Jön valaki, s lerántja a leplet a korrupcióról, az embertelenségről, a hülyeségről

  • narancs.hu
  • 2016. november 11.

Film

Mi már megtaláltuk a Verzió legjobb filmjét.

A Nagy Ugrás megvan? Az ötvenes évek végén Mao Ce-tung, Kína kommunista egyeduralkodója jónak látta átszabni az alapvetően agrárországot iparivá, ez a komcsiknak amolyan becsípődésük volt, mint a párttagkönyv. A tervre ráment egy rakás pénz, de még annál is jóval több emberélet: kohók és erőművek nőttek ki a természetből és a tökéletes hozzá nem értésből. Beköszöntött a „három nehéz év”, s emberek tömegei haltak éhen.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Zsang Zambo is pontosan három évig – a kezdetektől az átadásig – követte kamerájával a 2008-as nagy összkínai gazdasági program – gúnynevén a Második Nagy Ugrás – keretei közt megvalósuló autópálya-építést.

E vésztervét a kínai kormányzat – ami ugyebár még mindig a kommunista pártot jelenti (vagy fordítva) – az akkortájt csúcsra futó világméretű gazdasági válság kompenzálására eszelte ki, s pont ugyanúgy működött, mint Maoé: beleraktak egy zsák pénzt, közel 600 milliárd (!) dollárt, s megöltek egy csomó embert. Kit azzal, hogy embertelen körülmények közt törették vele az utat (egy alagútrobbantás során például 19 munkás halt meg, s messze nem ez az egyetlen tétel), kit pedig azzal, hogy rádöntötték a házát.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Különben minden úgy megy, mint a világ annyi más állami részvétellel folyó útépítésén: korrupció, pénzmosás, ki nem fizetett melósok, földönfutóvá tett emberek, örök időkre kipusztított természet, vér, könnyek, halál, gyors meggazdagodás.

Zsang sok külsőben felvett, látványos jelenettel operáló, négy fejezetre osztott másfélórás filmje igyekszik minden oldalról körüljárni ezt az újabb három nehéz évet. Megismerjük az állam terveit, a maffiózók mohóságát, az építő cég gátlástalanságát, a munkások nyomorát, s a lakosság kínjait. A sors különös vicce: Mao szülőföldjén, szűkebb pátriájában járunk.

Zsang mindent bevet, amit ma a dokumentfilmezés tud, s a kellően grandiózus témát is megtalálta hozzá. Nem is lazsál el semmit, műve után nem marad nyitott kérdés. S persze a filmjében játszik egy völgyhíd is…

Völgyhíd, értik! Azazhogy mégiscsak maradt egy kérdés: hogy van az, hogy a rettenetes elnyomó Kínában csinálnak ilyen filmet? Magyarországon miért nem? Mi hiányzik: a völgyhíd vagy akarat? Mi nincs nálunk: korrupció vagy dokumentumfilm?

A hátralévő vetítések: Toldi, nov. 11., 20:30; Művész, nov. 12., 22.00

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.