Film

Mindennapi osztrigánkat

Guillaume Canet: Apró kis hazugságok

  • - köves -
  • 2011. november 3.

Film

Úgy kezdődik, hogy Jean Dujardin, a francia film ma talán legnagyobb sztárja hajnali dorbézolás után robogóra pattan, ahogy robogóra csak egy párizsi tud pattanni, de nem jut messzebb néhány saroknál: úgy elcsapják szegényt, hogy a lába se éri a földet. Betegágyánál barátai adják egymásnak a kilincset, mondanunk sem kell, a francia film ma talán legnagyobb sztárjai; még ki se ment Cotillard, de már bejött Cluzet, s valahol ott szorong Magimel és roskad magába Lellouche.

Régi jó barátokat játszanak, ősrégi pajtikat, akiket éves rendes közös nyaralásuk előtt ért a rossz hír. Tipródnak is rendesen, hogy menni vagy nem menni, miközben barátjuk legfeljebb a szemöldökét tudja mozdítani, azt is segítséggel. Végül mennek, várja őket az óceán, s lesz sütögetés, iszogatás, hajókázás, cselezgetés, egy csomó gatás/getés, mert ez egy ilyen film: ölelgetős, mélázgatós, kitárulkozgatós. Mindenki lépten-nyomon ölelkezik, barát a baráttal, férj a feleséggel, croissant a bagettel, aki bepörög, viccesen pörög be, akinek szívfájdalma van, lágy zenei aláfestéssel mereszti a szemét a semmibe. Gondtalan fényűzés keveredik a gondtalan drámával, és mint egy zenei kívánságműsorban, mindig lehet kérni egy új számot - csak a soundtrackra annyi mehetett el, amennyiből veteményest lehet venni Saint-Tropez-ban. A rendezői székben a francia film ma talán legnagyobb sztárja, Guillaume Canet, aki néhány éve olyat tett, ami joggal dühítette fel mindazokat, akik szerint egy sztárolt szívtiprónak buknia kell rendezőként. Canet nemhogy nem bukott meg, de egy helyre kis thrillert hozott össze (Senkinek egy szót se!), simán lepipálva a szakma mestereit. Ha úgy tetszik, ez a filmje is egy thriller, egy életmódthriller, melyben az izgalmakat nem a szereplők drámája, hanem életkörülményeik és franciás szokásaik adják; hogy milyen márkájú hajón sütkérezik, osztrigájához milyen bort választ, s milyen technikával veti nyaka köré sálját a nyaraló yuppie-tömeg. Fele ennyire sem izgalmas, hogy végül összejön-e Cotillard-nak, vagy felépül-e Dujardin, annál izgalmasabb viszont, hogy Párizsban sok a kávéház, és a kávéházak felett emberek laknak. Egy ilyen lényt meg is mutat a film: szép lakásban szép pamlagon szép nő pihen, titkot őriz. Úgy kifaggatná az ember.

Bemutatja a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)