerű, látványos és többek között a lóversenyzés gyilkos természete miatt elkaszált sorozata - magyar dokuváltozatát látnánk. Ferenczi munkatársai kitesznek magukért, az operatőrök (élükön Lovasi Zoltánnal) a mozgalmas tablók és a bensőséges pillanatok megragadásában egyaránt jeleskednek, Thomas Ernst és a vágócsapat hozza a ritmust, Barcza Gergely mindenhová megtalálja a hatásos zenét. A szájbarágást és az ítélkezést messziről elkerülő rendezés többféle értelmezésnek is lehetőséget ad, s ezzel a megosztottságok feletti nagyvonalú átlépéssel a legszélesebb közönséget szólíthatja meg.

A tragikus események dacára sem Overdose pályája, sem a film nem zárul boldogtalan véggel. Ribárszki Sándort megújult külsővel, ismét sikeres magyar trénerként látjuk viszont; Dózi szobrot kap, és fedezőménként élvezi a nyugdíjat, miután utoljára még győzött Rómában, azzal a Frankie Dettorival a nyergében, akit Tandori Dezső örökített meg a magyar irodalomban.

Az HBO és az Uránia mozi műsorán

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.