Először látjuk szemtől szemben a Bartók színpadi műveit előadni tervezők rettegett mumusát, a hajthatatlan főcenzort, A csodálatos mandarin vagy A Kékszakállú herceg vára színre vitelének, adaptációjának többszöri megakadályozóját. (A legnagyobb porverés Mészáros Márta filmtervének meghiúsulása körül volt.) Bartók Péter nem tér ki ezekre a vitákra, de indirekt módon leszögezi a maga határozott álláspontját. Több példát is felhoz Bartók Béla híres, még inkább hírhedt pedantériájára, ragaszkodására a pontossághoz, a teljességhez és a szerző művét illető elidegeníthetetlen jogaihoz. Egy régebbi, a Múlt-kor c. történelmi portálnak/magazinnak adott interjúban (2005. július 20.) is felidézte már azt az esetet, hogyan hagyta ott annak idején Bartók a Fantasia című nagy sikerű Disney-film vetítését, mert az alkotók megvágva használták kísérőzenének Beethoven VI. szimfóniáját. E közvetett utaláson túl nem kerülnek szóba azok az aktuális vagy kényes kérdések, amelyek leginkább foglalkoztathatják az interjúalanyt (a hagyatékért vívott jogi küzdelmek; a tavaly indult Bartók-összkiadás projekt viszonya Péter és munkatársai revíziós munkálataihoz, amelyeket a birtokában lévő partitúrákon végeznek; a szerzői jogi védettség küszöbönálló lejárata által felvetett problémák).
Bartók elképesztő munkabírással és intenzitással dolgozott halála napjáig, csupán a népdalgyűjtő és rendszerező tudományos munkásságával is az elsők között van a helye, zeneszerzői életműve a magyarság legnagyobb hozzájárulása az egyetemes kultúrához. A film nagy vonalakban Bartók Béla életútját, pályáját viszi végig, amelybe az alkalmas pontokon beleszövi Péter visszaemlékezéseit. Mivel Péter az apai örökség gondozásának és megőrzésének szentelte magát, s ha néhol cserben hagyja is a memóriája, nyilván mindenkinél többet tud Bartókról, ennek ellenére jó dramaturgiai döntés volt a rendezőtől, hogy a fiú születése előtt vagy távollétében történtekről más forrásokat szólaltasson meg. A képi és hangzó illusztrációs anyag – amelyet néha zavaró halmozásban vagy közhelyesen alkalmaznak, de a legtöbb esetben szerencsésen társítanak egymáshoz – részben Péter saját floridai archívumából származik, és újdonság a zeneszerzőt ismerő néző számára is. Rudolf Péter elsőre talán merész húzásnak tűnhet Bartók Béla „magyar hangjaként”, de remek választásnak bizonyul.
Hatvanöt perc kevés, hogy a maga emberi-művészi teljességében mutassa meg Bartókot; Péter most elsősorban apaként emlékszik vissza rá, és nem lehet megindultság nélkül nézni, mert Sipos filmjének sikerül átadnia azt a személyességet és közvetlenséget, amellyel egy 92 éves gyermek jelen időben beszél rég elvesztett, de máig vele élő apjáról. „Apámmal lenni élmény… az ember nem tudja őt elfelejteni. Én ezekkel az élményekkel élek.”
