Interjú

„Minden épeszű ember”

Paolo Genovese filmrendező  

Film

A Teljesen idegenekkel a fél világot meghódító olasz rendező nem hazudtolja meg reklámfilmes előéletét, a saját regényéből forgatott leg­újabb filmje, a Szuperhősök tobzódik a színekben, fényekben, hangulatokban. Milánótól Ponza szigetéig, Marrákestől Koppenhágáig térben is nagy utat tesz meg Anna és Marco (nevük tisztelgés az olasz rocklegenda, Lucio Dalla híres dala előtt). Az olasz rendezővel a budapesti sajtóvetítés után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyszer úgy fogalmazott, hogy könnyebb megmenteni a világot, mint együtt maradni egy életre. Ezért tartja szuperhősöknek azokat a párokat, akik kitartanak egymás mellett?

Paolo Genovese: Hosszú évek óta foglalkoztat egy olyan film, amely nem a szerelmes filmek szokvány sémáira épül: megismerkedünk, lefekszünk, találkozunk, együtt maradunk vagy szakítunk. A Szuperhősökkel arra tettem kísérletet, hogy több idősíkot váltakoztatva mutassak meg két eltérő alkatú, temperamentumú embert, akik eldöntötték, hogy együtt akarnak maradni. Annak dacára, hogy hol a nő, hol a férfi lép vissza a kapcsolatban. Szándékosan választottam ironikus címet, amely mögött mélyebb tartalom is van. A képregények és az amerikai mozi világában azok a szuperhősök, akik valamilyen csodás képességük révén megmentik a világot, megküzdenek a rossz szellemekkel. Ehelyett mostanában gonosz, másoknak ártó, negatív hősöket látunk, és nem csak a moziban.

MN: Korábbi két, nagy visszhangot kiváltó filmjében – Teljesen idegenek; A hely – a titkainkat, a megkísérthetőségünket, a démonainkat idézte fel. A Szuperhősökkel romantikus, drámai, sőt melodrámai vizekre evezett. Nem túl sok ez egy kicsit egyetlen filmhez?

PG: Valójában minden filmem ugyanolyan értékrend körül forog: az életünket meghatározó olyan legfontosabb kapcsolatainkkal foglalkozom, mint a barátság, a szerelem, a szeretet. Sokféle kérdés, kétely ért össze bennem, amíg megtaláltam a kulcsot ahhoz, amiről a Szuperhősökben szeretnék beszélni: ez pedig az idő múlása, az ezzel való megbirkózás külön-külön és együtt is, a férfi és a nő részéről. Az időkoncepció hozta magával az igényt, hogy a véletleneken és a sorsszerűségen is elgondolkozzunk. Sokunkban felvetődik, vajon min múlik az, hogy mikor kit, milyen élethelyzetünkben sodor mellénk az élet. Mennyire determinált vagy esetleges, hogy elmegyünk valaki mellett, megállunk, behívjuk az életünkbe, elutasítjuk, és még ezernyi variáció van.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.