Film

Mind közül a legnagyobb majom a filmben embert alakító Gary Oldman, aki nemrégiben a Playboyt beszélte tele Mel Gibsont felmentő hülyeségeivel (majd a Jimmy Kimmel Live-ban meakulpázott menetrendszerűen). Az igazi majmok közül viszont még mindig Caesar viszi a prímet; remek harcos, odaadó apó és lelkesítő vezér, aki előtt meghajlik az is, aki egyébként nagyon nem ért egyet a főnök fennen hangoztatott "majom nem öl majmot" elvével.

Az HBO nagy nyári high-concept sorozatában az emberiség 2 százaléka köddé válik - A hátrahagyottak a többiekre koncentrál. Tom Perrotta saját regényét dolgozta át: erről faggattuk telefonon.

Betiltás és kínos magyarázkodás, ez volt az őszi CineFest előkampánya, amiből lehetőségeikhez képest megpróbáltak jól kijönni, ha igazán jól nem is sikerült. A vége beismerő vallomás és kimaxolt békejobb lett. De a DunaDOCK az idén így sem rendez programot Miskolcon.

Amerika legjelentősebb ismeretlen rendezője is a tévésorozat-bizniszben nyomul. A bálozó burzsoák közeli ismerőse, a Metropolitan, A diszkó végnapjai és a Damsels in Distress direktora az Amazonnak készít websorozatot. A Cosmopolitans augusztus végén online debütál.

Hatvanhárom éves korában öngyilkos lett Hollywood történetének egyik legnagyobb komikusa. 2004-ben a Berlinalén beszéltünk vele – akkor nem jelent meg az interjú, most búcsúképpen felidézzük.

A miskolci fesztiválnak nem kellett, de itt megnézheti a Cséplő Gyurit.

Politikai konfliktusok elkerülése miatt, biztonsági okokból, vagy egyszerűen csak szakmai megfontolásból nem lehet roma tematikájú film a CineFesten. A DunaDOCK műhely kiszáll, a CineFest magyarázkodik.

Ki a fene az a Frank Sidebottom? Hogyan kerül Michael Fassbenderre egy hatalmas műfej? Mi a sorsa az outsider zenésznek? És mi köze mindehhez a Pink Floydnak? A Frank című film rendezőjével, Lenny Abrahamsonnal beszélgettünk.

Alighogy elkönyveltük a zeneipar jelentős lúzerei között Llewyn Davist, a Coenek összeférhetetlen dalnokát, máris itt a következő adag öntörvényű zseni, egy kiejthetetlen nevű zenekar összeférhetetlen természetű zenészeinek képében.

Amikor Sztupa és Troché elmentek a faluból, nem búcsúzott tőlük senki. Nem is egyszerre mentek. Amikor Troché ment, hó esett, amikor Sztupa, eső. Nem volt maradásuk, mert a vágyaik helyből elérhetetlennek tűntek. Sztupa szorgalmas akart lenni, Troché szép. De hiába járt Sztupa vasárnap is munkásruhában, svájcisapkában, hiába köpte ki a tüdejét egymás után többször is a helyi futballcsapat edzésein és mérkőzésein, a nagy igyekezet vége mindig az lett, hogy elmentek a kocsmába, Sztupa és a többiek.

Yesüim Ustaoglu filmjében Törökország egyik nem nagyon távoli, nem is olyan ismeretlennek ható vidékén járunk. Nem nélkülözés és nyomor, de azért szomorú prolisors az ott élők osztályrésze. Alig takargatott szegénységet, kilátástalanságot, elzártságot látunk, monoton, rosszul fizetett, kimerítő munkából élő, energiáikat kisszerű szórakozásokban levezető, ócska tévéműsorok által sugallt, földszintes vágyakat dédelgető kisembereket.

Meg lehet lenni Gordon Ramsay nélkül? Élhet-e úgy az ember, hogy Stahl Judit a főzés csúcsa, s lassan, szenvtelenül rakjuk a tepsit a sütőbe? Nos, kell Gordon Ramsay, van a főzésnek másik oldala, kiabálva dobjuk ki konyhánkból a kezdőket. Ramsay éttermet újít fel, hotelt alakít át, keresi legújabb főszakácsát. De mikor főz?

Ahhoz, hogy a Transformers 4-et kellő komolysággal és minden ízében értékelni tudjuk, vissza kell nyúlnunk egészen A Múmia 3-ig.