„Mintha elvesztettük volna a karunkat” – Interjú Balsai Mónival

  • Kovács Bálint
  • 2015. február 22.

Film

Lizáról, az új kutyáról, bikákról és hangyalépésről is beszélgettünk a Liza, a rókatündér című film főszereplőjével, a Magyar Színház Jászai-díjas színésznőjével.

magyarnarancs.hu: Ujj Mészáros Károly rendező azt mondta, hogy mindenképp ismeretlen színésznőt szeretett volna a Liza, a rókatündér főszerepére. A filmet 2012-ben forgattátok, azóta sokat játszottál színházban, szerepeltél két évad Társas játékban, és veled van kiplakátolva a város. Még mindig „ismeretlen színésznő” vagy?

Balsai Móni: Nem tudom… mit jelent az, hogy ismert? Az utcán nem ismernek fel, de ennek örülök; annak tudom be, hogy az életben nem úgy nézek ki, ahogyan azokban a dolgokban kell, amikben játszom. Egyszer a Társas játék forgatása után a nagy bongyor hajammal, kifestve mentem be a boltba, ahová mindig járok, és ahol helyi lakosként jóban vagyunk az eladókkal. És nem ismertek meg.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Jelentett nehézséget a színészi pályádon, hogy nem végeztél színművészeti főiskolát?

BM: Így az ember nem tud megismerkedni, kapcsolatban lenni sem a saját kortársaival, sem azokkal a rendezőkkel, akik a főiskolán tanítanak. De amikor elkezdtem dolgozni, ha elégedettek voltak velem, az mindig hozott egy új munkát.

magyarnarancs.hu: Hogy nem kerültél a szakma látókörébe, mint a főiskolások, az közrejátszott abban, hogy pályakezdőként Győrbe szerződtél?

BM: Stúdiósként nagyon sokat játszottam a József Attila Színházban, volt, hogy még főszerepbe is be kellett ugranom. Használtak rendesen, és le is akartak szerződtetni, úgyhogy lehettem volna kapásból pesti színésznő. De attól féltem, hogy ha leszerződöm, mindig gyerek, egy örök tanuló maradok. A nagy kollégák mindig azt mondták, hogy jó vidékre menni: az ember ott tanulja meg a szakmát, mert ott mindent lehet játszani. a modernektől kezdve a klasszikusokon át a zenés darabokig. Békéscsabára is le akartak szerződtetni, és volt Győrben egy komoly, háromfordulós meghallgatás, ahol az akkori igazgató, Korcsmáros György kinézett magának, így az ő színésznője lettem. Tőle és Ács Jánostól tanultam sokat, aki Kaposvár nagy korszakában volt főrendező. Úgyhogy, ha belegondolok, büszke vagyok rá, hogy Ács Jánoson keresztül kaptam néminemű kaposvári iskolát is.

magyarnarancs.hu: Sem a Játékszín és a Karinthy Színház, ahol most is játszol, sem anyaszínházad, a Magyar Színház, sem az elmúlt évtized győri színháza nem tartozik a szakma „elitjébe”. Érdekelt ez téged valaha?

BM: Színházat a színész a közönségnek csinál. Győrben Az üvegcipő túlélte a bérletet, sőt dupla annyit játszottuk lépcsős telt házakkal, mint amennyi ki volt írva, és utánam kiabáltak az utcán, hogy „Úristen, hétszer láttuk!”. Ennél több nem kellhet. Illetve kellhet, mert az ember nagyon vágyik arra, hogy szakmailag elismerjék és a kritikusok is lássák, de ez egy ilyen szakma: vannak elitebb színházak. Én elsősorban olyan dolgokban szeretek játszani, amikről tudom, hogy nekem tetszeni fog, és büszke leszek rájuk.

magyarnarancs.hu: Egyszer elmondtad, hogy az egyik nagy rendezőnek, akivel nagyon szerettél volna együtt dolgozni, egy borítékban a kezébe nyomtad az önéletrajzodat és a bemutatkozásodat. Elárulod, kiről van szó?

BM: Nem, nem akarom kiadni. Tudod, mikor árulom el? Majd ha véletlenül dolgozom vele. De borítékot a büdös életben többet nem fogok osztogatni. Ez hirtelen felindulásból történt, sose csináltam még ilyet; nagyon rosszul tudom magamat képviselni. Gondoltam, kipróbálom, hogy megy nekem az ilyesmi. Szarul. Nagyon szégyelltem magam utána, és nem is azért, mert visszautasítást kaptam, hiszen tulajdonképpen még azt sem kaptam. Csak nem értem el vele semmit.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Nehezíti vagy megkönnyíti a dolgodat, hogy az élettársad, Ujj Mészáros Károly állandó színésznője vagy?

BM: Még nem tudom, mert a kisfilmek után a nagyközönségnek csak most mutatkozunk be. Remélem, hogy a korábbi munkáink magukért beszélnek. Károllyal lehet, hogy szerencsénk van, mert három évig csak munkakapcsolatunk volt, megismertük, hogyan dolgozik a másik. Úgyhogy amikor dolgozunk, ma is ugyanúgy van, mint egy egyszerű munkakapcsolatban. Maximalista, de ebben hasonlít hozzám. Azt hiszem, olyan emberekkel szeretünk és tudunk jól együtt dolgozni, akik hasonlítanak ránk. Én azt gondolom, nem egyrendezős színész vagyok. Egy kolléganőm mondta, hogy nem számít, hogy gratulálnak és dicsérnek-e, csak akkor derül ki, hogy jó voltam-e, ha hívnak a következő munkára is. Számomra az a legnagyobb elismerés, hogy Till Attila a Csicska után hívott a következő filmjébe, a Tiszta szívvelbe is.

magyarnarancs.hu: Maximalistaként nehezen viseled a hibákat?

