Jön valaki, s lerántja a leplet a korrupcióról, az embertelenségről, a hülyeségről

  • narancs.hu
  • 2016. november 11.

Film

Mi már megtaláltuk a Verzió legjobb filmjét.

A Nagy Ugrás megvan? Az ötvenes évek végén Mao Ce-tung, Kína kommunista egyeduralkodója jónak látta átszabni az alapvetően agrárországot iparivá, ez a komcsiknak amolyan becsípődésük volt, mint a párttagkönyv. A tervre ráment egy rakás pénz, de még annál is jóval több emberélet: kohók és erőművek nőttek ki a természetből és a tökéletes hozzá nem értésből. Beköszöntött a „három nehéz év”, s emberek tömegei haltak éhen.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Zsang Zambo is pontosan három évig – a kezdetektől az átadásig – követte kamerájával a 2008-as nagy összkínai gazdasági program – gúnynevén a Második Nagy Ugrás – keretei közt megvalósuló autópálya-építést.

E vésztervét a kínai kormányzat – ami ugyebár még mindig a kommunista pártot jelenti (vagy fordítva) – az akkortájt csúcsra futó világméretű gazdasági válság kompenzálására eszelte ki, s pont ugyanúgy működött, mint Maoé: beleraktak egy zsák pénzt, közel 600 milliárd (!) dollárt, s megöltek egy csomó embert. Kit azzal, hogy embertelen körülmények közt törették vele az utat (egy alagútrobbantás során például 19 munkás halt meg, s messze nem ez az egyetlen tétel), kit pedig azzal, hogy rádöntötték a házát.

Az út (2015)

Az út (2015)

 

Különben minden úgy megy, mint a világ annyi más állami részvétellel folyó útépítésén: korrupció, pénzmosás, ki nem fizetett melósok, földönfutóvá tett emberek, örök időkre kipusztított természet, vér, könnyek, halál, gyors meggazdagodás.

Zsang sok külsőben felvett, látványos jelenettel operáló, négy fejezetre osztott másfélórás filmje igyekszik minden oldalról körüljárni ezt az újabb három nehéz évet. Megismerjük az állam terveit, a maffiózók mohóságát, az építő cég gátlástalanságát, a munkások nyomorát, s a lakosság kínjait. A sors különös vicce: Mao szülőföldjén, szűkebb pátriájában járunk.

Zsang mindent bevet, amit ma a dokumentfilmezés tud, s a kellően grandiózus témát is megtalálta hozzá. Nem is lazsál el semmit, műve után nem marad nyitott kérdés. S persze a filmjében játszik egy völgyhíd is…

Völgyhíd, értik! Azazhogy mégiscsak maradt egy kérdés: hogy van az, hogy a rettenetes elnyomó Kínában csinálnak ilyen filmet? Magyarországon miért nem? Mi hiányzik: a völgyhíd vagy akarat? Mi nincs nálunk: korrupció vagy dokumentumfilm?

A hátralévő vetítések: Toldi, nov. 11., 20:30; Művész, nov. 12., 22.00

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.