"Ki merem nyitni a számat" - Für Anikó színésznő

  • .
  • 2010. június 17.

Film

rés a présen: Az Örkény Színház utolsó bemutatója a szezonban a Kihagyhatatlan című darab. Mit játszol benne?

Für Anikó: Ezer dolgot játszom benne, mint mindnyájan, mert ez egy össztársulati szív- és agymenés, illetve kollektív segélykiáltás, ezek az én definícióim. Dömötör András rendező, Váradi Zsuzsa dramaturg és Tasnádi István író összefésülésével és irányításával születik. Remélhetőleg szórakoztató segélykiáltás attól való félelmünkben, hogy a valóság tálalása milyen szinten folyik mostanában a bulvármédiában. Olyan dolgok keverednek, illetve sorsdöntő dolgok kerülnek az ember elé olyan ízléstelenül, hogy az egészen húsbavágó. Szerintem tudattalanul még az is szenved tőle, aki netán fogyasztója az ilyesminek. Mondják, hogy van igény rá, de erre azt szoktam mondani, hogy nyilvános kivégzésekre lenne a legnagyobb igény ilyen alapon. Június 18-án lesz a bemutató - 19-e, 20-a, 23-a, 24-e és 25-e a további előadások időpontja.

rap: Jó nyárkezdet. Hogyan tovább?

FA: A hat előadás után, június 26-án lesz még egy fényes estém a 30y zenekar társaságában a MűPában - együtt ünnepelhetem velük a tízéves jubileumukat. Lévai Balázsnak köszönhetem ezt, akinek már több nagyszerű zenei kalandot is, például a tankcsapdás MTV Icon-fellépésemet Roy és Ádámmal.

rap: 30y-rajongó vagy?

FA: Inkább úgy mondanám, hogy nagyon szeretem a zenéjüket. Ahogy meghallottam pár évvel ezelőtt a Rajzszöggel középre című számukat a rádióban, rögtön érdekelt, hogy kik ők, és azóta kerültem hozzájuk közelebb, aztán a Dob meg Basszusban együtt énekelhettem velük a Pécsi tánctanárt. Ezt fogjuk most megismételni a MűPában a Hey June! Fesztivál keretében.

rap: Saját lemezed és koncertested is van. Az is műsoron lesz még?

FA: Hrutka Róbert zeneszerzővel már tíz éve tart a barátságunk, ennek a gyümölcse a 2006-ban megjelent Nőstény álom című lemezem, amelynek Bereményi Géza írta a szövegeit, és az Örkény Színház adott otthont a lemezbemutatónak és a koncerteknek. Aztán országszerte is felléptünk, több fesztiválon, és idén újra hivatalos vagyok a Volt Fesztiválra június 30-án ezzel a műsorral, Hrutka Róbert új zenekarával, meglepetésdalokkal.

rap: A végén még rocksztár leszel!

FA: Hogy egyáltalán ki merem nyitni a számat, azt Bagó Gizellának köszönhetem, aki az énekmesterem a főiskola első éve óta, és folyamatosan hajlandó velem foglalkozni. A barátaim tették fel a kérdést egy Oliver!-előadás után - hiszen színészként musicalszerepeket is énekeltem -, hogy miért nincs nekem lemezem. Mondtam, hogy egyrészt nem gondoltam rá, másrészt sokba kerül. Mondták, hogy a szponzorációt ők elintézik, én a szerzőgárdát verbuváljam. Vicces, hogy a pályámon eltöltött húsz év után leszek popénekesnő, de ez tényleg egy másik dimenzió. Mentségemre szolgáljon, hogy rettenetesen szórakoztató és izgalmas.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.