Fehér férfiak díjat osztanak

  • - kg -
  • 2015. február 23.

Film

Mára virradóra épp az Oscarokat osztották ki. Minden szupi szuper? Korántsem. A fehérek elutasítják a legót és Martin Luther Kinget. Tiszta őrület!
false

Hollywood szereti a nagy visszatérőket, de azért csak mértékkel: anno Mickey Rourke is csak a jelölésig jutott, pedig bazi nagy visszatérőnek számított A pankrátorban nyújtott felpüffedt alakításáért, és lám, hiába rohangált  Michael Keaton egy szál alsóban a Time Square-en  a Birdmanben, a legjobb férfi főszereplő Oscarját Eddie Radmayne brit fiatalember nyerte. Pedig Eddie akkorát ripacskodott androgün űrlényként  a Jupiter felemelkedése című, falat rengető űrripacsériában, hogy azért járt volna egy Arany Málna, de azt idén – szinte mindet – az egyáltalán nem androgün és férfialsók helyett piciny női bugyikban rohangáló Cameron Diaz nyerte.

false

Eddie a régi, jól bevált utat választotta: beteg zsenit alakított (a Lou Gehrig-kórban szenvedő tudóst, Stephen Hawkingot) A mindenség elmélete című, Hollywood őskonzervatív szárnyának is tetszetős moziban. Köztudott, hogy az Oscar-szavazók főleg idős fehér férfiakból állnak; nos, az idős fehér férfiaknak idén Radmayne beteg tudósos alakítása és Julianne Moore beteg tudósnős alakítása jött be a legjobban. Moore egy alzheimeres nyelvészprofesszort alakít a Still Alice című, könnyfakasztó drámában, s akárcsak Redmayne, a vörös színésznő is hatalmasat ripacskodott egy szőnyeg (szintén vörös) alá söpört másik filmben (a Térkép a csillagokhoz című Hollywood-szatírában), ám eddigi négy jelölése után mindenképpen nyernie kellett, és nyert is.

A házigazda: Neil Patrick Harris

Az idei házigazda: Neil Patrick Harris

 

Bár Keaton nem nyert a Birdmanért, a filmben használt alsónadrágját már nyilván kifüggesztették valamelyik előkelő hollywoodi étteremben – az ilyen relikviáknak ott a helyük. Kritikusunk ugyan fanyalgott egy kicsit birdmanileg (igaz, inkább elismerően fanyalgott), s bár maga is fehér, idősecske és férfi, az Oscar-osztók nem hallgattak rá és túláradó szeretetükről biztosították az eddig főleg drámáiról ismert mexikóit, Alejandro González Iñárritu filmrendezőt. Tarr Béla lelkes híve, akit – hol máshol, mint a napfényes Kolumbiában – a Narancsnak is sikerült utolérnie (Tarr-ral a teljes interjúnk itt olvasható), a legjobb eredeti forgatókönyvért, a legjobb rendezésért és a legjobb filmért is átvehetett egy-egy szobrot, de mire e sorokat írjuk, alighanem már vissza is tért a kanadai vadonba, ahol Leonardo DiCaprio és egy westernbe oltott bosszúfilm, a The Revenant forgatása várja. Iñárritunak jövőre is ott a helye a jelöltek között, mert aki olyan bátor, hogy 2015-ben csakis természetes fényeket használ (operatőr: az ugyancsak birdmanes, ugyancsak mexikói és ugyancsak Oscar-díjas Emmanuel Lubezki), annak kijár a retúrjegy a hollywoodi Dolby Színházba.

Iñárritu  a jövő évi díjátadón

Iñárritu (természetes fényben) a jövő évi díjátadón

 

Mindeközben a szívóágon: kisebb koncok jutottak csak a nagy befutónak tartott, örök kísérletező Richard Linklaternek. Több kategóriában is neki állt az Oscar, a 10 éven át forgatott Sráckor minden filmesztétát lelkes kamasszá változtatott, de hiba csúszhatott az Oscar-kampánynak nevezett udvarlási folyamatba, mert egyetlen díjra, a papírforma szerint Patricia Arquette-nek kiosztott melléknői szoborra tellett csupán a szűkkeblű Akadémiától. Ugyanígy járt a jaj, de nagyon feldicsért Kódjátszma (díj az adaptált forgatókönyvért), a Grand Budapest Hotel (győzelmek a futottak még kategóriákban) és a legjobb animációs kategóriából eléggé el nem ítélhető módon kihagyott Lego-kaland is.

false

Utóbbi mellőzése talán a legnagyobb szívfájdalmunk, mert ha van igazság a Földön (nincsen), akkor az e pillanatban is óvodák tucatjaiban kántált betétdalnak, a Minden szupi szupernek nyernie kellett volna. Helyette John Legend és Common dalát díjazták – nyilván a fehér ember lelkiismeret-furdalását enyhítendő, hogy a Martin Luther Kingről szóló Selmának is adjunk már valamit! Hát, adtak.

J.K. Simmons

J. K. Simmons

 

Jó hír viszont, hogy semmilyen politikailag korrekt megfontolás nem állhatott J. K. Simmons örökös másodhegedűs (nem, nem zenész) és szimpatikus epizodista díjazásának útjába. Simmons a simicskai–sztanyiszlavszkiji úton, egy óriási nagy geci, egy pokolból szalasztott zenetanár felettébb szórakoztató megszemélyesítésével jutott el az Oscarig. Ugyanezt az utat a lengyelek az Ida című drámával tették meg, kiütve a putyini állapotokat ostorozó oroszokat. Lehet, hogy Pawel Pawlikowski filmje egy kicsit túl tüchtig (interjúnk a Londonban szocializálódott rendezővel itt olvasható), de a múlt feldolgozásában – szemben velünk – igen messzire jut. Az Oscar egyedüli magyar vonatkozása idén az volt, hogy az egész kócerájt magyarok alapították, de legjobb alapítóatya-kategóriában nem osztottak díjat. Ám nem csak atyának, legónak és feketének sem volt kifizetődő lenni idén.

Gary Cooper átveszi Adolph Zukort

Gary Cooper átveszi Adolph Zukort

 

Figyelmébe ajánljuk