Film

John Wick: 2. felvonás

  • - kg -
  • 2017. április 2.

Film

Annyi minden történik a világban, hogy csak nézünk, de nem látunk (mert csak a szívével lát jól az ember), és észre sem vesszük az igazán fontos dolgokat. Így mentünk el szinte szótlanul amellett, hogy Keanu Reeves betöltötte az ötvenet: ennek már két esztendeje, sütött a nap vagy esett, ki tudja már, ám azt bízvást állíthatjuk, hogy a színész épp John Wickként aprította az oroszokat New Yorkban, és tette mindezt egy ellopott autó és egy meggyilkolt kutya miatt – mindkettő igencsak a szívéhez nőtt a nyugdíjba vonult bérgyilkosnak. Ébresztő volt ez az akcióhős mezőnynek: igen, Reevesszel ismét számolni kell, a kisnyugdíjas szerepek várhatnak még, és ha van Isten (ennek megvitatása nem dolga e cikknek), Reeves ettől fogva csakis John Wick-filmekben fog szerepelni, mert oly jó nézni, ahogy öl. A vodkagőzös jó érzéshez kellett persze az a paródiába hajló komolyság is, mely sajátos bájt kölcsönzött az aprításnak és az a kamaszos hevület, mely rendre akkor veszi elő a fiatal forgatókönyvírókat, amikor először csodálkoznak rá John Woo és Jean-Pierre Melville munkásságára. A John Wicket Reeves egykori kaszkadőrei rendezték, és amit 2 kaszkadőr tudhat, azt hozta is a 2014-es klasszikus. A folytatást már csak egy kaszkadőr jegyzi, s ennek már fele se tréfa: hiába a kutya és az olasz főgonosz, másodszorra korántsem olyan élvezetes ez az agyvelőloccsantó, barokkos tobzódás. A nagy svéd aprító, Peter Stormare szerepeltetése mélyorosz anyaszomorítóként viszont alkalomhoz illő, olcsó és jó poén, kár, hogy Max von Sydow kimaradt a buliból.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.