Brunhilde Pomsel idén ülte meg a 105. születésnapját, élettörténete a 20. századi német történelem valóságos keresztmetszetét nyújtja; született berliniként egyszerre dolgozott egy biztosítási ügyekkel foglalkozó zsidó ügyvédnek és egy memoárjait diktáló ősnácinak, 1933-tól a német birodalmi rádió hírosztályán talált állást, 1942-től pedig Joseph Goebbels propagandaminiszter hivatalában tűnt fel mint titkárnő, gyors- és gépírónő. A magát apolitikusnak valló hivatali dolgozó természetesen maga is NSDAP-tag lesz, amikor a náci rezsim egyik legfőbb korifeusa mellett dolgozik – a filmben is aprólékosan idézi fel néhai főnöke egyszerre elbűvölő és sátáni természetét, illetve archív felvételekkel is alátámasztott színészi/szónoki tehetségét. A három osztrák és egy német filmkészítő közös dokumentumfilmje a néhai titkárnő vívódásairól és kései szembesüléséről szól – a szokatlanul hosszú életút végén a sors legalább megadta neki a lehetőséget, hogy felgombolyítsa saját történetének fonalát. Az Egy német sors nem könnyű néznivaló – több szempontból sem. A szigorúan fekete-fehér képeken az idő varrta ráncok csak még kontúrosabbak lesznek, a sötét és világos képmezők szinte bántóan kontrasztosak, amihez sajátos ellenpontot nyújt Pomsel korát meghazudtolóan eleven tekintete és szellemi frissessége.
De a film leginkább a kényelmetlen tanulsága révén büntet: az embertelen, de hideg precizitással és a civilizáció látszólagos keretei között működő diktatúrákban az egyén lépésről lépésre csúszik bele egyre vállalhatatlanabb, de mindig jól kimagyarázható szerepekbe.
A filmet november 11-én vetítik a Toldi moziban,a 18 órakor kezdődő előadás után beszélgetés a film rendezőivel.
Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, 2016. november 8–13., Budapest
