Magyar Narancs: Túl vagytok a Vákuum TV újabb előadásán. Több mint két éve nem léptetek képernyőre. Ezeknél a Csipkerózsika-álom típusú találkozásoknál fennáll a veszélye annak, hogy az a bizonyos, ébredés után elcsattanó pofon már nem is aktuális.Kistamás László: Ha féltünk is egy kicsit, az nem a két év kihagyás miatt volt. Egyébként az utolsó, balul elsült, azaz egyáltalán el sem sült előadásunk is, mondhatni, benne volt a Vákuum TV-s pakliban. Persze tagadhatatlan malőr volt az az 1998-as szilveszteri Rózsa presszóbeli meg nem mozdulásunk, de a Vákuum TV gyakorlatától sosem volt idegen az akár a szélsőségekig is elmenő rögtönzés. Ez persze az utolsó pillanatban elmaradt adás esetében kissé nagyvonalú megfogalmazásnak tűnhet, de valóban általános volt mindeddig az a fajta lezáratlanság a műsorszerkesztésünkben, ami néha borotvaélre táncoltatta a megvalósulás tényét, de a mikéntjét mindenképpen.
MN: Miközben rengeteg energiát fektettetek minden projekt előkészítésébe, a biztosra menni stratégiája soha nem tartozott a munkamódszereitek közé.
KL: Kezdetektől fogva alapfeltétel volt egyfajta önszerveződés a dolgok alakulásában. Elkezdődött bennem valami, de nem rajzolódott ki pontosan, hogy mi az. Lényegében egyedül voltam, de bíztam a kibontakozás lehetőségében. És ennek kapcsán időnként vagy gyakran, esetleg rendszeresen mások is be tudnak kapcsolódni egy folyamatba.
MN: A városligeti adás fő csapása az ember és robot találkozásának fejlődéstörténete volt. Honnan ez a robotisztikus vonzalom?
KL: Számunkra nem kérdés, hogy az emberiség életének egyik legizgalmasabb változását a kibernetikus világgal való találkozása hozta el. Ennek az elméletnek a kutatásával nagy kaliberű tudósok, filozófusok és művészek foglalkoznak világszerte. Ráadásul mára ért el a robotevolúció arra a pontra, ahol a kibernetikus gépezetek fejlődésük humanoid fázisához érkeztek, ami a másik oldalon az ember cyberalizációjának kezdeti lépéseihez vezetett.
MN: E téma egyik sztárszakértőjét, Kevin Warwickot, a readingi egyetem kibernetika tanszékének professzorát is megszólaltattátok az internet segítségével.
KL: Igen, bár nem a hagyományos internethasználattal éltünk. Sajnos a Matávval nem sikerült időben kiépíttetnünk a vonalat, így a professzorral két héttel előbb felvett internetes kapcsolatról szóló videoanyagot vetítettük le. Egyébként még szerencsésen is alakult így a történet, mivel a Vákuum TV adásának idején Kevin Warwick Dél-Franciaországban tartózkodott, ahonnan véleménye szerint balul sülnek el az élő internetes próbálkozások. ´ egyébként immár kultikus figurája a kibernetikus implantátum kutatásának. Saját magába épített csipekkel kísérletezik, s jövőbeli tervei közt szerepel a feleségével közös fájdalomérzékelő implantációs projekt.
MN: Miért érdekes ez?
KL: Az ilyen próbálkozások óriási jelentőségűek az emberi érzékelés további fejlődése szempontjából. Egy magasabb szintű idegrendszeri kapcsolat kialakításával a tökéletesebb kommunikációhoz vezető út újabb mérföldkövéhez érkeztünk. Kevin Warwick munkássága a telepatikus protézis kifejlesztésére irányul. Képzeljük el, hogy egy szadistába vagy az ember elleni bűnök szenvedélybetegeibe hiperaktív empatikus érzékelőt építenek be. És képzeljük el azt a társadalmat, amelyben csak az lehet politikus, aki vállalja a népérzékelő együttérző protézis beépítését. Hihetelen lehetőségek!
MN: Jól hangzik, bár biztos vannak árnyoldalai is a dolognak. Emberkísérletekről van szó.
KL: Az ember addig kísérletezett a többi élőlényen, hogy szükségszerűen eljutott önmagához. Sőt! Eljutott virtuális önmagának létrehozásához, és most már ezzel a dimenzióval is mint realitással kell szembenéznie. Gondolj itt az emberszabású robotokra és egyéb kibernetikus fikciólényekre. Például Ananova, a cybersztárnő, akinek még csak lába sincs. Fölösleges volt tervezni neki, hiszen csak egy mellképnyi kivágásban vegetál. Interneten megközelíthető hírolvasónő, aki nincs is, mégis szerethető. A Vákuum TV műsorvezetője egyenesen fej nélküli. Végső soron sokkal érdekesebb, a fantáziának nagyobb szabadságot biztosító lehetőség egy meg nem fogalmazott dolog, például egy arc, ami nincs. A létező arc máris olyan mértékben köti meg mondjuk együttérzésünket, szimpátiánkat, antipátiánkat, hogy az a tökéletes figyelemben csak akadályozhat.
MN: Milyen érzés volt újra a Tilos az Á színeiben játszani? S főleg milyen volt szabad térbe, a legkevésbé virtuális természetbe rakni ezt a produkciót?
KL: Borotvaélen volt, hogy szélvihar vagy eső söpri-e el az adást, s bár nem történt katasztrófa, azért az akusztikába jócskán bezavart az a kis északnyugati légköri megmozdulás. Túl nagyot kockáztattunk ezzel a szabadtérrel, persze erre csak utólag jöttünk rá. A kérdés első felére visszatérve: úgy éreztük, hogy most nem az "Á"-mítosz volt a legnagyobb vonzerő, hanem a Vákuum TV. Ezek az emberek, akik itt voltak, vagy már látták előző előadásainkat, vagy hallottak róla, mindenesetre tudták, mire jönnek, és szerintem megkapták, amit akartak.
MN: Éreztek egy Vákuum TV-s rajongótábort?
KL: Ha nem is rajongótábort (bár sokan, legalább ötszázan voltak a városligeti előadás nézői), de egyfajta közönséget feltételezünk. Olyan emberek jöttek el, akik azt szeretik, ha úgy szórakoztatják őket, hogy aktív állapotban, résztvevőként lehessenek jelen egy-egy eseményen.
- bárdos -
A Vákuum TV adásai augusztusban az "Á" kávézóban és a Szigeten foghatók fedett körülmények között.
