Hogy is mondjuk csak szépen? Szóval, Bill Murray emberemlékezet óta ugyanazt a komikusan életunt, az életen egy frottír fürdőköpenyben átslattyogó, iszonyatosan menő és borostás alakot játssza, akit – gyermeki lélek lévén – csakis egy viccesen koravén, az életen egy katonásra vasalt iskolaköpenyben átmasírozó tizenéves érthet meg úgy istenigazából. Az életvitelszerűen fürdőköpenyes alakok királya mégsem ő, hanem
A nagy Lebowskiban korszakosat alakító Jeff Bridges (neki is lassan összejön ebből egy egész életmű), de ne feledkezzünk meg Michael Douglas kriminálisan alulértékelt fürdőköpenyes mélázásáról sem a Wonder Boys – Pokoli hétvégében. Egy szó, mint száz, a pálya több mint kitaposott – ugyanez Bill Murray előkertjéről is elmondható, mert Bill Murray, úgy is mint a St. Vincent című film fő- és egyben címszereplője, a gondozatlan előkertek, továbbá a sportfogadás, a gorombáskodás, az ivászat, a macskatartás és a walkmanhasználat híve. Na, gyerekek, mi hiányzik egy ilyen grumpy old csodabogár életéből? Hát persze hogy egy grumpy young gyerkőc, aki bérfelvigyázásból kifolyólag kerül a Murray alakította mizantróphoz. Ami ezután következik, oly magától értetődő, mint Rambo kezében a bozótvágó: beindul az üzemszerű megenyhülés, amelyhez Naomi Watts mint terhes orosz kurva és korunk legkeresettebb komikája, Melissa McCarthy asszisztál. Volt is, lesz is ennél rosszabb; néha jólesik, ha egyszerűen valami csak rendeltetésszerűen működik, és jobban belegondolva az sem kevés, hogy ez a St. Vincentről fanyalgás nélkül elmondható.
A Fórum Hungary filmje
