Magyar Narancs: Első játékfilmje, a Ház a kaktuszok között miatt 27 évesen fiatal rendezőnek számít, de dolgozott már látványtervezőként, művészeti rendezőként és operatőrként is – igaz, kisfilmekben.
Carlota González-Adrio: Azért jelentkeztem filmes iskolába, hogy filmeket készítsek, és a filmek döntő többsége összefogással készül, kisebb-nagyobb csapatok közreműködésével, ez az együttműködés pedig alapvető fontosságú. Rengeteg emberrel találkoztam, akiktől sokat tanultam a kreatív folyamatokról, a hangról, a kamerakezelésről, a vágásról, sőt még a látványtervezésről is. Nem csak az érdekelt, hogyan tudok figurákat teremteni, de a téralkotás is nagyon izgatott. Ahhoz pedig, hogy alkotóként megértsük a filmet, mint nagy egészet, fontos, hogy ismerjük az apró összetevőket is. Miután Barcelonában végeztem az egyetemmel, készítettem egy rövidfilmet Solsticio de verano (Nyári napforduló) címmel. Ezt követően csatlakoztam az Elías Querejeta Zine Eskola nevű filmes iskolához, ahol szerettem volna tető alá hozni Waggle dance című projektemet. De a sors közbeszólt, és rám talált a Ház a kaktuszok között: néhány producer felfigyelt a kisfilmemre, amikor az díjat nyert a valladolidi filmfesztiválon. Azt mondták, szívesen megnéznék, min dolgozom legközelebb. Folytattam a Waggle dance előkészítését, de egyszerre több ajánlatot kaptam tőlük – az egyik a Ház a kaktuszok között forgatókönyve volt.
MN: A film a kisfilmjéhez hasonlóan vidéken, a világ zajától távol játszódik. Miért vonzódik az ilyen elhagyatott, magányos helyekhez?
CGA: Lehet, hogy ebben az értelemben elég minimalista vagyok. Míg azonban a játékfilmben a tájnak nagyon is fontos szerepe van, a rövidfilmem valójában bárhol játszódhatna. De szeretem azokat a történeteket, amelyek megkérdőjelezik a szokásainkat, a jól bejáratott, ismerős gondolatainkat, ezekhez pedig tökéletes hátteret nyújt egy isten háta mögötti táj. Ráadásul mindkét filmem a család körül forog. Nagyon érdekesnek találom, hogy legyen szó rokoni kötelékekről vagy kis helyi közösségekről, ha közelről megvizsgáljuk, sokszor a legegyszerűbbnek tűnő kapcsolatok is rendkívül bonyolultnak és összetettnek mutatkoznak.
MN: A Ház a kaktuszok közöttet saját regénye alapján Paul Pen írta. Ő Spanyolországban főként izgalmas regényeiről és thrillereiről ismert. Mi fogta meg a forgatókönyvben?
CGA: Korábban nem ismertem Pault, akkor találkoztam vele először, amikor megvették a könyve megfilmesítési jogait, és felajánlották nekem a lehetőséget. A történet felkavaró volt, nagyon különbözött azoktól a projektektől, amelyeken addig dolgoztam. Az összetett jellemű hősei miatt a forgatókönyv sok kérdést vetett fel az emberi pszichével kapcsolatban. Nagyon tetszett, hogy több nézőpontból ismerhetjük meg a sztorit: mindig más szereplő szemén át látjuk a történéseket, akik hiába laknak ugyanazon a helyen, teljesen különbözően látják a világot. Ez a nyugtalanító feszültség érdekessé tette a történetet. Paul ráadásul elbűvölő és lelkes volt, s mindig nyitottan fogadta az ötleteimet is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
