Film – Verzió 2013

A 14-es tábor

  • - greff -
  • 2013. december 1.

Film

Ha elfogadjuk Kertész Imre állítását, hogy a tények feldolgozhatatlansága a 20. század egyik jellegzetes élménye, akkor az Észak-Koreának nevezett súlyos anomáliát - ízlés- és gondolatvilágán, valamint a környezete felé gyakorolt gesztusain túl - már a puszta létezése miatt is az elmúlt évszázadhoz kell láncolnunk, amitől elevensége a jelenben csak még inkább nyomasztóvá válik.

Ezzel együtt számos módja elképzelhető a róla való beszédnek, és alighanem kötelessége is a művelt világnak, hogy például időről időre hangosan kikacagja az ország pojácáknak is nevetséges vezetőit.

Marc Wiese filmje azonban nem olyasmiről beszél, ami humorral volna megközelíthető. A német rendezővel a Koreai-félsziget sötét oldalának legfeketébb szegletébe kalandozunk: a büntetőtáborok mélyére, amelyek - alig pár száz kilométernyire az ázsiai popkultúra és szépségipar lüktető szíveként egzisztáló Szöultól - a gázkamrákat leszámítva egy az egyben felmutatják mindazt, amit a náci haláltáborokról megtanultunk. A politikai foglyok megalázására, megkínzására és kivégzésére létrehozott 14-es tábor belviszonyairól Shin Dong-hyuktól értesülünk, aki születésétől a szökése napjáig huszonhárom esztendőt töltött el a szögesdrótok árnyékában. Szabadulását azonban csak mások érzékelik egyértelmű diadalnak: a barakkuniverzumban szocializált férfi elveszetten szédeleg a szabad világban, és - akárcsak Kertész híres regényének a hőse - honvágyat érez, ha a tábori mindennapokra gondol. Ez a csendes és komor film az ő alakján keresztül egyszerre elmélkedik a túlélés és az elnyomás univerzális gyakorlatáról.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.