Michelle Yeoh: Ez ugyanannak a személyiségnek a két oldala, a különbség egyszerűen a két kultúra által sugallt nőiszerep-sémából fakad. Amerika jobb szereti a nőket egy nagy és erős pasas árnyékában látni és láttatni, míg Keleten egyéniségek lehetünk. A Bond-lányság csak egy szerep, míg ez a "női Jackie Chan"-dolog inkább elismerés, bár úgy érzem, hogy nem az ügyességemre vonatkozik, hanem arra, hogy körülbelül annyiszor törtem össze magam, mint ő.
MN: Úgy tudom, csak azért nem szerepelt a Charlie angyalaiban, mert épp kórházban feküdt.
MY: Szóba jöttem az elején, de éppen a Tigris és sárkányt készítettük Ang Leevel. Az már más lapra tartozik, hogy valóban volt egy balesetem mindjárt a forgatás elején: rosszul ugrottam, és összetörtem a térdem. Utána három hónapig lábadoztam, majd mentem vissza befejezni a filmet. Szerencsére a film nem Amerikában készült, hanem Kínában. Ez azt jelentette, hogy nem hat-nyolc hét alatt kellett összecsapni, volt idő az akciók kidolgozására. Feltűnt már, hogy Jackie Chan amerikai filmjeiben mennyivel kevesebb a verekedés, mint a Keleten készültekben? Ez azért van, mert egy jó kis csatát megkoreografálni nagyon időigényes dolog, és az amerikai produkciókban nagyon feszített a tempó. Ott inkább vágással és effektekkel oldják meg a bunyókat, nálunk koreográfiával.
MN: Most már rendben van a lába?
MY: Mondjuk úgy, hogy kilencvenszázalékos állapotban. De a Mátrix 2-re, remélem, teljesen rendben lesz.
MN: Soha nem érezte úgy, hogy egy ilyen véletlen baleset kettétörheti a karrierjét?
MY: 1996-ban egy forgatáson leestem egy magas hídról. Hat méter zuhanás alatt az embernek meglepően sok minden eszébe jut. Én végiggondoltam, hogy ha túlélem és megbénulok, nem filmezhetek többet. A halált elfogadtam volna, de azt, hogy ágyhoz kötve kell leélnem az életem, már nem. Aztán földet értem, és még azt is hallottam, hogy megroppan a gerincem, és tudtam, hogy ez a vég. Egy hónapig voltam kórházban, fél évig kezeltek utána, a filmet viszont nyaktámaszban bár, de befejeztem. A fekvés és a kiszolgáltatottság azonban komolyan igénybe vett, és néha-néha tényleg arra gondoltam, hogy öngyilkos leszek.
MN: Hogy lesz valaki maláj születésű táncosból hongkongi akciószínész?
MY: Azért lettem profi harcművész, mert nő vagyok. Ha férfinak születtem volna, akkor most ügyvéd, könyvelő vagy bróker lennék, ugyanis ezek azok a szakmák, amelyekre fiatal koromban Malajziában gerjedtek a fiúk. Így viszont táncolni kezdtem, majd edzésekre járogattam, mert a kettő remekül kiegészítette egymást. A harcművészet nagyon sokban hasonlít a baletthoz: itt is megvannak a kötelező lépések, ugyanúgy összpontosítani kell, állandóan karban kell tartani a testet stb. Ettől függetlenül valószínűleg táncos maradtam volna, de nem bírta a hátam.
MN: A Tigris és sárkányt váratlanul két Arany Glóbusszal is jutalmazták. Mi volt a legnagyobb elismerés, amelyben pályája során részesült?
MY: Nem is tudom... Amikor nyaktöréssel feküdtem a kórházban, meglátogatott Quentin Tarantino. Tényleg nem tudok mást mondani.
Szecső András
(IC Press)
További információ: www.InterCom.hu
