Magyar Narancs: A Katonában először kétszer is Hajduk Károly mellett voltál afféle...
Kovács Lehel: Untermann.
MN: Nem féltél, hogy megmaradsz másodhegedűsnek?
KL: Á, nem! Pont A nagy Sganarelle és Tsa volt az első olyan igazán fiatalosan jó munka, ami alatt annyira jók voltunk együtt, hogy nem is tudtunk hazamenni utána. Ez egy nagy társulatkovácsoló erő volt mindenki számára, de az én beilleszkedésemhez nagyon kellettek ezek a Karesszel töltött esték és napok - jó volt vele dolgozni. Inkább attól féltem, hogy nem lesz elég feladatom - tavaly éreztem azt, hogy nem dolgoztattak meg úgy, ahogy egy fiatal embert kellene. Akkor még bennem volt a futhatnék, de nem küldtek elég versenyre, mint egy lovat. Minden színész életében van egy, sőt több ilyen szakasz, nekem a tavalyi volt az első. Ráadásul azt éreztem, hogy több osztálytársam van, akik viszont futnak - de aztán láttam azt is, hogy vannak olyanok is, akik nem csinálnak semmit, miközben tehetségesek, és mit nem adnának azért, hogy ott álljanak a Katonában a színpadon még akkor is, ha nincs nagy dolguk. Idénre viszont szerencsére kaptam olyan kemény terepeket, ahol nagyon is futni kellett.
MN: Hogy kaptad meg a Kétfejűben Ambrus deák szerepét?
KL: Eddig mindig az ügyeletes intellektuális szépfiúk játszották ezt a szerepet - Máté Gábor úgy gondolta, hogy erről szó sincs, hogy Ambrus egy életvidám kujon törpe, mint maga Weöres. Aki megy, és mint a forgószél, végigkúrja az országot, miközben történik vele ez-az, ő meg próbál élni egy olyan országban, ahol nem engedik neki, hogy bárhol is az legyen, aki, ő pedig könnyedén vált mindig köpönyeget.
MN: Nehéz volt?
KL: Nagyon sokat küszködtem vele, már megírva is nehéz a szerep. Emlékszem, egy este Gábor azt mondta, hogy gondoljak magamra A kulcsban: hogy ő azért gondolt rám ennél a szerepnél, mert akkor legyűrtem - nem tűrtem, hogy nem mindig rólam van szó. Közben ezt én nem így éltem meg, csak folyton kérdeztem: szabadon voltam ott, és beszélt a Gábor, én meg mindig mondtam, hogy jó, de hát én mit csinálok itt? Ezt várta tőlem most is, hogy ne csak álljak ott, mint egy iskolás, miközben a szöveget mondom. Egyébként még egy nagyon jó munkám volt idén: a Mesél a bécsi erdőt is szerettem, nemcsak a szerep miatt, hanem amiatt, amit Gábor (ezúttal Zsámbéki - K. B.) mondott egy korról, meg arról, amiben most élünk. Szeretem azt a fajta színházat, ami elmondja, hogy mi is van most. Ez az előadás a szélsőséges butaság ellen szól, és ennek semmi köze jobb- vagy baloldalhoz, ennek a butasághoz van köze, erről is szól a darab mottója: "Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint az emberi butaság". Tényleg erről szól: mindig minden szélsőséges megnyilvánulás haragos, dühös és buta.
MN: Fél éven belül a második főszerepedet a Madách Színházban játszod, a Diploma előtt színpadi verziójában.
KL: A Madách Színház kérte fel Gábort (ő pedig Herendi - K. B.), hogy csinálja meg ezt a darabot, ő pedig közölte, hogy ha Diploma előtt, akkor annak én leszek a főszereplője. Hogy honnan datálódik a mi ismeretségünk, azt nem tudom, ezt még nem veséztük ki - valószínűleg látott engem valamiben. Meg nyilván hasonlítok valamennyire Hoffmanra alkatilag és arcilag is, és az Intim fejlövésben a karakterem, azt gondolom, hasonlít is valamennyire erre a szerepre. Felhívott, hogy van-e kedvem hozzá. Mondtam, hogy ez egy isteni film volt, a szerep szerintem remek - persze, hogy van.
MN: Hogy fogadja az előadást a Madách törzsközönsége?
KL: Félek, hogy rosszul. Mesélte egy barátom, hogy egy tinilány mondta a szünetben, hogy jó, jó, de azért kár, hogy nem a Szente Vajk ma a főszereplő - tehát lehetett érezni, hogy mindegy, hogy mit csinálok, a Vajk ott mást fog kapni. De valószínűleg ugyanez történne meg fordítva, ha ő jönne el a Katonába, és lekettőznénk egymást a Kétfejűben. A színházon belül viszont éreztem egy örömöt, hogy most valami mást csinálhatnak a zenés előadások mellett, tudtak ennek örülni.
MN: Az a szereposztás, amiben te játszol, sokkal ritkábban látható.
KL: Ez nagyban függ Dorottyától (Udvaros Dorottya játssza ebben a szereposztásban Mrs. Robinsont - K. B.), mert nem keveredünk, ő pedig degeszre játssza magát, dupla annyi előadása van, mint nekem, pedig nekem sincs kevés. Szerintem simán játszik harmincat egy hónapban - de túlzok, legyen csak huszonöt.
MN: Megkérdezném, hogy milyen Udvaros Dorottya mellett játszani, de a Katonában nagy színésztársak terén el vagy kényeztetve.
