Film

Jövőből jövő lövő

Looper - A jövő gyilkosa

  • - kg -
  • 2012. október 10.

Film

Az időutazással csak a bajok vannak, egyrészt, mert nem létezik, másrészt, mert igen, és ha a két tényállás egyszerre forog fenn, például még nincs, de majd lesz, és a majd leszből folyamatos az átjárás a még nincsbe, akkor a hajóskapitányt Bruce Willisnek hívják. Vagy mégsem. Arra szeretnénk csak kilyukadni, hogy aki időutazósat játszik, annak rendkívül magabiztosan kell a filmjét működtetnie, hogy a logikára járó fejekben csak azután essen szét a felépítmény, hogy a fejek a mozitól már messze járnak. Arra az esetre pedig, ha szétesik, márpedig mindig szétesik, érdemes ezt-azt (egy kis dráma itt, emberforma karakterek ott) bekészíteni. Csak azért, hogy ha felszáll a köd, ne érezze magát oly magára hagyatva az ember.


Rian Johnsonnak majdnem összejött egy film, ami jó hír, sőt kisebbfajta csoda ebben az idővel babráló műfajban. Johnson flottul prezentálja a maga világrendjét, ezt a beárazva olcsó, de kinézetre épp eléggé látványos jövőt, olyan flottul, hogy amikor az éltes Willisre végre (hisz' ez kampányilag ellőtt poén) fegyvert emel ifjonti énje (a Willist játszó Willisszel a Willisre maszkírozott Joseph Gordon-Levitt néz farkasszemet), nemhogy nem fullad röhejbe a jelenet, hanem szépen illeszkedik a dolgok Johnson által meghekkelt menetébe. A dolgok menetén is csak ezután kezdenek kiütközni a sci-fi-író gyötrelmei, akinek mindenképp el kell juttatnia a két Willist arra a kívánatos magaslati pontra, ahonnan a szebb jövő vagy egy elfogadható befejezés jól látható. Ez sok és fölösleges logisztikájába kerül Johnsonnak, de nincs mit a szemére vetni: megteremtette a kétwillises filmet, hozott anyagból pedig felépített egy eredetinek ható, noha ezerszer látott világot. Az írói rafinéria megvan, a látványvilág nemkülönben, és a világépítő szándékok sem tűnnek túlzónak. Ha még tétje is lenne az egésznek, már azon túl, hogy Johnson miként jön ki a saját csapdáiból (többnyire ép bőrrel), az talán már sok is lenne.

A Pro Video bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.