Jön valaki, s lerántja a leplet a korrupcióról, az embertelenségről, a hülyeségről

  • narancs.hu
  • 2016. november 11.

Film

Mi már megtaláltuk a Verzió legjobb filmjét.

A Nagy Ugrás megvan? Az ötvenes évek végén Mao Ce-tung, Kína kommunista egyeduralkodója jónak látta átszabni az alapvetően agrárországot iparivá, ez a komcsiknak amolyan becsípődésük volt, mint a párttagkönyv. A tervre ráment egy rakás pénz, de még annál is jóval több emberélet: kohók és erőművek nőttek ki a természetből és a tökéletes hozzá nem értésből. Beköszöntött a „három nehéz év”, s emberek tömegei haltak éhen.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Zsang Zambo is pontosan három évig – a kezdetektől az átadásig – követte kamerájával a 2008-as nagy összkínai gazdasági program – gúnynevén a Második Nagy Ugrás – keretei közt megvalósuló autópálya-építést.

E vésztervét a kínai kormányzat – ami ugyebár még mindig a kommunista pártot jelenti (vagy fordítva) – az akkortájt csúcsra futó világméretű gazdasági válság kompenzálására eszelte ki, s pont ugyanúgy működött, mint Maoé: beleraktak egy zsák pénzt, közel 600 milliárd (!) dollárt, s megöltek egy csomó embert. Kit azzal, hogy embertelen körülmények közt törették vele az utat (egy alagútrobbantás során például 19 munkás halt meg, s messze nem ez az egyetlen tétel), kit pedig azzal, hogy rádöntötték a házát.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Különben minden úgy megy, mint a világ annyi más állami részvétellel folyó útépítésén: korrupció, pénzmosás, ki nem fizetett melósok, földönfutóvá tett emberek, örök időkre kipusztított természet, vér, könnyek, halál, gyors meggazdagodás.

Zsang sok külsőben felvett, látványos jelenettel operáló, négy fejezetre osztott másfélórás filmje igyekszik minden oldalról körüljárni ezt az újabb három nehéz évet. Megismerjük az állam terveit, a maffiózók mohóságát, az építő cég gátlástalanságát, a munkások nyomorát, s a lakosság kínjait. A sors különös vicce: Mao szülőföldjén, szűkebb pátriájában járunk.

Zsang mindent bevet, amit ma a dokumentfilmezés tud, s a kellően grandiózus témát is megtalálta hozzá. Nem is lazsál el semmit, műve után nem marad nyitott kérdés. S persze a filmjében játszik egy völgyhíd is…

Völgyhíd, értik! Azazhogy mégiscsak maradt egy kérdés: hogy van az, hogy a rettenetes elnyomó Kínában csinálnak ilyen filmet? Magyarországon miért nem? Mi hiányzik: a völgyhíd vagy akarat? Mi nincs nálunk: korrupció vagy dokumentumfilm?

A hátralévő vetítések: Toldi, nov. 11., 20:30; Művész, nov. 12., 22.00

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.