BM: Minden új próbafolyamat előtt úgy érzem, hogy nulláról kell mindent kezdenem, és újra bizonyítanom kell, ráadásul van egy eléggé önmarcangoló oldalam, ami sokszor nem egészséges. Nem szabad az embernek ennyire tépnie magát, ennyire rágörcsölni a dolgokra. Nagyon hangyalépésben, de talán sikerül változtatnom ezen, néha elengedni a problémákat, néha pihenni egy kicsit. Szükségeltetik egyfajta lazaság ehhez a szakmához; a megfelelési kényszer semmi jóra nem vezet. Úgyhogy próbálom elengedni. Próbálom eljátszani a lazaságot is.

magyarnarancs.hu: A Liza, a rókatündér arról szól, hogy a figurád egyszer csak vesz egy nagy levegőt, és elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, megvalósít valamit – ő speciel a szerelmet akarja megtalálni. A te életedben voltak ilyen nagy levegővételek?

BM: Voltak, igen. Szeretek nagy levegőt venni, és időnként szerintem muszáj is. Lehet szó egy gleccsermászásról is, vagy egy vad rókával való fotózkodásról. Életem eddigi legnagyobb levegővétele az volt, amikor eljöttem Győrből. Ez is nagyon megerősített; ott indult, hogy elkezdtem lazábban gondolkodni.

magyarnarancs.hu: A Liza… az első komoly filmfőszereped. Most is jön egy nagy levegővétel?

BM: Nem tudom, beszélgessünk egy év múlva! Most nagyon jó, most ki tudom mondani, hogy boldog vagyok. Talán egy újabb nagy levegővétel, hogy lesz egy kutyánk, Liza, akit ma délután hozunk el a menhelyről; azt gondolom, ő egy új dimenziót fog nyitni az életemben, mert rákényszerít, hogy egy picit megálljak, és ne csak a szakmát nézzem, hanem valami mást is, ami sétálással, pihenéssel, szeretettel jár.

magyarnarancs.hu: Ahhoz képest, hogy milyenek általában a női szerepek a világirodalomban, elég sok, mondjuk úgy, erős nőt játszol.

BM: És ennek nagyon örülök, mert alkatomból adódóan fiatalabb koromban nagyon sok naivát játszottam; élvezem, hogy sikerült ebből kitörni. Amikor hosszan kell sminkben ülni, sokszor mondom, hogy szeretnék egy kicsit férfi lenni. De valójában nagyon jó nőnek lenni. Pedig nem jófejek velünk az írók: egy darab szereposztásában általában tízből heten férfiak, és akkor az életkorról még nem beszéltem.

magyarnarancs.hu: A magánéletben naiva vagy erős nő vagy?

BM: Bujtor István mondta rólam egyszer, hogy olyan vagyok, mint egy bika. Nagyon meglepődtem, hogy ennyire erősnek látott. De valószínűleg van ebben valami, mert az élet általában maximalista rendezőkkel hoz össze, akik nagyon szeretnek kifacsarni. Mintha rá lenne írva a fejemre, hogy „Csináljuk!”. De ez jó, szeretem feszegetni a határaimat, szeretem az extrém sportokat is, szeretem, ha egy előadásban – mint a Kár, hogy kurva címűben – le kell győznöm mondjuk a klausztrofóbiámat, és húsz percig egy vízzel teli ládában kell ülnöm. Szeretem, ha facsarnak.

Mi folyik a Magyar Színházban?

magyarnarancs.hu: A Magyar Színházban előbb kiderült, hogy az igazgató, Őze Áron nem maradhat a posztján, aztán két hétre be is zárt az épület. Megviselt?

BM: A bezárás olyan volt, mintha elvesztettük volna a karunkat vagy a lábunkat. De most már újból helyreállt minden, gőzerővel dolgozunk, és várjuk, hogy mi lesz a következő évadban az új igazgatás alatt.

magyarnarancs.hu: Miért kellett bezárni a színházat?

BM: Az átadás-átvétel a régi és az új igazgató között, a papírok, engedélyek aláírása nem ilyen bonyolult, ha két évad között, és nem az évad kellős közepén történik, mint nálunk. Aztán történt egy baleset egy vendégelőadás díszletében, és ott aztán mindent rögtön kellett igazolni. Az átadás-átvétel alatt olyanok voltunk, mintha a senki földjén lettünk volna; fontos volt tisztázni, hogy minden tiszta lappal, jól működve folytatódjon tovább. Jó, ha ezt komolyan veszik, mert akkor azt érzed, hogy figyelnek rád és biztonságban vagy.

magyarnarancs.hu: Minderről nem sok egyértelmű információt lehetett tudni. Nehéz a kommunikáció az új igazgatóval, Zalán Jánossal?

BM: Nem, már társulati ülések is voltak. Még csak most kezdődnek el a szerződtetési tárgyalások, még csak most fogják összeállítani a következő évad tervét. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz.

A sajátos helyzetről lásd korábbi cikkünket: Baleset és jogvita – leáll a Pesti Magyar Színház

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.