Interjú

„Minden épeszű ember”

Paolo Genovese filmrendező  

Film

A Teljesen idegenekkel a fél világot meghódító olasz rendező nem hazudtolja meg reklámfilmes előéletét, a saját regényéből forgatott leg­újabb filmje, a Szuperhősök tobzódik a színekben, fényekben, hangulatokban. Milánótól Ponza szigetéig, Marrákestől Koppenhágáig térben is nagy utat tesz meg Anna és Marco (nevük tisztelgés az olasz rocklegenda, Lucio Dalla híres dala előtt). Az olasz rendezővel a budapesti sajtóvetítés után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyszer úgy fogalmazott, hogy könnyebb megmenteni a világot, mint együtt maradni egy életre. Ezért tartja szuperhősöknek azokat a párokat, akik kitartanak egymás mellett?

Paolo Genovese: Hosszú évek óta foglalkoztat egy olyan film, amely nem a szerelmes filmek szokvány sémáira épül: megismerkedünk, lefekszünk, találkozunk, együtt maradunk vagy szakítunk. A Szuperhősökkel arra tettem kísérletet, hogy több idősíkot váltakoztatva mutassak meg két eltérő alkatú, temperamentumú embert, akik eldöntötték, hogy együtt akarnak maradni. Annak dacára, hogy hol a nő, hol a férfi lép vissza a kapcsolatban. Szándékosan választottam ironikus címet, amely mögött mélyebb tartalom is van. A képregények és az amerikai mozi világában azok a szuperhősök, akik valamilyen csodás képességük révén megmentik a világot, megküzdenek a rossz szellemekkel. Ehelyett mostanában gonosz, másoknak ártó, negatív hősöket látunk, és nem csak a moziban.

MN: Korábbi két, nagy visszhangot kiváltó filmjében – Teljesen idegenek; A hely – a titkainkat, a megkísérthetőségünket, a démonainkat idézte fel. A Szuperhősökkel romantikus, drámai, sőt melodrámai vizekre evezett. Nem túl sok ez egy kicsit egyetlen filmhez?

PG: Valójában minden filmem ugyanolyan értékrend körül forog: az életünket meghatározó olyan legfontosabb kapcsolatainkkal foglalkozom, mint a barátság, a szerelem, a szeretet. Sokféle kérdés, kétely ért össze bennem, amíg megtaláltam a kulcsot ahhoz, amiről a Szuperhősökben szeretnék beszélni: ez pedig az idő múlása, az ezzel való megbirkózás külön-külön és együtt is, a férfi és a nő részéről. Az időkoncepció hozta magával az igényt, hogy a véletleneken és a sorsszerűségen is elgondolkozzunk. Sokunkban felvetődik, vajon min múlik az, hogy mikor kit, milyen élethelyzetünkben sodor mellénk az élet. Mennyire determinált vagy esetleges, hogy elmegyünk valaki mellett, megállunk, behívjuk az életünkbe, elutasítjuk, és még ezernyi variáció van.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.