Hárman aztán háromfelé szaladtak, pedig nyilván négyfelé, sőt többfelé kellett volna. Sztupa és Troché vonatra szálltak, Ómafa zsebre dugta a kezét, hátracsapta szalmakalapját és elindult az Astoria felé, úgyszólván őgyelegve, mint aki azt szeretné, hogy amerikai turistának nézzék. Sztupa és Troché felszálltak a Hungária expresszre. Budapest–Bratislava–Praha–Děčín–Dresden–Berlin, közvetlen warnemündei kocsikkal. Troché éjjel kettőkor leszállt Prágában, Sztupa viszont végigment Berlinig. (Nem ment, valójában megszakította az útját Drezdában, de titokban. Másnap indult tovább, kicsit másnaposan, egy pár Salamander csizma elégedett tulajdonosaként. De ez egy másik történet, még ha van is több közös szála és objektuma a miénkkel.) A kutatók két hét múlva találkoztak a Gamla Huset nevű svéd étteremben. A hangulat feszült volt, eleinte csak a felszínes fecsegés fenntartására törekedtek. Feltűnt már, hogy milyen kevés svéd étterem van a városban? Sőt, a nagyvárosokban általában, vetette fel Ómafa. Mert vidéken aztán egymást érik, nézett a távolba Troché. Ómafa nem hagyta zavartatni magát, biztos az IKEA miatt lehet, ott megkapják az emberek a húsgombócukat, s vele az illúziót, s be is érik ennyivel, a konkurencia nem él meg. Én ismerek még egyet, mondta Sztupa, a Gamla Stant. Biztos kint van valamelyik lakótelepen, fűzte hozzá az iménti szarkazmusával Troché. Ómafától annyi tellett még, hogy megjegyezze, biztos ugyanazok üzemeltetik, de amikor rondán néztek rá, csak annyit rebegett, hogy a Gamla miatt gondolom…
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
