Meglátogatott Tarantino (Michelle Yeoh színésznő)

  • Szecsõ András
  • 2001. február 22.

Film

Magyar Narancs: Nyugaton főleg Bond-lányként, Keleten viszont egyfajta női Jackie Chanként tartják számon.
Magyar Narancs: Nyugaton főleg Bond-lányként, Keleten viszont egyfajta női Jackie Chanként tartják számon.

Michelle Yeoh: Ez ugyanannak a személyiségnek a két oldala, a különbség egyszerűen a két kultúra által sugallt nőiszerep-sémából fakad. Amerika jobb szereti a nőket egy nagy és erős pasas árnyékában látni és láttatni, míg Keleten egyéniségek lehetünk. A Bond-lányság csak egy szerep, míg ez a "női Jackie Chan"-dolog inkább elismerés, bár úgy érzem, hogy nem az ügyességemre vonatkozik, hanem arra, hogy körülbelül annyiszor törtem össze magam, mint ő.

MN: Úgy tudom, csak azért nem szerepelt a Charlie angyalaiban, mert épp kórházban feküdt.

MY: Szóba jöttem az elején, de éppen a Tigris és sárkányt készítettük Ang Leevel. Az már más lapra tartozik, hogy valóban volt egy balesetem mindjárt a forgatás elején: rosszul ugrottam, és összetörtem a térdem. Utána három hónapig lábadoztam, majd mentem vissza befejezni a filmet. Szerencsére a film nem Amerikában készült, hanem Kínában. Ez azt jelentette, hogy nem hat-nyolc hét alatt kellett összecsapni, volt idő az akciók kidolgozására. Feltűnt már, hogy Jackie Chan amerikai filmjeiben mennyivel kevesebb a verekedés, mint a Keleten készültekben? Ez azért van, mert egy jó kis csatát megkoreografálni nagyon időigényes dolog, és az amerikai produkciókban nagyon feszített a tempó. Ott inkább vágással és effektekkel oldják meg a bunyókat, nálunk koreográfiával.

MN: Most már rendben van a lába?

MY: Mondjuk úgy, hogy kilencvenszázalékos állapotban. De a Mátrix 2-re, remélem, teljesen rendben lesz.

MN: Soha nem érezte úgy, hogy egy ilyen véletlen baleset kettétörheti a karrierjét?

MY: 1996-ban egy forgatáson leestem egy magas hídról. Hat méter zuhanás alatt az embernek meglepően sok minden eszébe jut. Én végiggondoltam, hogy ha túlélem és megbénulok, nem filmezhetek többet. A halált elfogadtam volna, de azt, hogy ágyhoz kötve kell leélnem az életem, már nem. Aztán földet értem, és még azt is hallottam, hogy megroppan a gerincem, és tudtam, hogy ez a vég. Egy hónapig voltam kórházban, fél évig kezeltek utána, a filmet viszont nyaktámaszban bár, de befejeztem. A fekvés és a kiszolgáltatottság azonban komolyan igénybe vett, és néha-néha tényleg arra gondoltam, hogy öngyilkos leszek.

MN: Hogy lesz valaki maláj születésű táncosból hongkongi akciószínész?

MY: Azért lettem profi harcművész, mert nő vagyok. Ha férfinak születtem volna, akkor most ügyvéd, könyvelő vagy bróker lennék, ugyanis ezek azok a szakmák, amelyekre fiatal koromban Malajziában gerjedtek a fiúk. Így viszont táncolni kezdtem, majd edzésekre járogattam, mert a kettő remekül kiegészítette egymást. A harcművészet nagyon sokban hasonlít a baletthoz: itt is megvannak a kötelező lépések, ugyanúgy összpontosítani kell, állandóan karban kell tartani a testet stb. Ettől függetlenül valószínűleg táncos maradtam volna, de nem bírta a hátam.

MN: A Tigris és sárkányt váratlanul két Arany Glóbusszal is jutalmazták. Mi volt a legnagyobb elismerés, amelyben pályája során részesült?

MY: Nem is tudom... Amikor nyaktöréssel feküdtem a kórházban, meglátogatott Quentin Tarantino. Tényleg nem tudok mást mondani.

Szecső András

(IC Press)

További információ: www.InterCom.hu

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.