Dokumentumfilm

José & Pilar

  • - urfi -
  • 2011. december 7.

Film

A Nobel-díjas Nagy Író asztala előtt ül. Felnyitja a laptopot, szemüvegén megcsillan a napfény. Berak egy szimfóniát, visszaül – és ekkor a kamera mögé kerül: lám, nem az újabb remekművön dolgozik a hősi pózba helyezkedett mester. Hanem bizony pasziánszozik, és azt magyarázza, milyen vicces, amikor a kártyák táncolnak a képernyőn. Meg azt, hogy ha Alzheimere lenne, nem tudna nyerni – ezzel tesztel. Amikor ezután a 85 éves Saramago rácsap felesége fenekére, már egyértelmű, hogy ez a film nem a nagy művész iránti rajongás tiszteletköreit futja.

 

 


 

De nem is a „mű mögötti ember” érdekli. Persze, ez a négy éven át felvett, 240 órányi anyagból összevágott, fordulatos 125 perc egyedülálló közelségbe hozza a portugál írót, de ennél többről van szó. Leginkább egy házaspárról: az öntörvényű, de elbűvölő öregemberről és nem kevésbé öntörvényű feleségéről, aki egyszerre menedzsere és ápolónője. A 27 évvel fiatalabb Pilar del Río mintha egy Almodóvar-filmből lépne elénk, de Saramago mellett nem rúghat labdába: a jó öreg José lefegyverző szellemi frissességgel, megvesztegethetetlen világundorral sziporkázik istenről, halálról, öregségről – és nagyjából bármiről, ami szembejön. Márpedig eseményekből nincs hiány: fellépések szerte a világon, konferenciák, ünneplések. És a fontosabbak: meghal Pilar anyja, José kórházba kerül, és végül elkészül a könyv (Az elefánt vándorútja).

 

Miguel Gonçalves Mendes kamerája mindenhol ott van, és a nézőt az exkluzivitás és a bennfentesség érzésével vezeti végig öt országon, de főleg a pár otthonában, Lanzarote szigetén. Nem kell Saramago-fannak lenni, hogy rákapjunk az agyafúrtan komponált film ízére: ez egy különös szerelem (a kelleténél csak kicsit érzelgősebb) története, egy szubverzív gondolkodó mondataival kísérve a doku műfajával is kísérletező produkcióban. Az „extrák”: Saramago elsírja magát a Vakságból készült (amúgy bűn rossz) film vetítésén, felolvas Gael García Bernallal, egy mexikói konferencián pedig együtt szundikál García Márquezzel.

 

Vetítik december 8-án este nyolckor a Kinóban

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.