Film

Hang nélkül

  • 2018. június 3.

Film

Még a horrorfilm műfajában is csak az a mű tud igazán hatni, amelyben az alaphelyzet valamelyest hasonlít a valóságra. Ám egy olyan mozi, amelynek alaphelyzete az, hogy egy posztapokaliptikus világban csak teljes szótlanságban, óvatos mozdulatokkal, minden neszt kerülve lehet életben maradni, mert különben jönnek a vak, ám radarhallású alienek, és megeszik az óvatlan zajongót, nem csak életidegen, de olyan dramaturgiai csapdát tartalmaz, amelyből nem lehet kijönni. Mert mi történhet? Lopakodnak az emberek (itt egy család), mutogatnak, óvatoskodnak, de előbb-utóbb úgyis lesz valami zörej, hiszen erre megy ki a játék, hogy legyen, és akkor jön a szörny, hegyes fogsorát csattogtatva. Ami viszont ennyire kiszámítható, azon nem segít Emily Blunt sem, hiába retteg oly élethűen, miközben egy frissen talpába fúródott százas szöggel próbál egy fürdőkádba rejtőzve, hangtalanul szülni egy éberen hallgatózó, emberhúsra éhes marslakó társaságában (ez nem a Monty Python-os verzió, minden full komoly). Végezetül a szerepet nem puszta megélhetési okokból vállaló színésznőre hárul a nemes feladat (aki feltétlenül személyesen szeretne részesülni a film nyújtotta élményben, innentől ne folytassa az olvasást), hogy amikor már minden veszni látszik, már a hős papa is meg van éve, elővegye a duplacsövűt, aztán csak úgy lelője vele a sárkányt. Basszus, hogy ez eddig nem jutott eszébe!

Az alienek valójában nem a húst, csak az agyat eszik meg.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.