film - BUNYÓ

  • - köves -
  • 2009. július 30.

Film

Amióta New York sincs már olyan ellenőrizhetetlenül messze, meggyőzően kell ahhoz bűnösvárosozni, hogy elhiggyük; az alvilág egy manhattani szuvenírshop titkos helyiségében kezdődik, ahová a kínai kasszírnő balján nyíló rejtekajtón lehet bejutni.

Az ilyen alvilágok utoljára P. Howardnál élték fénykorukat, de a Bunyó készítõinek szeme elõtt vélhetõen nem õ, hanem azok a legendás New York-filmek lebegtek, melyekbõl minden filmfõiskolás párás tekintettel idéz a büfében. Hitelességben kábé ide, a büféig jutunk, vagy az Empire Dinerig, ami kábé olyan, mintha egy magyar filmben a Gerbeaud-t mutogatnák, mint a munkásosztály kedvelt kiülõsét. Ám ha csak ennyi lenne, de a keménykedésnek maguk a keménykedõk adják a legnagyobb pofont; a népmesei legkisebb fiú, aki egy szál sporttáskával költözött fel a nagyvárosba, és a kispályás menedzseralkat, aki hamar felfedezi benne a született utcai harcost. A fiú nem ijed meg a saját árnyékától, de a városétól sem: "Engem ez a város nem ijeszt meg" - és összeszorított fogazattal edz (ez is amolyan New York-i dolog lehet) egy forgalomban lévõ metrókocsiban. És jönnek a mecscsek, brooklyni templomban, a koreaiak márványtermében, harlemi sikátorban és egy manhattani penthouse-lakásban: közelharcot fényképezni ma már külön szakma (lásd Bourne-filmek), de errõl mintha elmulasztották volna értesíteni az alkotókat. 'k persze esküsznek az autentikusságra, amit úgy kell elképzelni, mint két tizenévest Brooklyn feliratú pólóban a parkból, akik titokban napok óta fejlesztgetik a környék legmenõbb pacsizását.

Az UIP-Duna Film bemutatója

* és fél

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.