Jön valaki, s lerántja a leplet a korrupcióról, az embertelenségről, a hülyeségről

  • narancs.hu
  • 2016. november 11.

Film

Mi már megtaláltuk a Verzió legjobb filmjét.

A Nagy Ugrás megvan? Az ötvenes évek végén Mao Ce-tung, Kína kommunista egyeduralkodója jónak látta átszabni az alapvetően agrárországot iparivá, ez a komcsiknak amolyan becsípődésük volt, mint a párttagkönyv. A tervre ráment egy rakás pénz, de még annál is jóval több emberélet: kohók és erőművek nőttek ki a természetből és a tökéletes hozzá nem értésből. Beköszöntött a „három nehéz év”, s emberek tömegei haltak éhen.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Zsang Zambo is pontosan három évig – a kezdetektől az átadásig – követte kamerájával a 2008-as nagy összkínai gazdasági program – gúnynevén a Második Nagy Ugrás – keretei közt megvalósuló autópálya-építést.

E vésztervét a kínai kormányzat – ami ugyebár még mindig a kommunista pártot jelenti (vagy fordítva) – az akkortájt csúcsra futó világméretű gazdasági válság kompenzálására eszelte ki, s pont ugyanúgy működött, mint Maoé: beleraktak egy zsák pénzt, közel 600 milliárd (!) dollárt, s megöltek egy csomó embert. Kit azzal, hogy embertelen körülmények közt törették vele az utat (egy alagútrobbantás során például 19 munkás halt meg, s messze nem ez az egyetlen tétel), kit pedig azzal, hogy rádöntötték a házát.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Különben minden úgy megy, mint a világ annyi más állami részvétellel folyó útépítésén: korrupció, pénzmosás, ki nem fizetett melósok, földönfutóvá tett emberek, örök időkre kipusztított természet, vér, könnyek, halál, gyors meggazdagodás.

Zsang sok külsőben felvett, látványos jelenettel operáló, négy fejezetre osztott másfélórás filmje igyekszik minden oldalról körüljárni ezt az újabb három nehéz évet. Megismerjük az állam terveit, a maffiózók mohóságát, az építő cég gátlástalanságát, a munkások nyomorát, s a lakosság kínjait. A sors különös vicce: Mao szülőföldjén, szűkebb pátriájában járunk.

Zsang mindent bevet, amit ma a dokumentfilmezés tud, s a kellően grandiózus témát is megtalálta hozzá. Nem is lazsál el semmit, műve után nem marad nyitott kérdés. S persze a filmjében játszik egy völgyhíd is…

Völgyhíd, értik! Azazhogy mégiscsak maradt egy kérdés: hogy van az, hogy a rettenetes elnyomó Kínában csinálnak ilyen filmet? Magyarországon miért nem? Mi hiányzik: a völgyhíd vagy akarat? Mi nincs nálunk: korrupció vagy dokumentumfilm?

A hátralévő vetítések: Toldi, nov. 11., 20:30; Művész, nov. 12., 22.00

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.