„Minden épeszű ember”

Paolo Genovese filmrendező  

A Teljesen idegenekkel a fél világot meghódító olasz rendező nem hazudtolja meg reklámfilmes előéletét, a saját regényéből forgatott leg­újabb filmje, a Szuperhősök tobzódik a színekben, fényekben, hangulatokban. Milánótól Ponza szigetéig, Marrákestől Koppenhágáig térben is nagy utat tesz meg Anna és Marco (nevük tisztelgés az olasz rocklegenda, Lucio Dalla híres dala előtt). Az olasz rendezővel a budapesti sajtóvetítés után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyszer úgy fogalmazott, hogy könnyebb megmenteni a világot, mint együtt maradni egy életre. Ezért tartja szuperhősöknek azokat a párokat, akik kitartanak egymás mellett?

Paolo Genovese: Hosszú évek óta foglalkoztat egy olyan film, amely nem a szerelmes filmek szokvány sémáira épül: megismerkedünk, lefekszünk, találkozunk, együtt maradunk vagy szakítunk. A Szuperhősökkel arra tettem kísérletet, hogy több idősíkot váltakoztatva mutassak meg két eltérő alkatú, temperamentumú embert, akik eldöntötték, hogy együtt akarnak maradni. Annak dacára, hogy hol a nő, hol a férfi lép vissza a kapcsolatban. Szándékosan választottam ironikus címet, amely mögött mélyebb tartalom is van. A képregények és az amerikai mozi világában azok a szuperhősök, akik valamilyen csodás képességük révén megmentik a világot, megküzdenek a rossz szellemekkel. Ehelyett mostanában gonosz, másoknak ártó, negatív hősöket látunk, és nem csak a moziban.

MN: Korábbi két, nagy visszhangot kiváltó filmjében – Teljesen idegenek; A hely – a titkainkat, a megkísérthetőségünket, a démonainkat idézte fel. A Szuperhősökkel romantikus, drámai, sőt melodrámai vizekre evezett. Nem túl sok ez egy kicsit egyetlen filmhez?

PG: Valójában minden filmem ugyanolyan értékrend körül forog: az életünket meghatározó olyan legfontosabb kapcsolatainkkal foglalkozom, mint a barátság, a szerelem, a szeretet. Sokféle kérdés, kétely ért össze bennem, amíg megtaláltam a kulcsot ahhoz, amiről a Szuperhősökben szeretnék beszélni: ez pedig az idő múlása, az ezzel való megbirkózás külön-külön és együtt is, a férfi és a nő részéről. Az időkoncepció hozta magával az igényt, hogy a véletleneken és a sorsszerűségen is elgondolkozzunk. Sokunkban felvetődik, vajon min múlik az, hogy mikor kit, milyen élethelyzetünkben sodor mellénk az élet. Mennyire determinált vagy esetleges, hogy elmegyünk valaki mellett, megállunk, behívjuk az életünkbe, elutasítjuk, és még ezernyi variáció van.