n "A farkasok órája közel, de a pajzsok még nem repedtek meg, a Gonosz trónja szilárd, de nyugat felől már felszálltak a sasok, halál az árulókra, a szövetség él, holnap új hajnal hasad, a varázsló kivonja a szent kardot, az íjászok újra tegezik egymást" - ilyeneket s minden más effélét beszélnek a hősök, legtöbbször a fáklyaláng alatt, talpig vértben és verejtékben, az átkötő szakaszokban tágas termekben, végig vakbélgyulladás közeli ábrázattal, nagyon, nagyon komolyan. Fémes surranás a vetítőterem felett: hüvelyét veszti, brong a kardlap, harcba indul a jó a soron következő szubhumán uzurpátor ellen. "riások és törpék küzdenek az örök világosságért, vagy éppen ellene: látszólag minden olyan, mint a mesében.
De a meséknek már vége.
Tényleg vége? Nem véletlenül arról van szó, mint a hét esztendőnként kötelezően újra meg újra előszedett rajzfilmek esetében? Hogy odáig cseperedett megint egy gyereknemzedék, hogy Hófehérke-érettnek nyilvánítható? Vagy a korszerű technika szabad szemmel alig is követhető fejlődése szedi az áldozatait? Miszerint annyit tud mára a mozi hangban és képben, hogy már nincs az a legvadabb fantáziaverte mese, amit ne lehetne az élethűnél is élethűbben vászonra vinni. Hogy nincsen a múltnak az a Verne Gyulája, aki ne volna kispályás az Industrial Light & Magichez képest? Ugyan hol vannak már a mesemondók? De nem is a hiányuk az érdekes, hanem az, hogy fel se tűnik. Miért, fel kéne? Tudja a manó, de A Gyűrűk Ura (és persze a Harry Potter) moziváltozata mindenképpen arról szól, hogy máma már más mesék járnak: plázamesék.
A szereplőket még Gandalfnak, Theodennek, Szauronnak hívják, s még elég sokat beszélnek barátságról, igazságról, szeretetről, de ez csak üres fecsegés, provizórium két csatajelenet, két tűzijáték között, maximum azért kell félteni bárkit is, hogy le ne essék valahonnan, mert a harcok szünetében feszt olyan helyeken mászkál minden szereplő, ami alatt eszméletlen szakadék tátong: a térélmény legfelfoghatóbbika, az iszony. Nyilván a végletességig el-fogultak vagyunk, ha azt mondjuk, hogy ezen darabok hőseit nyugodtan elnevezhetnék akár mosóporokról is, de újat ezzel se mondanánk, hisz a gyártók már elébünk jöttek, Ariel menedzserasszisztens Prospero oldalán, Ajaxból pedig kettő is rohangált Trója falai alatt (a kicsi és a nagy, alighanem az egy- és a háromkilós kiszerelésű). Ezzel együtt teljesen felesleges bárminő viccelődés tárgyunk fölött, hisz az maga is oly bántón humortalan, hogy kétségbe vonja a meseszerűséget. Mondhatnánk, hogy mesealapú felnőttesdiről van szó, hiszen percenként hullanak a végtagok, de téves nevezés lenne, hiszen már tíz esztendeje legalább az a trendi a "felnőtteknek" szóló filmekben is, hogy úgy lövik miszlikbe egymást a mogorva banditák, hogy közben a zsöllye kipukkad a kacagástól, még Bruce Willis vagy Steven Segal is hajlandó időnként komoly fizikai fájdalmak árán kipréselni magából vagy valamelyik áldozatából egy tréfát, csak a gyűrű körül hepciáskodók nem. Nem, egy istennek se, néha azon kéne nevetnünk, hogy a szereplők egy része jóval alacsonyabb termetű, mint a többi. Nos, ez elég nehéz.
Hogy Tolkien munkássága mennyi újat hozott a mesék és mítoszok világába, arról lehetne vitatkozni, de a látottak ezúttal nem engedik, beszélnek helyettünk Tolkienről, nem csak a korról, melyben kavarnunk adatott. Hisz amit látunk, lebutított Tolkien, ez nyilvánvaló, viszont legalábbis felveti annak kérdését, hogy vajon az eredeti mű nem egy lebutított mittudomén, Arthur király-e. Mert ha ebben a moziban látszik valami Tolkienből, az csak a rendszer, a mondakörteremtő szándék - esetleg. Tartalom semmi, csak a már emlegetett nagy szavak meg a bevezetőnkben vázolt humbug, rizsa.
Ugyanakkor a világ állapotjának szempontjából álságos vigasz, ha elintézzük a dolgot azzal, hogy ja, persze, ez egy rossz adaptáció. És ha nem az? Szól egy-két dolog emellett is: az például vitathatatlan, hogy a legkorszerűbb technikával és egy (nem, kettő) szekérderék lóvéval felszerelkezett alkotók roppant körültekintően jártak el előtanulmányaik során, megnéztek minden idevágó mozidarabot a lovagos, kardozós szcénától a Ben Huron (neki hamari reneszánszt jósolok) át a Csillagok háboborújáig, az biztos. Sőt, hoztak is belőlük minden mozdíthatót. Visszatérés a kályhához: vajon számít-e az, hogy ezekről nem jutott az eszükbe semmi, vagy Tolkien nem eléggé inspiratív? Szerintem nem sokat, inkább arról van szó, hogy eleve készítettek egy olyan számítógépes programot, ami, mint valami vírusirtó, ha valahol véletlenül egy ötlet, urambocsá` gondolat keveredett a projektbe, azt figyelmeztetés nélkül törölte, gondolván jó előre a fogyasztói igényekre (popcorn, kóla, tűzijáték, szoli). Ezzel együtt az előtanulmányok hasznosnak bizonyultak, noha a széles merítés bizonyos egyirányúságát elleplezni mégsem sikerült: az a fő baj, hogy ugyan sok mozit megnéztek, de csak amerikait. Miből is adódhatott, hogy a három és fél órás (ami azért több mint pofátlanság) filmnek másfél óráig tart a vége. A gyűrű, a szövetség, a varázsló műfogsorának ügye már mind elintéződött, de még mindig akad szereplő, aki házasságot köt, hazaérkezik végre, el kell utaznia végre, születik egy gyereke, sőt egy második gyereke is (ez nem vicc), ha nem jön a jegyszedő, hogy neki reggel az oviba kell vinnie a gyereket, még mindig ott dekkolunk a plázában. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a többségnek így sem sikerült megennie a vödör kukoricáját, a napnál is világosabb tehát, hogy mára a filmidő, a filmhossz kiszámítására sem használhatók a régi mértékegységek.
- ts -
Az InterCom bemutatója
