A legnehezebb az információk rendezése, rostálása volt, kidobni mindazt, ami felesleges, félrevezető, légből kapott, s a kellő figyelmet tanúsítani a komolyan vehető állítások legapróbb részleteire is. Végül Muskogee (Oklahoma) városát választották a kutatás kiindulási pontjának, hiszen a Kőfolyó mentén terveztek nyugatnak haladni. Muskogee nagyváros, turisták is járják, Sztupa mégis úgy érezte, hogy minden helybeli gyanakodva méregeti őket, mint akik pontosan tudják, hogy miben mesterkedik ez a két rossz arcú idegen. A szállást lefoglalták jó előre, több napra, direkt többre, mint amennyire szükségük volt; tisztességes, nem túl feltűnő hotel a központi negyed szélén, nem luxus, de nem is garni, udvarias, diszkrét személyzet, jó étterem, bár a tetőn. De Sztupa itt is rémeket látott, csupa mogorva képű Okie-t. Troché nem törődött velük, minden idegszálával a feladatra koncentrált, térképek szokatlan vakfoltjait kereste, jeleket a házfalakon, semmibe mutató táblákat, furcsán kopaszodó fákat, torzóvá lett bokrokat vizsgált, sűrűn meg-megállva, olykor a vártnál is hosszabban elidőzve, de egy percig sem tűnt elégedettnek. Maga sem tudta, hogy örüljön vagy bánja, mindenesetre nem tiltakozott, amikor Sztupa a tervezettnél sokkal korábbi indulást javasolt, nem bírom elviselni, ahogy bámulnak, még baj lesz, ha nem sietünk. Másnap már pirkadat előtt elosontak a szállodából, nem volt nehéz észrevétlennek maradniuk, a recepciós úgy aludt, hogy akár fütyörészve és dalolva is távozhattak volna. A hajnal már a Kőfolyónál érte őket, s az tényleg olyan volt, mint a híre, esztelen kőfolyam élesen kirajzolódó partokkal, nem igazi folyómeder, inkább csak afféle bevágás, sűrű és tarka kőzetanyaggal a fenekén. Nem víztől kerekre csiszolt kavicsok, igazi folyó itt nem folyt sose, csak éles szélű, durva sziklatörmelék, melyet valami elképzelhetetlen fergeteg sodort össze végtelen hosszú szürkésvörös szalaggá. A „partján” fák nőttek, mintha rendes folyó lenne, s egy nem is túl keskeny csapás is követte a természet (a legsötétebb lelkű természet) alkotta töltésen. Ez is köves volt, de annyira, hogy olykor még az óvatosan lépkedő lovak patkója is szikrát vetett rajta. A napkorong még nem látszott, de a sugarai már előbukkantak a fák fölött. Sztupa és Troché siettek, amennyire ilyen körülmények lehetett, hisz’ bármilyen hosszú lesz is a Kőfolyó, arra nem szolgált még senki cáfolhatatlan bizonyítékkal, hogy elér egészen a Láthatatlan Városig.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
