A férfiak minderről nemigen akarnak egyelőre tudomást venni, teszik tovább a dolgukat, mint elődeik évszázadokon át. Az asszonyok közül viszont a vállalkozóbbak külföldre járnak idénymunkákra. A Creta családban négy generáció él együtt: a nagyapa, az apa és a tinédzser Albin (utóbbi a központi alak) tavasztól őszig jobbára a hegyekben van, birkanyájat őriz, megnyírja az állatokat, készíti és piacra viszi a tejterméket, és ha ideje van, próbálja eladni az állatokat - egyre kisebb hatékonysággal. Albin anyja és nagyanyja ellenben Németországban dolgozik évi néhány hónapot (cukkinit darabolnak futószalagon látástól vakulásig). A nők néhány hónap alatt többet keresnek - hazahoznak tisztán 4500 eurót -, mint a családfenntartók a pásztorkodással egy év alatt.
Dieter Auner a filmjében nem kommentál, nem alkalmaz hatásvadász beállításokat, egyszerűen rögzíti a történteket: hosszú perceken át vonulnak a birkák vagy éppen kántál a pópa az újévi házszenteléskor meg a tavaszi birkaáldáskor (szentelt vízzel locsolja az állatokat, hogy bőséggel szaporodjanak), türelmesen elidőz a dédi arcán (aki egy alkalommal, amikor egy időben két családtagját is keresik mobilon, szent borzadállyal kiált föl, "úristen, egyszerre két hívás!"), és bőven jut idő a birkanyírás, -mosdatás megfigyelésére is. Aligha gondolnánk azonban, hogy a rendező mindezzel a tarthatatlan, ám értékteli régi életformát búcsúztatná könnyes szemmel. Az idő átlépett ezeken az egyszerű, tisztességes embereken, és mi legfeljebb szomorúan nézzük, ahogyan kétségbeesetten próbálnak alkudni több ezer birka eladásáról telefonon és végül megalázóan alacsony árban megegyezni, és ahogyan másnap hajnalban mind reményvesztettebben várják a kamionokat, persze hiába.
