Film

Mindennapi osztrigánkat

Guillaume Canet: Apró kis hazugságok

  • - köves -
  • 2011. november 3.

Film

Úgy kezdődik, hogy Jean Dujardin, a francia film ma talán legnagyobb sztárja hajnali dorbézolás után robogóra pattan, ahogy robogóra csak egy párizsi tud pattanni, de nem jut messzebb néhány saroknál: úgy elcsapják szegényt, hogy a lába se éri a földet. Betegágyánál barátai adják egymásnak a kilincset, mondanunk sem kell, a francia film ma talán legnagyobb sztárjai; még ki se ment Cotillard, de már bejött Cluzet, s valahol ott szorong Magimel és roskad magába Lellouche.

Régi jó barátokat játszanak, ősrégi pajtikat, akiket éves rendes közös nyaralásuk előtt ért a rossz hír. Tipródnak is rendesen, hogy menni vagy nem menni, miközben barátjuk legfeljebb a szemöldökét tudja mozdítani, azt is segítséggel. Végül mennek, várja őket az óceán, s lesz sütögetés, iszogatás, hajókázás, cselezgetés, egy csomó gatás/getés, mert ez egy ilyen film: ölelgetős, mélázgatós, kitárulkozgatós. Mindenki lépten-nyomon ölelkezik, barát a baráttal, férj a feleséggel, croissant a bagettel, aki bepörög, viccesen pörög be, akinek szívfájdalma van, lágy zenei aláfestéssel mereszti a szemét a semmibe. Gondtalan fényűzés keveredik a gondtalan drámával, és mint egy zenei kívánságműsorban, mindig lehet kérni egy új számot - csak a soundtrackra annyi mehetett el, amennyiből veteményest lehet venni Saint-Tropez-ban. A rendezői székben a francia film ma talán legnagyobb sztárja, Guillaume Canet, aki néhány éve olyat tett, ami joggal dühítette fel mindazokat, akik szerint egy sztárolt szívtiprónak buknia kell rendezőként. Canet nemhogy nem bukott meg, de egy helyre kis thrillert hozott össze (Senkinek egy szót se!), simán lepipálva a szakma mestereit. Ha úgy tetszik, ez a filmje is egy thriller, egy életmódthriller, melyben az izgalmakat nem a szereplők drámája, hanem életkörülményeik és franciás szokásaik adják; hogy milyen márkájú hajón sütkérezik, osztrigájához milyen bort választ, s milyen technikával veti nyaka köré sálját a nyaraló yuppie-tömeg. Fele ennyire sem izgalmas, hogy végül összejön-e Cotillard-nak, vagy felépül-e Dujardin, annál izgalmasabb viszont, hogy Párizsban sok a kávéház, és a kávéházak felett emberek laknak. Egy ilyen lényt meg is mutat a film: szép lakásban szép pamlagon szép nő pihen, titkot őriz. Úgy kifaggatná az ember.

Bemutatja a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.