KL: Igen, feltették már a kérdést, de etikátlan lett volna azt mondanom, hogy ilyen szempontból megtiszteltetés ért, mert körül vagyok véve Fullajtárokkal és másokkal, akikkel isteni játszani. De tény, hogy Dorottya azért sok mindent tud erről a szakmáról, és hát hihetetlen nő, az biztos.
MN: Semmiféle gondot nem okozott a sok intimitás, szexuális feszültség a karaktereitek közt?
KL: Nem, hála istennek. Érzelmileg nem kellett annyira összekavarodnunk - az inkább Elaine-nel van -, a testiség meg... Azért ez a Madách, az embereket itt nem érdekli egy olyan szexjelenet, mint a Krétakör Jégjében, sokkal inkább ez a paplan mögötti titokzatos mozgás van. Meg Dorottya már annyi mindent végigcsinált annyi rendezővel, kétlem, hogy bármi problémája lenne ilyen téren.
MN: Nem is elsősorban rá gondoltam.
KL: Igen, de tudom, hogy ilyenkor ha természetesen, finoman és bátran csinálja az ember, akkor könnyebb neki is, mint ha óvatoskodnék. Ezt talán jól csináltam - nem a színészetről beszélek, hanem hogy talán jól közeledtem Dorottya felé; nem hiszem, hogy ne érezte volna rajtam, hogy menynyire tisztelem és szeretem, amit ő csinál.
MN: Eddig is többen hasonlítottak Al Pacinóhoz, Csányi Sándorhoz, most nyilván hozzájön ehhez még Hoffman is.
KL: Meg Süsüt (Schilling Árpád - K. B.) szoktam még megkapni a szemem, a beszédem és a nevetésem miatt. Lassan kiderül, hogy mindenkihez hasonlítok - még Hugh Grantet is mondták már, pedig hozzá szerintem egyáltalán nem. Nem hiszem, hogy ez fontos lenne, de azért vannak ezekben hízelgő dolgok is. Emlékszem, amikor néztem a Keresztapát, akkor gyerekként azt gondoltam Pacinóról, főleg az apa-fiú viszony miatt, hogy mennyire jó férfi, mennyire erős férfi - ha ilyen lennék valaha, azt azért biztos nem bánnám. Inkább hozzájuk hasonlítsanak, mint Orlando Bloomhoz, és legyek tucatfiú - az nem érdekes.
MN: Nem félsz, hogy az alkatod miatt beskatulyáznak?
KL: Szoktam félni tőle, fenyegetett azért a karakterszínészség. De a Katonában olyan helyen vagyok, ahol ez annyira nem fontos. Az például, hogy a Mesél a bécsi erdőben Rezes Juci játssza el Marianne-t, és nem valaki, akiről alkatilag azt gondolnánk, hogy hamvasabb, fiatalabb, az érdeme egy színháznak. Ha olyan helyen vagyok, ahol bíznak a képességekben, akkor biztos, hogy többféle szerepet kaphatok. Voltam én már nőtől kezdve Ambrus deákig minden - pedig Ambrus aztán tényleg nem olyan karakter, amit az alkatom diktálna.
MN: Voltál meleg rendőr (Pánik), kis farkú srác (Intim fejlövés) és fiúprosti is (A kulcs). Hogyhogy mindig ilyenekkel találnak meg?
KL: Én is meglepődtem ezen egy időben, de igazából nagyon szeretem ezeket a szerepeket. Ilyen jellegű másságtraumáim nincsenek egyébként - de azt a kérdést, hogy hogy vagyok ezzel a farokkérdéssel, akárhányszor adok interjút, mindig felteszik, mindig ott motoszkál a szemekben ez a legostobább kérdés. De kérdezték már azt is, hogy nem félek-e attól, hogy ebben az országban meleg rendőrt játsszak. Pedig ezek jó szerepek, mert rögtön adott egy helyzet, van egy probléma. A meleg rendőrnél például rögtön ott van ez az összeférhetetlenség: apukám nyomozó, el is mentünk a Pánik forgatásakor a rendőrségre. Tilla mondta, hogy a két szereplő meleg, mire mondták neki, hogy az nem lehet - itt tart a gondolkodás egy ilyen macsó közegben. Kérdezte, hogy de mégis, mi történne, ha kiderülne. Mondták, hogy biztos, hogy mindig vibrátort találna a fiókjában. Ez egy trauma, amivel a karakternek élnie kell - ezért volt jó szerep.
MN: Mi alapján döntöd el, hogy milyen filmszerepet vállalsz el? Eléggé elüt például a többitől a Made in Hungaria.
KL: Attól nagyon ódzkodtam, de Gergő (Fonyó Gergely - K. B.) csinálta, akit nagyon szeretek. Filmre Magyarországon nagyon nehéz nemet mondani, mert kevés készül belőle, és hát a pénz miatt. Már csak azért is, mert nincs lakásom, és egyszer csak el kéne kezdeni ezzel is törődni, egy film pedig egyszerre képes annyit adni, ami alapnak már jó. Aztán persze ez sosem történt így, mert vagy elvertem, vagy nem kaptam annyit - de sokszor ez is befolyásol. Reklámot viszont nem vállalok, mert attól félek.
MN: Miért?
KL: Mert amikor a szüleim megnézték a Pánikot, megkérdezték tőlem, hogy "az a bankos Emese volt?". Nem azt mondják, hogy a Stefanovics Angéla. Ennyit ér egy ilyen isteni színésznőnek, mint ő. Nem tudom, mennyire fizették meg érte, de biztos, hogy nem anynyira, hogy ez megérje.
