magyarnarancs.hu: Hogyan esett önre az Amazon választása?
Whit Stillman: Roy Price, az Amazon Studios feje filmescsaládból származik, az apja oldschool stúdiómogul volt, remek ízléssel megáldva: a nyolcvanas évek legjobb vígjátékait köszönhetjük neki. Az Amazonnak van egy filmes projektje – arra buzdítják a fiatalokat, hogy csináljanak filmeket, azokat pakolják fel a weboldalukra, az Amazon pedig támogatja a legjobbakat. Roy eléggé bírta a Metropolitant – akkor még én is fiatal első filmes voltam. A terv az volt, hogy az Amazonnak átadom a Metropolitan forgatókönyvét, és a fiatal filmesek kedvükre dolgozhatnak vele. Átszabhatják, ahogy csak akarják. De az írók szakszervezete megfúrta a dolgot. A B terv az lett, hogy akkor én forgassak az Amazonnak egy websorozatpilotot. Párizsban. Nem esett nehezemre, hiszen sokáig éltem ott, rengeteg sztorim volt. Kész az első, 25 perces epizód, arra vár, hogy felkerüljön az Amazon oldalára. Nem ígérhetek mást, mint az első három filmem, a Metropolitan, A diszkó végnapjai és a Barcelona Párizsban játszódó keverékét. Ez a Cosmopolitans. Chloë Sevigny a húzónév. Eredetileg csak egy jelenete lett volna, de nem akartam ezért Párizsba rángatni, így írtam még neki két másik jelenetet.
| ||
magyarnarancs.hu: Első, rögtön Oscar-díjra jelölt filmje, a Metropolitan a karácsonyi báli szezonra készülődő manhattani elit, néhány elkényeztetett Upper East Side-i ficsúr és ficsúrlány körében játszódik. Honnan ez a vonzalom a New York-i arisztokráciához?
WS: Mindenkit elér a világfájdalom az egyetemi évei alatt. Én is szenvedtem rendesen. Míg rá nem akadtam erre a furcsa, de felettébb szórakoztató társaságra. Bekerültem a brancsba. Jó arcok voltak, semmi kirekesztő nem volt bennük. New Yorkban hagyományosan nagy az átjárás a társadalmi csoportok között. Anyám az egyik legsznobabb amerikai városból, Philadelphiából származik. Ehhez képest New York az antisznobéria fellegvára. Élmény volt az előkelők köreiben forgolódni, annyira mások voltak, mint akiket korábban ismertem. Mintha egészen más esztétikai szabályok szerint élnének, öltöznének. A legtöbbjük Edith Whartonba és Fitzgeraldba volt belebolondulva. Hódoltak az ódivatúságnak. A harmadik irodalmi alak, akinek a Metropolitan sokat köszönhet, aki nélkül nem jöhetett volna létre: Jane Austen. Ha isten és a befektetők is úgy akarják, hamarosan Austen egyik regényéből fogok filmet készíteni.
| ||
magyarnarancs.hu: A diszkó végnapjai egy másik nagyon New York-i szubkultúrának, a Studio 54 révén elhíresült manhattani diszkóvilágnak állít emléket. A diszkószakértők találtak kivetnivalót a filmben?
WS: Hogyne, hiszen ez létezésük leglényege: hogy mindenbe belekössenek. Lépten-nyomon megkaptam, hogy ez nem stimmel, meg az nem stimmel, ez nem úgy volt, meg az nem úgy volt. Kritikusaim nagy részéről rendre kiderült, hogy a közelében sem jártak az általam látogatott és a filmet ihlető diszkókluboknak. Báránybőrbe bújt punkrockerek voltak, egy punkrocker diszkókritikáját pedig nehéz komolyan venni. A legtöbben azt kifogásolták, hogy a nyolcvanas évekre tettem a sztorit és nem a diszkó fénykorát jelentő kései hetvenesekre. Ez tudatos alkotói döntés volt. Nem akartam szegény színészeket a hetvenes évek förtelmes diszkódivatjába öltöztetni. A nyolcvanas évekre ruhailag már elviselhetőbb volt a helyzet. Átnyálaztam a korabeli divatmagazinokat, és megpróbáltam megtalálni azt az időszakot, ami kilencvenes évekbeli szemmel is elfogadhatónak tűnt. A dalok kiválasztásánál is egy dolog és csakis egy dolog vezetett: nem a korhűség, hanem a slágerminőség. A filmben egy hétéves időszak merítését lehet hallani: egészen a diszkót megelőlegező philadelphiai soulhangzásig mentem vissza, és egészen a nyolcvanas évek euródiszkójáig jutottam. Gamble and Hufftól a Dolce Vitáig.
| ||
magyarnarancs.hu: Mint ősdiszkósnak mik voltak a törzshelyei?
