H
Magyar Narancs: Miért döntött úgy az eddigi fő tulajdonos, hogy kiszáll?
Csordás Gábor: Ezt tőle kéne megkérdezni. Amikor 1998-ban megállapodtunk abban, hogy törzstőkeemeléssel belép a cégbe, nem titkoltam előtte, hogy belátható időn belül haszonra nem lehet számítani. Ezzel szemben az utolsó két évben folyamatosan romlott a kiadó anyagi helyzete. Eladósodtunk. Ennek legfőbb oka az volt, hogy lényegesen kevesebb könyvkiadási támogatáshoz jutottunk hozzá, mint korábban. Ez két év alatt a korábbi szinthez képest 15 millió forint mínuszt jelentett. Ugyanakkor - elsősorban az ő követelésére - egyre többet költöttünk az eladás fellendítésére, ami nem jött be. Az ebből származó veszteség további négy-öt millió forintra rúg. Az adósságunk lényegesen kisebb ezek összegénél, mert a negatív tényezőket részben sikerült kivédenünk. Ezeket az érveket a befektetőnk azonban nem fogadta el, és a folyamatos veszteséget a rossz gazdálkodásnak tulajdonította.
MN: Jelentkeztek-e vevők? Hogyan reagált a könyvszakma?
CSG: Mivel az ilyesmi az ajánlattevők üzleti titka is, csak annyit mondhatok, hogy mutatkozott érdeklődés a Jelenkor megvásárlására, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Ez az érdeklődés egyelőre nem öltötte konkrét vételi ajánlat formáját. Egyébként nem is szándékozom eladni a kiadót, kivéve, ha ezzel szerzőink és munkatársaink helyzetén lényegesen javíthatok. Ami a könyvszakmát illeti, néhány kis minőségi kiadó, akikkel különben is jó kapcsolatban voltunk, felajánlotta segítségét, ami természetesen nem anyagi jellegű volt. Bátorítottak, hogy voltak ők már rosszabb helyzetben is, másrészt megpróbálták mozgósítani az összeköttetéseiket, hogy valami segítséget kaphassunk. Úgy vélték, hogy egy irodalmi kiadó tönkremenetele nem magánügy, hanem közös veszteség. De ezzel a véleményükkel magukra maradtak, és igyekezetük nem járt sikerrel.
MN: Az ajánlattevők mit találtak értékesnek a Jelenkorban?
CSG: Egy kiadó értékét - messze a konkrét vagyonon és az értékesíthető raktárkészleten felül - a neve adja, ami például a kritikusok, a pályakezdő szerzők és a legkitartóbb olvasóközönség szemében márkavédjegyként működik, továbbá a szerzői köre és a kiadó munkatársai által képviselt szakmai tapasztalat. A Jelenkor esetében a külföldi kapcsolathálózatunk és ismertségünk is hordoz némi értéket.
MN: Honnan és hogyan sikerült előteremteni a folytatáshoz szükséges pénzt?
CSG: A befektetőnk felszámolással akart a pénzéhez jutni. Mivel bíztam abban, hogy a dolog folytatható, inkább azt a megoldást választottam, hogy személyesen megvásárlom a tulajdonrészét. "riási szerencsémre találtunk is valakit, aki annyira becsülte a vállalkozásunkat - nem gazdasági, hanem erkölcsi megfontolásból -, hogy hajlandó volt kockáztatni a pénzét. És mert nem kívánt tulajdonos lenni, inkább kölcsönt adott.
MN: Milyen kamatozású hitelről van szó, mennyi a futamideje?
CSG: Nem kell kamatot fizetni utána. Egyébként nem is tudnánk. A futamideje pedig meghatározatlan, addig tart, amíg fejre nem állunk, vagy annyira rendbe nem jövünk, hogy vissza tudjuk fizetni.
MN: Miért nem akarja az új mecénás felfedni a kilétét?
CSG: Korábban nem ismertem, tehát csak a benyomásaimról számolhatok be. Rendkívül szerény és bölcs emberről van szó, aki nem kíván a mecénás szerepében tetszelegni. Bármennyire hihetetlennek tűnik, tényleg csak azért adta oda a pénzt, mert nem szeretné, ha abbahagynánk.
MN: Számít-e arra, hogy valaha viszontlátja a pénzét?
CSG: Szabályos kölcsönszerződést kötöttünk, amit én természetesen komolyan veszek. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb sikerül visszaadnom a kölcsönt.
MN: Milyen példányszámban tudta értékesíteni a kiadó a közép-európai kortárs irodalmat? A teljes költségek hány százalékát tudta egy-egy könyv behozni?
CSG: Ezekkel az irodalmakkal az a baj, hogy nálunk mindig is eléggé ismeretlenek voltak. Milliókba kerülő reklámkampánnyal lehetne csak egy-egy szerző nevét a szélesebb olvasóközönséggel megismertetni. Az eladási példányszámok így kétszáz és hatszáz között mozognak. Ez az árbevétel a költségek húsz-negyen százalékát fedezi. Lassan bevett bölcsességnek számít, hogy amelyik kiadó támogatásra szorul, az rosszul gazdálkodik. Csakhogy azokat a szerzőket, akiket mi kiadunk, nem lehet támogatás nélkül kiadni. Ez nem új dolog. Beckett első regénye tizenhárom példányban fogyott el. És hány példányt adott el Cserépfalvi a Nagyon fájból? És nem lett volna kár, ha nem akad kiadó, aki vállalkozik a kiadásukra?
- bbe -
