Magyar Narancs: Diplomamunkád, 1994-ben, a Földgömb-sorozat volt. Miket csináltál előtte?
Baranyai Levente: Mindenfélével kísérleteztem, az expresszivitás vonzott, montázsrajzokat készítettem, de ezekkel nagyközönség előtt sohasem szerepeltem. Korábban is vonzottak a vastag festékfelületek, de általában nem nagy tömegeket ábrázoltam, egy-egy figura töltötte ki a kompozíciót. A Földgömb-sorozat festészetileg ellenkezett az azt megelőző és a mostani stílusommal is, síkszerűbb, visszafogottabb módon ábrázoltam egy a Kartográfiai Vállalat által gyártott földgömböt, négy különböző látószögből, a sematikus világűr bársonyhatású, monokróm ultramarinkék hátterében, a Földet olajfestékkel, a világűrt porfestékkel festve.
MN: Hogy jött az ötlet?
BL: Úgy éreztem, váltanom kell. A barátaimmal egyszer Bécsből hazafelé jövet arról beszélgettünk, hogy már mindent megcsináltak a művészetben. És akkor beugrott, hogy a por- és az olajfesték ötvözésével megfestem az űrből nézve a földgömböt, de nevetségesen beparcellázva, hogy "ezért" van a politika, ezért vannak a háborúk... A következő lépés a műholdfelvételek megfestése volt, de már tervezgettem a madártávlati képeket is. Aztán a földgömb- és a műhold-tematika kezdett unalmassá válni, és egyébként sem bírtam tovább a földgömbök önmegtartóztató festészeti módját, hozzáláttam rendesen festeni, úgy, ahogy az örömet ad. Rengeteg feldolgozásra váró, érdekes képet találtam, és megint úgy éreztem, váltanom kell. ´95 decembere óta festek madártávlatos képeket. Városképekkel kezdtem, mezőgazdasági tájakkal folytattam, aztán visszatértem a városokhoz, majd megint a mezőgazdasághoz. Közben foglalkoztatni kezdett a természet, az állatvilág, az állatcsordák vonulása, de mellette megint bejött egy-egy városképi és biogeometriai téma is. Egy nagyobb kép megfestése általában egy-két hónap, a kisebbeké kettő-négy hét.
MN: Vannak technika vagy tematika szempontjából fontos elődeid?
BL: Persze, a barlangfestészettől napjainkig. Sorolhatnám a művészettörténet nagy neveit Giottótól Rembrandton és El Grecón át Van Goghig, Seurat-tól Rothkóig, akik hatottak rám. Nagyon sok kedvencem van, de olyan nincs, akinek közvetlenül a követője lennék. Ennek a nagy egyvelegnek a szubjektív lecsapódása a festészetem. Ha esetleg rosszul festek meg egy árnyékot, Goya bácsi ad egy fülest.
MN: Minek alapján kívánkozik festményre egyik légi felvétel, és a másik nem, egyik épület igen, a másik nem?
BL: A kompozíció izgalmassága alapján, mert a színvilágot én is alakítom. Azt keresem, amivel nehéz megbirkózni, nem szeretem a könnyű feladatokat. A városképek egy részénél a nézőpont egyetlen épületre összpontosul, egy-egy kolosszeumra, amfiteátrumra, mecsetre, de vannak szélesebb látószögűek is, ahol a főépület kiemelése mellett elnagyolt, absztrahált utcákkal is eljátszom. A kultúrák nyomait örökítem meg, római műemlékeket, 11. századi arab városrészeket, gótikus, reneszánsz olasz városokat.
MN: Nincs olyan nyomás, hogy csinálj még mondjuk néhány olasz városképet, lenne rá vevő?
BL: Szerencsére nincs, de ha lenne, se vállalnám. Abszolút autonóm vagyok, és ezt a szabadságot a galéria biztosítja is számomra. Lehet, hogy festek még majd kolosszeumot, van még pár érdekes, amit kihagytam, mert közben más izgatott. Különben most az új képek iránt van nagy érdelődés, győztek az állatok.
MN: Az olyasmi jelent számodra vonzó festészeti problémát, hogy például a városképek vagy a mezőgazdasági képek közelről egészen absztrakt foltokból állnak, és csak távolról állnak össze?
BL: Igen, ezen is dolgozni kell. A másik a kompozíció bonyolultsága, hogy rengeteg forma van rajtuk, vagy a perspektíva furcsasága, ahogy például a Mezőgazdasági mandalán a sugaras szerkezet miatt szétmennek a vonalak, ahelyett, hogy összetartanának.
MN: A színekkel szabadon bánsz; mi a helyzet a kiválasztott légi felvételeken látható tárgyakkal, élőlényekkel?
BL: Nem másolok, festészet ez. Szolgaian másolni unalmas volna. Arra törekszem, hogy illúziójában hasonlítson a kép. A városképeknél elhanyagolhatok épületeket. Foltrendszerekkel szeretek elérni egy összképet, a színekben igyekszem elrugaszkodni a digitalizált, nyomdai képtől, a természet és a valóság, de leginkább a festőiség irányába. Az állatos csoportképeknél viszont mindegyik állathoz ragaszkodom. Ez komoly. Mindegyik fontos a kompozíció szempontjából, megpróbálom kifejezni az egyéniségét és megragadni a különböző mozgásfázisokat. Apró kis krokik ezek egy nagy képen belül. Régebben rengeteg embert is ábrázoltam, de az ember nem túl szerencsés: a levegőből nézve nagyon pici. Szeretem az állatokat, az élővilágot. Sajnos lassan dokumentáció lesz némelyik képem. De végül ezeknél is a kompozíció érdekel, a különböző állatcsoportok tömeges és az egyedek spontán mozgásai. Az örök mozgás, ami a statikus épületeknél nincs; azok legfeljebb szépen kitöltik a teret.
MN: Milyen állatok vannak még soron?
BL: Rengeteg. "riás szulák, ezek vándorló halászmadarak, február-márciusban indulnak költeni Észak-Afrikából a Grönland környéki szigetvilágba, szeptember tájékáig maradnak ott. Krokodilok, mindenféle trópusi madarak, amelyek csoportban adnak ki egy képet.
MN: És a víz alatti világ?
BL: Az is szép nagyon, de külön technikát kellene kifejleszteni hozzá, meg jó modellek is kellenének. Vagy elkezdem csinálni képzeletből.
MN: Tíz év múlva is madártávlatos képeket festesz majd?
BL: Pár év távlatában tudom, hogy igen, biztos. A téma egyszerűen nem enged el. Annyi feladat van, lehet, hogy én nem is vagyok elég hozzá.
MN: Ha valaki most légi felvételek alapján kezdene festeni, azonnal megkapná, hogy Baranyai-epigon.
BL: Nem feltétlenül. Középkori metszeteken is törekedtek a felülnézetre. Léteznek rálátásból festett képek. Nem kell, hogy bárkinek gátlásai legyenek egy bizonyos nézőpont miatt. Egyáltalán nem zavar, ha más is felülnézetből dolgozza fel a témáját, vannak is erre törekvések. A stílusmásolás, az már inkább ciki.
MN: A saját életedből következnek ezek a képek?
BL: Nem, inkább a korábbi munkáimból. Nem vagyok sárkányrepülő. Az életem az életem, az másról szól, nem próbálom a festészetbe belevetíteni.
Szőnyei Tamás
