Dokumentumfilm

José & Pilar

  • - urfi -
  • 2011. december 7.

Film

A Nobel-díjas Nagy Író asztala előtt ül. Felnyitja a laptopot, szemüvegén megcsillan a napfény. Berak egy szimfóniát, visszaül – és ekkor a kamera mögé kerül: lám, nem az újabb remekművön dolgozik a hősi pózba helyezkedett mester. Hanem bizony pasziánszozik, és azt magyarázza, milyen vicces, amikor a kártyák táncolnak a képernyőn. Meg azt, hogy ha Alzheimere lenne, nem tudna nyerni – ezzel tesztel. Amikor ezután a 85 éves Saramago rácsap felesége fenekére, már egyértelmű, hogy ez a film nem a nagy művész iránti rajongás tiszteletköreit futja.

 

 


 

De nem is a „mű mögötti ember” érdekli. Persze, ez a négy éven át felvett, 240 órányi anyagból összevágott, fordulatos 125 perc egyedülálló közelségbe hozza a portugál írót, de ennél többről van szó. Leginkább egy házaspárról: az öntörvényű, de elbűvölő öregemberről és nem kevésbé öntörvényű feleségéről, aki egyszerre menedzsere és ápolónője. A 27 évvel fiatalabb Pilar del Río mintha egy Almodóvar-filmből lépne elénk, de Saramago mellett nem rúghat labdába: a jó öreg José lefegyverző szellemi frissességgel, megvesztegethetetlen világundorral sziporkázik istenről, halálról, öregségről – és nagyjából bármiről, ami szembejön. Márpedig eseményekből nincs hiány: fellépések szerte a világon, konferenciák, ünneplések. És a fontosabbak: meghal Pilar anyja, José kórházba kerül, és végül elkészül a könyv (Az elefánt vándorútja).

 

Miguel Gonçalves Mendes kamerája mindenhol ott van, és a nézőt az exkluzivitás és a bennfentesség érzésével vezeti végig öt országon, de főleg a pár otthonában, Lanzarote szigetén. Nem kell Saramago-fannak lenni, hogy rákapjunk az agyafúrtan komponált film ízére: ez egy különös szerelem (a kelleténél csak kicsit érzelgősebb) története, egy szubverzív gondolkodó mondataival kísérve a doku műfajával is kísérletező produkcióban. Az „extrák”: Saramago elsírja magát a Vakságból készült (amúgy bűn rossz) film vetítésén, felolvas Gael García Bernallal, egy mexikói konferencián pedig együtt szundikál García Márquezzel.

 

Vetítik december 8-án este nyolckor a Kinóban

 

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

„Ha kém vagyok, miért engedtek oda?”

Mint ukrán kémet kitiltották Magyarország területéről a kárpát­aljai magyar politikust. A kormánypropaganda olyan fotókat közöl leleplezésként, amelyeket korábban Tseber Roland osztott meg a nyilvánossággal. Ő azt mondja, csak az ukrán–magyar viszony javításán dolgozik.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.