tévésmaci

Kutyám, Dirty Pence

  • tévésmaci
  • 2024. január 17.

Film

Amikor Sztupa és Troché a Láthatatlan Várost keresték, sokáig sötétben tapogatóztak.

A legnehezebb az információk rendezése, rostálása volt, kidobni mindazt, ami felesleges, félrevezető, légből kapott, s a kellő figyelmet tanúsítani a komolyan vehető állítások leg­apróbb részleteire is. Végül Muskogee (Oklahoma) városát választották a kutatás kiindulási pontjának, hiszen a Kőfolyó mentén terveztek nyugatnak haladni. Muskogee nagyváros, turisták is járják, Sztupa mégis úgy érezte, hogy minden helybeli gyanakodva méregeti őket, mint akik pontosan tudják, hogy miben mesterkedik ez a két rossz arcú idegen. A szállást lefoglalták jó előre, több napra, direkt többre, mint amennyire szükségük volt; tisztességes, nem túl feltűnő hotel a központi negyed szélén, nem luxus, de nem is garni, udvarias, diszkrét személyzet, jó étterem, bár a tetőn. De Sztupa itt is rémeket látott, csupa mogorva képű Okie-t. Troché nem törődött velük, minden idegszálával a feladatra koncentrált, térképek szokatlan vakfoltjait kereste, jeleket a házfalakon, semmibe mutató táblákat, furcsán kopaszodó fákat, torzóvá lett bokrokat vizsgált, sűrűn meg-megállva, olykor a vártnál is hosszabban elidőzve, de egy percig sem tűnt elégedettnek. Maga sem tudta, hogy örüljön vagy bánja, mindenesetre nem tiltakozott, amikor Sztupa a tervezettnél sokkal korábbi indulást javasolt, nem bírom elviselni, ahogy bámulnak, még baj lesz, ha nem sietünk. Másnap már pirkadat előtt elosontak a szállodából, nem volt nehéz észrevétlennek maradniuk, a recepciós úgy aludt, hogy akár fütyörészve és dalolva is távozhattak volna. A hajnal már a Kőfolyónál érte őket, s az tényleg olyan volt, mint a híre, esztelen kőfolyam élesen kirajzolódó partokkal, nem igazi folyómeder, inkább csak afféle bevágás, sűrű és tarka kőzetanyaggal a fenekén. Nem víztől kerekre csiszolt kavicsok, igazi folyó itt nem folyt sose, csak éles szélű, durva sziklatörmelék, melyet valami elképzelhetetlen fergeteg sodort össze végtelen hosszú szürkésvörös szalaggá. A „partján” fák nőttek, mintha rendes folyó lenne, s egy nem is túl keskeny csapás is követte a természet (a legsötétebb lelkű természet) alkotta töltésen. Ez is köves volt, de annyira, hogy olykor még az óvatosan lépkedő lovak patkója is szikrát vetett rajta. A napkorong még nem látszott, de a sugarai már előbukkantak a fák fölött. Sztupa és Troché siettek, amennyire ilyen körülmények lehetett, hisz’ bármilyen hosszú lesz is a Kőfolyó, arra nem szolgált még senki cáfolhatatlan bizonyítékkal, hogy elér egészen a Láthatatlan Városig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.