WS: Valamivel idősebb vagyok, mint a hetvenes évek diszkósai, úgyhogy én már a hatvanas években diszkóztam. Akkor még léteztek New Yorkban ezek a kis, francia stílusú klubok, discothèque-ek, intim tánctérrel. A Hippopotamus volt közülük az utolsó, amit frekventáltam. Olyanok voltak ezek, mintha egy francia újhullámos filmben lenne az ember. Amikor a diszkó újra divatba jött, persze én is jártam a Studio 54-be. A Studio 54-nél nem volt jobb diszkó a világon – nyíltak újabb klubok, de egyik sem ragadta úgy meg a korszellemet, egyiknek sem sikerült megközelítenie a Studio 54 nagyságát.
magyarnarancs.hu: Hogy jutott be?
WS: A bejáraton. Lehetetlen küldetésnek tűnt, de a legtöbbször sikerült. A segítség a legváratlanabb helyről jött: az apámtól. Miután leérettségiztem, megajándékozott egy méretre szabott angol öltönnyel. Ismert volt a köreinkben egy angol szabó; olykor átjött az államokba, levette a kuncsaftok méreteit, hazautazott, majd küldte a kész öltönyöket. Én is kaptam egyet, egy csodás kék darabot. Ez a kék öltöny juttatott be a Studio 54-be, nem én.
magyarnarancs.hu: Nagy drogtanya hírében állt az ünnepelt műintézmény…
WS: Így azért ez túlzás. Persze voltak drogok, de csak azok jutottak hozzá, akik amúgy is körön belül voltak. Egy gyakori kokainfogyasztó nyilván tudta, kihez kell fordulni a mellékhelyiségekben, de a pultnál italt árultak, nem drogot. Az italból élt a hely. Én vak voltam a diszkón belüli kokainforgalomra.
magyarnanrancs.hu: Jó diszkótáncosnak számított?
WS: Kiváló diszkótáncos voltam. Ideje eloszlatni egy tévhitet! Az az etnikai csoport, ahová én is tartozom, gyakran esik viccek áldozatául. Hányszor hallottam már, hogy nekünk, WASP-oknak (WASP: White Anglo-Saxon Protestant – fehér, angolszász, protestáns, Amerikában az elit réteg – a szerk.) nincs ritmusérzékünk. Szemenszedett rágalom! Ha már itt tartunk: a keresztapám, E. Digby Baltzell alkotta meg a WASP kifejezést. Szociológusként Amerika vezető elitjét tanulmányozta. Ami pedig a táncot illeti: bentlakásos fiúiskolába jártam – az egyetlen társasági esemény a lányiskolával való táncestek voltak. Fontos volt, hogy jól táncoljon az ember.
magyarnarancs.hu: Úgy kell elképzelnünk, mint John Travoltát korai, fehér öltönyös korszakában?
WS: Nem, nem, nem volt semmiféle szombat esti lázas akrobatika. A hatvanas évek táncmozdulatait adaptáltuk a diszkózenéhez.
magyarnarancs.hu: A Metropolitant az idő tájt mutatták be, hogy Hal Hartley is megkezdte független filmkészítői működését. Kapcsolatban voltak?
WS: Csak később kerültünk kapcsolatba, amikor A diszkó végnapjait vágtam. Hal utómunka-stúdióját használtam. Akkor sokszor egymásba botlottunk. Bírom Halt, noha a filmjei nem állnak közel hozzám. De emberileg nagyon kedvelem.
magyarnarancs.hu: A Metropolitant nemrég újra bemutatták Párizsban. A franciák mintha jobban értékelnék a korai amerikai függetleneket, mint az amerikaiak. Hartleyt (interjúnk vele itt) még egy állami kitüntetéssel is megdobták.
WS: Ne bolondozzon, Hartley kitüntetést kapott?
magyarnarancs.hu: A Művészeti és Irodalmi Rend Lovagja cím büszke birtokosa.
WS: Hát, nekem még egyet sem adtak. Nincs ez így jól. Ráadásul 1998 és 2007 közt Párizsban éltem. Igaz, akkor a kutya sem ismert, teljes inkognitóban éltem. Londonba vonatoztam át, ott próbáltam pénzt szerezni a filmjeimhez. A franciák csak akkor kezdtek felfedezni, amikor már nem éltem ott.
| ||
magyarnarancs.hu: Miért költözött Párizsba?
WS: Mert New Yorkban túl drága volt az élet, nem tudtuk tovább fizetni a lakásunkat. Túl független filmes voltam ahhoz, hogy megengedhessem magamnak. Kilenc amerikai város szerepelt a listámon, a feleségemén egy európai. Hát, így kerültünk Párizsba.
