Interjú

„Azonnal igent mondok”

Thom Zimny filmrendező

Film

A Sly című dokumentumfilm alkotója, háta mögött egy Johnny Cash- és egy Elvis-dokuval, 2023-ban is sokat dolgozott, hiszen Sylvester Stallone mellett közel ötórás sorozatot szentelt Willie Nelsonnak és szintén zenész családjának, s egy bagatellt a festőművész Pierce Brosnannek. Nekünk pedig most elmesélte, hogyan nyílt meg a kamerája előtt Stallone, s beszélt arról is, hogyan lett belőle Bruce Springsteen állandó kliprendezője.

Magyar Narancs: Stallone-fanként vágott bele a Sly elkészítésébe?

Thom Zimny: Már gyerekként rajongtam Sly­­ért, rengeteg emlékem fűződik a filmjeihez. A fő feladatom azonban az volt, hogy elmeséljek egy univerzális történetet. Azokat a sztorikat akartam megjeleníteni, amelyek kevésbé ismertek, amelyek nem kerülnek elő, amikor Stallone elmegy egy talk show-ba vendégnek.

MN: A filmben Stallone sokat beszél, de feltűnően kevésszer teszi ezt a klasszikus, rögzített interjúhelyzetben.

TZ: Az egyik első gondolatom a forgatás előtt az volt, hogy teret kell adnom Stallonénak, csak így fog megnyílni. Betettük tehát a kamerát a főhadiszállására, ahol otthon érezte magát: kibontakozhatott, nyugodtan beszélhetett bármiről, a Rambo-filmektől kezdve a gyerekkoráig. Túl energikus, túl kirobbanó személyiség ahhoz, hogy egyszerűen leültessem a kamerák elé. Éreznie kellett, hogy ez most az ő terepe. A bábukkal és emléktárgyakkal teli szobában tényleg volt minden: Rambo, Rocky, a korábbi szerepeiért járó díjak. Tudtam, hogy mindezeket a történetmesélésben is fel kell használnom, ugyanis azt bizonyítják, hogy Stallone valódi ikon. Ahogy Sly ezek között megosztja a személyes történeteit a traumatikus gyerekkoráról vagy arról, hogyan szűrődtek be élete eseményei a művészetébe, szép lassan a bábuk és tárgyak mögött álló ember is láthatóvá válik.

MN: Egyvalami feltűnően hiányzik a szobából és a filmből: az Oscar-díj, amelyet sem színészként, sem forgatókönyvíróként nem kapott meg a Rockyért, annak ellenére sem, hogy a film nyert 1977-ben.

TZ: Az Oscar-témáról rengeteg cikk született már, ezért nem mentünk bele ebbe. Egy ilyen életrajzi filmben mindig milliónyi történetet el lehet mesélni; sokan felvetik például, hogy az Elvis-filmben miért nem tértünk ki a Memphis Mafiára. Ezek könnyű, hatásvadász dolgok. Sly esetében sokkal fontosabb volt bemutatni a Rocky mögött álló sztorit: hogy van valaki, akiről a világ nem vesz tudomást, valaki, akit senki nem ért. Stallone fogott egy tollat és megírta a történetét, igazságot szolgáltatott ennek a figurának. Alkotott valakit, aki nem pusztán egy bokszoló, sokkal több, számkivetettnek tűnik, de nagyon is méltó a szeretetre és tiszteletre. Be akartam mutatni a párhuzamot Sly és Rocky között.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.