Film

Jövőből jövő lövő

Looper - A jövő gyilkosa

  • - kg -
  • 2012. október 10.

Film

Az időutazással csak a bajok vannak, egyrészt, mert nem létezik, másrészt, mert igen, és ha a két tényállás egyszerre forog fenn, például még nincs, de majd lesz, és a majd leszből folyamatos az átjárás a még nincsbe, akkor a hajóskapitányt Bruce Willisnek hívják. Vagy mégsem. Arra szeretnénk csak kilyukadni, hogy aki időutazósat játszik, annak rendkívül magabiztosan kell a filmjét működtetnie, hogy a logikára járó fejekben csak azután essen szét a felépítmény, hogy a fejek a mozitól már messze járnak. Arra az esetre pedig, ha szétesik, márpedig mindig szétesik, érdemes ezt-azt (egy kis dráma itt, emberforma karakterek ott) bekészíteni. Csak azért, hogy ha felszáll a köd, ne érezze magát oly magára hagyatva az ember.


Rian Johnsonnak majdnem összejött egy film, ami jó hír, sőt kisebbfajta csoda ebben az idővel babráló műfajban. Johnson flottul prezentálja a maga világrendjét, ezt a beárazva olcsó, de kinézetre épp eléggé látványos jövőt, olyan flottul, hogy amikor az éltes Willisre végre (hisz' ez kampányilag ellőtt poén) fegyvert emel ifjonti énje (a Willist játszó Willisszel a Willisre maszkírozott Joseph Gordon-Levitt néz farkasszemet), nemhogy nem fullad röhejbe a jelenet, hanem szépen illeszkedik a dolgok Johnson által meghekkelt menetébe. A dolgok menetén is csak ezután kezdenek kiütközni a sci-fi-író gyötrelmei, akinek mindenképp el kell juttatnia a két Willist arra a kívánatos magaslati pontra, ahonnan a szebb jövő vagy egy elfogadható befejezés jól látható. Ez sok és fölösleges logisztikájába kerül Johnsonnak, de nincs mit a szemére vetni: megteremtette a kétwillises filmet, hozott anyagból pedig felépített egy eredetinek ható, noha ezerszer látott világot. Az írói rafinéria megvan, a látványvilág nemkülönben, és a világépítő szándékok sem tűnnek túlzónak. Ha még tétje is lenne az egésznek, már azon túl, hogy Johnson miként jön ki a saját csapdáiból (többnyire ép bőrrel), az talán már sok is lenne.

A Pro Video bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.