Magyar Narancs: Az ember harminc év fölött hajlamos addigi életét vizsgálat alá vonni. A Kronos 1973-ban alakult. Ha csak a számokat nézzük, vállalkozásuk mindenképpen sikeresnek mondható. Az akkor ismeretlen, az ügynökségek által mellőzött vonósnégyes most 1,6 millió dolláros költségvetés fölött rendelkezik, hatfős adminisztratív stábot alkalmaz, megrendeléseivel mozgásban tartja a világ zenei életét.
David Harrington: Ezek a számok csak egy korábbi kényszerhelyzetünk sikeres megoldását tükrözik. Hat-hét évig magam vittem a kvartett ügyeit, de egy idő után - önvédelemből - lépnem kellett. Két gyerekem született, akik a kényszerűségből a nappalinkban elhelyezett kottatárunk tetején játszottak, ráadásul az állandó készenlét, a világ zenei fejlődésének figyelemmel kísérése lassan kezdett felőrölni. Béreltünk tehát egy szobát, és felvettünk egy hölgyet - aki később a menedzserünk lett - a bejövő hívások fogadására és a levelek átvételére. E tekintetben tehát döntésünk valóban sikeresnek mondható, bár a jelenlegi helyzet más tekintetben veszi igénybe az embert. Manapság évente 40-50 új darab készül a Kronos számára, ismeretlen szerzők keresnek meg a világ összes országából - ezt nyomon követni, megszervezni hihetetlen erőt és energiát igényel.
MN: Mindenesetre a fásultság jeleit nem látom önön.
DH: Számomra a zene a legcsodálatosabb művészet, és hiszek abban, hogy ez az önkifejezési mód rendelkezik egy csodálatos képességgel - bárkit, beleértve engem is, képes a nap bármely szakában a hatása alá vonni! Bármerre járok is, akár egy repülőgép fedélzetén, akár egy zsúfolt piacon, pillanatok alatt megragad egy új, izgalmas motívum, dal, ami aztán mágnesként hat rám, és minden korábbi élményt felülírva, attól a pillanattól fogva betölti az életemet. Én ezekért a pillanatokért élek, s a világ minden táján kutatom azokat a műveket, alkotókat és művészeket, akik e folyamatban mellém társul szegődnek. A világnak ezt a mindent felülmúló zenei gazdagságát vétek veszni hagyni! Azért, hogy ez véletlenül se történhessen meg, igyekszem minden lehetőséget megragadni. Épp húsz perce érkeztem a Néprajzi Múzeumból, ahol megmutatták nekem azokat a Bartók-felvételeket, amelyeket a múlt században, Törökországban és Észak-Afrikában készített. Még mindig dolgozik bennem az élmény, és azt gondolom, mi sem teszünk mást: a ma zenéjét rögzítjük a jövő számára. Engem kétségtelenül kifejezetten inspirál annak a lehetősége, hogy befolyásolhatom a jövőt, s ezzel hathatok a körülöttem lévő világra.
MN: Akár úgy is, hogy a direkt politikai állásfoglalás vádja éri? Feltétlenül szükséges a zenét megterhelni közéleti utalásokkal?
DH: Nem hiszem, hogy lenne más választásunk - ezért is kezdjük a mai programunkat egy iraki művel. Én soha életemben nem kerestem az összeütközéseket, de most hirtelen olyan helyzetben érzem magam, mint harminc évvel ezelőtt, s legalább olyan elkötelezett is vagyok. A Kronos a vietnami háború idején született, s abban a légkörben kellett a magam számára meghatároznom, mit is jelent igazán zenésznek lenni. A mai helyzet pedig kísértetiesen emlékeztet 1973 szeptemberére. Ma olyan világban élünk, ahol a hatalmasok mindent megtesznek azért, hogy korlátozzák a tudáshoz, az erőforrásokhoz, a pénzhez való hozzáférést; amikor azt látom, hogy az engem képviselő kormányzat ártó szándékkal meg nem engedhető erőszakot alkalmaz a világ milliárdjaival szemben. Ebben a helyzetben kénytelen vagyok ellenpontot képezni a művészetemben, amivel legalább kísérletet tehetek mindennek az ellensúlyozására. Számunkra, művészek számára ez az egy eszköz marad, de sosem tudhatjuk, hogy a szimbolikus gesztusaink által gerjesztett érzelmi hullámok milyen hatást érnek el a világban.
MN: Maradjunk a zenénél! Néhány kevésbé formabontó vonósnégyes kritikát fogalmaz meg önnel szemben. Szerintük egy igazi kvartettnek élethosszig tartó feladatot jelent a vonósnégyes-irodalom tisztességes elsajátítása is, s ebbe nem fér bele az akadémiailag jóvá nem hagyott művekkel való "bohóckodás".
DH: Valaki ezen urak közül komolyan azt gondolja, hogy Haydn, Mozart, Beethoven vagy Schubert akadémikus zeneszerzőként kezdte? Ugyan már! Õk csak megírták azt a zenét, amely bennük megszólalt, amelyet papírra kellett vetniük. Azt gondolom, hogy bizonyos szemléletmóddal bíró emberek elkezdtek határokat húzni a zene köré, mintha annak bármilyen védelemre szüksége volna. A muzsika azonban nem igényel sem kerítést, sem efféle fegyveres őröket, akik megmondják, hogy Kína, Etiópia, Argentína vagy Mexikó zenei öröksége nem hódíthat teret ebben a műfajban. Számomra napnál világosabb, hogy a bécsi iskola képviselői figyelték az őket körbevevő zenét - Haydn a cigány folklórt, Beethoven és Mozart a török zenei kultúrát. Egy pillanatra gondoljunk bele, ha Beethoven hallott volna a maga idejében afrikai vagy indiai zenét, mennyire megváltoztathatta volna ez a vonósnégyes műfaját!
MN: Vagyis töretlen a hite a zene fejlődésében, s fenntartja korábbi kijelentését, hogy "a zeneirodalom legnagyszerűbb darabjai még nem születtek meg"?
DH: Abszolút! Sokan állítják, hogy új remekművek már nem születhetnek, de ha valaki figyelmesen nézi a zenetörténetet, akkor ebben nem hihet. Ki jósolta volna meg előre, hogy Stravinsky 1913-ban megírja a Tavaszi áldozatot? Ki látta előre, hogy Jimi Hendrix egyetlen, 1969-es woodstocki fellépéssel és a Star-Spangled Banner (az Egyesült Államok himnusza - a szerk.) átdolgozásával forradalmasítja a fiatal amerikaiak zenéről alkotott elképzelését, s egy egész nemzedék életét határozza meg! Számomra tehát sokkal valószínűbb, hogy a jövőben csodálatos darabok születnek, olyan mesterművek, amelyeket el sem tudunk képzelni!
