"Nem akartam színésznő lenni" - Tóth Orsi

  • H.T.
  • 2005.11.10 00:00

Film

Főiskolásként láthattuk először a vásznon Mundruczó Kornél Szép napok című mozijában, munkakapcsolatuk azóta töretlen. Most éppen a Johanna című operafilmjében játszik főszerepet.

Főiskolásként láthattuk először a vásznon Mundruczó Kornél Szép napok című mozijában, munkakapcsolatuk azóta töretlen. Most éppen a Johanna című operafilmjében játszik főszerepet.

Magyar Narancs: A főiskola elvégzése után nem szerződött sehová. Miért?

Tóth Orsi: Még magam sem döntöttem el, hogy mit szeretnék jobban, a filmet vagy a színházat. Ha a színházat, akkor úgy érzem, a másikat fel kell adni, nem lehet pályakezdőként teljes gőzzel csinálni egyszerre a kettőt. Mikor valaki már elismertebb színész és egy ideje társulati tag, kap bizonyos kedvezményeket, elengedik forgatni, de nem hiszem, hogy egy friss diplomásra ez rögtön áll.

MN: Ekkora szerelem a film?

TO: Egyrészt szerelem, másrészt - és ebben talán én is hibás vagyok - futótűzként terjedt el a szakmában, hogy mivel nem szerződtem sehová, filmezni akarok, nem is szeretnék színházban dolgozni. Innentől kezdve nem is hívnak. Sok rendező nem látta a munkáimat, úgyhogy nincs mihez képest megítélniük. Egy-két hely szóba jött, de egyiknél sem éreztem azt, hogy ott volna a helyem. Természetesen a színház is érdekel - ezért vállalok munkákat.

MN: De viszonylag keveset van színpadon. Nem érzi a gyakorlat hiányát?

TO: Nekem ez nagyon rossz. A Nemzetiben kettőt játszom havonta, a Krétakörben hármat, ami viszont nincs minden hónapban, így rengeteg energia halmozódik fel bennem, amit jól ki tudnék használni. A színház másképpen fárasztó, mint a film; a film időszakos, a színház folyamatos tevékenység. Egy előadáson másfél hónapig dolgozol, ideális esetben olyankor csak ez van. Úgy kell felépíteni a szerepet, hogy időről időre hozz egy bizonyos színvonalat, a filmnél viszont egyszer kell megcsinálni a jelenetet, de akkor jól, ami sokszor nehezebb, mint a színházban töltött másfél hónap. Amikor filmezel, csak te vagy ott, a te mozdulataid, minden hangsúlyossá válik, minden apró dolog számít, hiszen a szerep te magad vagy. A színházban az első sor öt méterre van, minden gesztust élesen kell megfogalmazni, fel kell erősíteni, helyből kell magasat ugrani, de számomra pont ez a kihívás benne.

MN: Milyenek a visszajelzései?

TO: Jók is, rosszak is. Főleg külföldről sok pozitív visszajelzést kapok - természetesen fontos a sajtó, de elsősorban a nézők számára, mi inkább egymás véleményét tartjuk szem előtt. A film állandó, egy előadás folyamatosan változik, a jó dolgok elromolhatnak, és ez igaz fordítva is, képtelenség mindennap ugyanazt hozni.

MN: Semmi kétség nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy ezt a pályát válassza?

TO: Nem akartam színésznő lenni, utolsó pillanatban adtam be a jelentkezési lapomat. Drámatagozatos iskolába jártam, és nagyon szerettem csinálni, de nem túl sok energiát feccöltem bele. Inkább jó buli volt az osztálytársak miatt. Amikor a többiek elmentek felvételizni, gondoltam, én is megpróbálom. A rostákon felszabadult voltam, élveztem, és ez meglátszott. De az is a dolog lényege, hogy élvezd. Egyelőre élvezem és ez jó, de a kétségeimet is megpróbálom frissen tartani, mint minden egészséges ember.

MN: Színházban meg filmen főként Zsótér Sándor és Mundruczó Kornél foglalkoztatja. Tudja, mi az, ami ennyire vonzza őket?

TO: Ez nem az én dolgom, és azt gondolom, nem is kell mindent kimondani. Nem tudok mindent egyenletekre lebontani. Ha megkérdeznék, hogy én miért szeretek velük dolgozni, az volna a válaszom, hogy: "csak".

MN: Mundruczó Kornéllal hogyan kezdődött a munkakapcso-lata?

TO: Amikor elsős voltam, akkortájt volt rendező szakon harmadikos. Épp a Szép napokat készítette elő, és szereplőket keresett Maya szerepére. Engem is behívtak, Kornél csinált rólam egypár fényképet, de nem kellet beszélgetni, szituációt eljátszani. Pár hét múlva felhívott, hogy szeretné, ha én alakítanám a szerepet. Nem igazán értettem, hogy mi alapján döntött, így megkérdeztem. Elővette az egyik képet rólam, és Polgár Tamás, a férfi főszereplő képe mellé rakta. Azt mondta, ezért, és nem beszéltünk többet róla.

MN: Meglepett, amikor elvállalta Pipitér szerepét Koltai Róbert Világszám című filmjében.

TO: Az nem lehet, hogy egy színész csak egy-két emberrel dolgozzon, máshol is ki kell próbálnia magát. A Világszám nagyon más volt a Mundruczó-filmekhez képest - kisebb stábhoz szoktam, de a film és a szerep is kihívás volt. Sokat tanultam belőle, és szerettem is csinálni.

MN: Johannát egyszer már eljátszotta a Jött egy busz című szkeccsfilmben. Most hogy készült fel rá?

TO: Mi tagadás, rendesen belecsúsztam az operába; hangképzésre jártam, hiszen még akkor is, ha a filmen nem az én hangomat hallják, attól, hogy énekelsz, mássá válik a tested, másképpen visel-kedsz, megváltozik az arckifejezésed. Meg kellett tanulnom például, hogy hol támasztom a hangot, vagy hogy mikor veszek levegőt. Kellettek az alapok ahhoz, hogy el tudjam hitetni a nézőkkel, hogy én énekelek.

MN: Nem kockázatos vállalkozás ma Magyarországon egy operafilmet bemutatni?

TO: Alapvetően a magyar film, ha nem szórakoztatásra szánt közönségfilm, elég rizikós dolog. És sajnos nem csak a magyar filmmel, a művészfilmekkel is lassan gondok vannak. Külföldön szeretik a Johannát, itthon, gondolom, anynyira nem fogják. Számomra a kockázat magában a szerepben volt - igaz, szeretem a kihívásokat.

Neked ajánljuk