Súlytalanság - Pacskovszky József: Ég veled! (film)

Film

A magyar filmkészítés hajlamos időnként úgy működni, mintha adósa volna a hazai popzenének. Mintha muszáj volna alkalmanként egy-egy slágert képbe álmodnia.

A magyar filmkészítés hajlamos időnként úgy működni, mintha adósa volna a hazai popzenének. Mintha muszáj volna alkalmanként egy-egy slágert képbe álmodnia. Ha létezőnek tekintjük e gyakorlatot, minden okunk megvan az örömre: Pacskovszky József egy legalább tizenöt éve esedékes számlát egyenlített ki új művével, tudniillik vászonra varázsolta a Bikini együttes "riások és törpék című opusát - vártuk már nagyon. Ez az a dalmű, melyben annyiszor előfordul a szerelem (konkrétan az óvodában, az iskolában, a laktanyában, a nagykabátban, az utcasarkon, a hűvös arcon, a puha ágyon, a másvilágon, a sárga házban, a Fehér Házban, a Vörös téren, az ENSZ felében, a két Koreában, Libanonban és Iránban, a tiszta égen, a vadászgépen, a jégverésben, a jelentésben, egy mély torokban, a kolostorban, a szűz jegyében, a lóherében, egy tiszta szívből, egy radarernyőn - biztos, hogy nem felejtettem ki semmit). A játékfilmek mindnyájónknak ismerős (és Pacskovszky által példásan betartott) időkeretei ekkora merítést sajnálatosan nem tesznek lehetővé, de semmi vész, az alkotók legalább a tér korlátai közül igyekeznek nagy erőkkel kitörni. Szerelem van Rómában, Moszkvában, Budapesten és a világűrben - egy versszaknak simán elmenne ennyi is a dalban.

Mind közül a világűr

a legjellemzőbb, ám ennek teljes átlátásához szükségképp számba kell vennünk a többi helyszínt is. Moszkvában egy artistanő (kötéltáncos) - ahelyett, hogy az űrállomáson szolgálatot teljesítő férjével realizálná a rendszeres beszélgetéseinek esedékes felvonását az irányítóközpontból - egy olasz illuzionista hegedűszámát csodálja valami műintézményben nyilvánvaló félrelépési szándékkal, márpedig azt egy gyerek is tudja, hogy az ilyesmi egy kötéltáncosnál végzetes lehet (pláne erről is szólnak slágerek, lásd Omega: Kötéltánc). A szerelmesek Rómába mennek, aztán Budapestre, ahol amúgy is nagy a szívtáji mozgolódás, hisz egy ifjú férfifodrásznő belevág nyugdíjas kuncsaftja fülibe, egy kriminálpszichológusnő négyszemközti kihallgatásokon kerül közel feleséggyilkossággal vádolt pácienséhez, illetve egy mulya, ám kitartó mikrobiológus veszkődik egy színes bőrű szűzért (aki mellesleg a pszichiáter hölgy lánya). Mindezek ismeretében annyi szűrhető le elsőre, hogy a szerelem kifejezetten munkaköri ártalomnak tekinthető (a félvér szépség mintha segéderőként működne biológusunk mellett, legalábbis egyforma fehér köpenyben révednek egy mikroszkópba, amikor úgy hozza a helyzet). Tehát - amennyiben nagyon le akarjuk egyszerűsíteni az életet - jó, ha vigyázunk a melóban. Mert fodrász a nyiratkozóval, bűnüldöző a gyanúsítottal, csepűrágó a csepűrágóval adja össze magát, ha nem vigyáz. Még problémamentesebbé teszi világlátásunkat, ha Pacskovszky hatására azt is belátjuk, hogy a szerelem olyan valami, aminek a végén mindig a nő húzza a rövidebbet.

A munkahelyi ártalomra vonatkozó tézist látszik erősíteni a film azon vetülete is, melyben a rendező lerója tiszteletét a kedvencei előtt. Fellini után megyünk Rómába, még szép, ha a kalauzunk egy kiköpött Gelsomina. A világűrben Tarkovszkijhoz van szerencsénk - amíg csak egy vörösen izzó planéta képében idéződik föl a Solaris, addig rendben is lenne, de mikor egy elvesztett hozzátartozó kér bebocsátást az űrkabin ablakán, akkor már legszívesebben sikoltoznánk. Felszállni a magas égbe persze nemcsak űrhajón lehet, hanem Vittorio De Sica módszerével, csak úgy magunktól, nagy érzelmeinktől is (némileg könnyítette volna a befogadást, ha a majsztró Csoda Milánóban helyett Csoda Rómában cím alatt alkot anno). A filmtörténeti kurzus a Ragyogj, ragyogj csillagom! melódiájával fejeződik be, ami kétségkívül fülbemászó (ha nem is ollóval, mint a másik szálon). Ugyan mihez kezdjünk ezzel a díszszemlével? Gratulálunk, csupa nagy művész, csupa remekmű, ám mérsékelt hatékonysággal igazítanak el Pacskovszky szerelmeseinek nyavalyái közt, amelyek számosak, de annyira, hogy az érintettek motivációit is gyanússá teszik. Azt még csak elhisszük, hogy mire hajt a mikrobiológus - a szűz nem csak szűz, gyönyörű is. A mutatványosok érzeményeit viszont már csak státusuk látszik igazolni, a nő épp facér (kevés pénz jut az űrkutatásra, ki tudja, mikor adódik járat a MIR-re, ami visszahozná a kedvest), egy olasz artista pedig nyilván genetikailag predesztinált az ügyben. Pszichologina és beutaltja között pusztán a fizikai összezártságra, közelségre merünk gondolni. Az ifjú fodrásznő esetében alighanem a lelkiismeret-furdalás lehet a tettes. A szerelem amúgy is vak, mint tudjuk - akkor jobb, ha beérjük ennyi motivációval. Annál is inkább, hisz szerelmeink lefolyása mindezeknél sokkalta problematikusabb. Van

négy meseszép,

érzékeny nőnk és rakás tróger pasink. Mert a szerelmes férfiak teljes mezőnyéről kiderül, hogy más irányban is elkötelezettek - akinek nincs másik nője, felesége, az is foglaltnak mondható, be van zárva (űrállomásra, dutyiba), vagy meghal a döntő pillanatban. Hát ezt érdemlik ezek a szegény, jobb sorsra, igaz szerelemre méltó teremtések? Nem. De mi sem.

A négy - általában érdekesen, érzőn bonyolított - szál ugyanis az istennek sem hajlandó szövetté formálódni, noha tapasztalható némi összegabalyodás. Rómából nyilván azért jönnek Pestre a manézs angyalai, hogy a művésznő egy pillanatnyi pihenőre azonos padra telepedhessen egyik filmbéli partnernőjével (arra nem is merünk gyanakodni, hogy azért, mert itt különösebb kukacoskodás nélkül végzik Rómába vetődött orosz szépségek abortuszait - miként a vásznon).

Olyannyira elkerülik egymást, s ami ennél is kínosabb, saját magukat az így határozottan szedett-vedett népségnek mutatkozó szereplők, hogy végül a rendező is a csodát látja elérkezettnek segítségül hívni. Minek következtében Gelsomina ugyan elszáll (kábé a Csoda Milánóban technikai színvonalán, de ezt ne is feszegessük, noha az, hogy "kevés a pénz", nem magyarázat semmire) a Solaris felé az űrbe - de ezen a filmen a csoda sem segít.

Van viszont egy visszatérő motívum az űrbéli jelenetekben: a súlytalanság. Nos, akkor vagyunk helyben.

Forgalmazza a HungaroTop

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.