Interjú

„Kezdetben szinte felhőtlen”

Carlota González-Adrio filmrendező

Film

A Kanári-szigetek egy eddig kevésbé ismert arcát mutatja be a Ház a kaktuszok között: az egy helyszínes spanyol pszicho-thrillerben egy isten háta mögött élő, különös családot ismerhetünk meg, akikről titkok derülnek ki. A film rendezőjével a forgatás körülményeiről, a történet hátteréről és Sofia Coppola vélt vagy valós hatásáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Első játékfilmje, a Ház a kaktuszok között miatt 27 évesen fiatal rendezőnek számít, de dolgozott már látványtervezőként, művészeti rendezőként és operatőrként is – igaz, kisfilmekben.

Carlota González-Adrio: Azért jelentkeztem filmes iskolába, hogy filmeket készítsek, és a filmek döntő többsége összefogással készül, kisebb-nagyobb csapatok közreműködésével, ez az együttműködés pedig alapvető fontosságú. Rengeteg emberrel találkoztam, akiktől sokat tanultam a kreatív folyamatokról, a hangról, a kamerakezelésről, a vágásról, sőt még a látványtervezésről is. Nem csak az érdekelt, hogyan tudok figurákat teremteni, de a téralkotás is nagyon izgatott. Ahhoz pedig, hogy alkotóként megértsük a filmet, mint nagy egészet, fontos, hogy ismerjük az apró összetevőket is. Miután Barcelonában végeztem az egyetemmel, készítettem egy rövidfilmet Solsticio de verano (Nyári napforduló) címmel. Ezt követően csatlakoztam az Elías Querejeta Zine Eskola nevű filmes iskolához, ahol szerettem volna tető alá hozni Waggle dance című projektemet. De a sors közbeszólt, és rám talált a Ház a kaktuszok között: néhány producer felfigyelt a kisfilmemre, amikor az díjat nyert a valladolidi filmfesztiválon. Azt mondták, szívesen megnéznék, min dolgozom legközelebb. Folytattam a Waggle dance előkészítését, de egyszerre több ajánlatot kaptam tőlük – az egyik a Ház a kaktuszok között forgatókönyve volt.

MN: A film a kisfilmjéhez hasonlóan vidéken, a világ zajától távol játszódik. Miért vonzódik az ilyen elhagyatott, magányos helyekhez?

CGA: Lehet, hogy ebben az értelemben elég minimalista vagyok. Míg azonban a játékfilmben a tájnak nagyon is fontos szerepe van, a rövidfilmem valójában bárhol játszódhatna. De szeretem azokat a történeteket, amelyek megkérdőjelezik a szokásainkat, a jól bejáratott, ismerős gondolatainkat, ezekhez pedig tökéletes hátteret nyújt egy isten háta mögötti táj. Ráadásul mindkét filmem a család körül forog. Nagyon érdekesnek találom, hogy legyen szó rokoni kötelékekről vagy kis helyi közösségekről, ha közelről megvizsgáljuk, sokszor a leg­egyszerűbbnek tűnő kapcsolatok is rendkívül bonyolultnak és összetettnek mutatkoznak.

MN: A Ház a kaktuszok közöttet saját regénye alapján Paul Pen írta. Ő Spanyolországban főként izgalmas regényeiről és thrillereiről ismert. Mi fogta meg a forgatókönyvben?

CGA: Korábban nem ismertem Pault, akkor találkoztam vele először, amikor megvették a könyve megfilmesítési jogait, és felajánlották nekem a lehetőséget. A történet felkavaró volt, nagyon különbözött azoktól a projektektől, amelyeken addig dolgoztam. Az összetett jellemű hősei miatt a forgatókönyv sok kérdést vetett fel az emberi pszichével kapcsolatban. Nagyon tetszett, hogy több nézőpontból ismerhetjük meg a sztorit: mindig más szereplő szemén át látjuk a történéseket, akik hiába laknak ugyanazon a helyen, teljesen különbözően látják a világot. Ez a nyugtalanító feszültség érdekessé tette a történetet. Paul ráadásul elbűvölő és lelkes volt, s mindig nyitottan fogadta az ötleteimet is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.