Interjú

„Minden épeszű ember”

Paolo Genovese filmrendező  

Film

A Teljesen idegenekkel a fél világot meghódító olasz rendező nem hazudtolja meg reklámfilmes előéletét, a saját regényéből forgatott leg­újabb filmje, a Szuperhősök tobzódik a színekben, fényekben, hangulatokban. Milánótól Ponza szigetéig, Marrákestől Koppenhágáig térben is nagy utat tesz meg Anna és Marco (nevük tisztelgés az olasz rocklegenda, Lucio Dalla híres dala előtt). Az olasz rendezővel a budapesti sajtóvetítés után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyszer úgy fogalmazott, hogy könnyebb megmenteni a világot, mint együtt maradni egy életre. Ezért tartja szuperhősöknek azokat a párokat, akik kitartanak egymás mellett?

Paolo Genovese: Hosszú évek óta foglalkoztat egy olyan film, amely nem a szerelmes filmek szokvány sémáira épül: megismerkedünk, lefekszünk, találkozunk, együtt maradunk vagy szakítunk. A Szuperhősökkel arra tettem kísérletet, hogy több idősíkot váltakoztatva mutassak meg két eltérő alkatú, temperamentumú embert, akik eldöntötték, hogy együtt akarnak maradni. Annak dacára, hogy hol a nő, hol a férfi lép vissza a kapcsolatban. Szándékosan választottam ironikus címet, amely mögött mélyebb tartalom is van. A képregények és az amerikai mozi világában azok a szuperhősök, akik valamilyen csodás képességük révén megmentik a világot, megküzdenek a rossz szellemekkel. Ehelyett mostanában gonosz, másoknak ártó, negatív hősöket látunk, és nem csak a moziban.

MN: Korábbi két, nagy visszhangot kiváltó filmjében – Teljesen idegenek; A hely – a titkainkat, a megkísérthetőségünket, a démonainkat idézte fel. A Szuperhősökkel romantikus, drámai, sőt melodrámai vizekre evezett. Nem túl sok ez egy kicsit egyetlen filmhez?

PG: Valójában minden filmem ugyanolyan értékrend körül forog: az életünket meghatározó olyan legfontosabb kapcsolatainkkal foglalkozom, mint a barátság, a szerelem, a szeretet. Sokféle kérdés, kétely ért össze bennem, amíg megtaláltam a kulcsot ahhoz, amiről a Szuperhősökben szeretnék beszélni: ez pedig az idő múlása, az ezzel való megbirkózás külön-külön és együtt is, a férfi és a nő részéről. Az időkoncepció hozta magával az igényt, hogy a véletleneken és a sorsszerűségen is elgondolkozzunk. Sokunkban felvetődik, vajon min múlik az, hogy mikor kit, milyen élethelyzetünkben sodor mellénk az élet. Mennyire determinált vagy esetleges, hogy elmegyünk valaki mellett, megállunk, behívjuk az életünkbe, elutasítjuk, és még ezernyi variáció van.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.