tévésmaci

Kutyám, Dirty Pence

  • tévésmaci
  • 2024. január 17.

Film

Amikor Sztupa és Troché a Láthatatlan Várost keresték, sokáig sötétben tapogatóztak.

A legnehezebb az információk rendezése, rostálása volt, kidobni mindazt, ami felesleges, félrevezető, légből kapott, s a kellő figyelmet tanúsítani a komolyan vehető állítások leg­apróbb részleteire is. Végül Muskogee (Oklahoma) városát választották a kutatás kiindulási pontjának, hiszen a Kőfolyó mentén terveztek nyugatnak haladni. Muskogee nagyváros, turisták is járják, Sztupa mégis úgy érezte, hogy minden helybeli gyanakodva méregeti őket, mint akik pontosan tudják, hogy miben mesterkedik ez a két rossz arcú idegen. A szállást lefoglalták jó előre, több napra, direkt többre, mint amennyire szükségük volt; tisztességes, nem túl feltűnő hotel a központi negyed szélén, nem luxus, de nem is garni, udvarias, diszkrét személyzet, jó étterem, bár a tetőn. De Sztupa itt is rémeket látott, csupa mogorva képű Okie-t. Troché nem törődött velük, minden idegszálával a feladatra koncentrált, térképek szokatlan vakfoltjait kereste, jeleket a házfalakon, semmibe mutató táblákat, furcsán kopaszodó fákat, torzóvá lett bokrokat vizsgált, sűrűn meg-megállva, olykor a vártnál is hosszabban elidőzve, de egy percig sem tűnt elégedettnek. Maga sem tudta, hogy örüljön vagy bánja, mindenesetre nem tiltakozott, amikor Sztupa a tervezettnél sokkal korábbi indulást javasolt, nem bírom elviselni, ahogy bámulnak, még baj lesz, ha nem sietünk. Másnap már pirkadat előtt elosontak a szállodából, nem volt nehéz észrevétlennek maradniuk, a recepciós úgy aludt, hogy akár fütyörészve és dalolva is távozhattak volna. A hajnal már a Kőfolyónál érte őket, s az tényleg olyan volt, mint a híre, esztelen kőfolyam élesen kirajzolódó partokkal, nem igazi folyómeder, inkább csak afféle bevágás, sűrű és tarka kőzetanyaggal a fenekén. Nem víztől kerekre csiszolt kavicsok, igazi folyó itt nem folyt sose, csak éles szélű, durva sziklatörmelék, melyet valami elképzelhetetlen fergeteg sodort össze végtelen hosszú szürkésvörös szalaggá. A „partján” fák nőttek, mintha rendes folyó lenne, s egy nem is túl keskeny csapás is követte a természet (a legsötétebb lelkű természet) alkotta töltésen. Ez is köves volt, de annyira, hogy olykor még az óvatosan lépkedő lovak patkója is szikrát vetett rajta. A napkorong még nem látszott, de a sugarai már előbukkantak a fák fölött. Sztupa és Troché siettek, amennyire ilyen körülmények lehetett, hisz’ bármilyen hosszú lesz is a Kőfolyó, arra nem szolgált még senki cáfolhatatlan bizonyítékkal, hogy elér egészen a Láthatatlan Városig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.