Film

Gibraltár

Film

Egy film cselekményét határterületre helyezni mindig kifizetődő: ahol kultúrák, nyelvek keverednek, könnyű elvegyülni, könnyű elveszteni (vagy direkt elhagyni) az eredeti identitást, könnyű elrejteni a bűnt, vagy akaratlanul bűnbe esni. Ezt a romantikus elképzelést vette alapul Julien Leclercq filmje is. A helyszín Gibraltár, ahol törékeny egyensúlyban, de érezhető feszültségben él egymást mellett többféle náció: az angolok és a spanyolok a napi bürokrácia szintjén birkóznak egymással, miközben a területre angol, spanyol, olasz, arab és ír bűnözők özönlenek, akik háborítatlanul bonyolíthatják kétes üzelmeiket. Ebben a közegben kerül két (illetve ezerféle) tűz közé a becsületes, de szegény bártulajdonos, Marc Duval, aki eleinte csak a francia vámügy, majd fokozatosan mindenki besúgója lesz, hogy családja megélhetését valahogy biztosítsa. Mint várható, sikertelenül próbál egyensúlyozni bűn és törvény között, és szinte menetrendszerű kiszámíthatósággal csúszik egyre lejjebb, s felejti el, hogy ki is valójában. Leclercq láthatóan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden figurát alaposan kidolgozzon, jellemüket és az őket mozgató motivációkat egy­aránt (kivéve a nőket, akik kezüket tördelve várják, hogy a férfiak megmentsék őket, illetve a stratégiai­lag fontos pillanatokban teherbe esnek). A rendező ráadásul az atmoszférát is igyekszik kellően sűrűvé tenni (ezt a nyomasztó, szinte túlvilági félsziget garantálja), ám a film menthetetlenül unalomba fullad, így a drámainak szánt végkifejlet sem meglepni, sem szíven ütni nem tud.

Forgalmazza a Mozinet

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.