Interjú

"Nyilvánosságra hozni az igazságot"

Kálmán Olga televíziós műsorvezető, hírszerkesztő

  • Iványi Zsófia
  • 2012. november 4.

Film

Tele volt vele a sajtó: Tarlós István minősíthetetlen hangon szólt be neki élő adásban. Ilyenformán a bunkóság kezeléséről, az újságíró feladatairól és függetlenségéről beszélgettünk.


Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Miután az október 18-i Egyenes beszédben kvázi lehülyézett, másnapi közleményében Tarlós István elnézést kért tőled mint nőtől, de nem mint riportertől, illetve hangsúlyozta, hogy nem engedte, hogy más jobboldali interjúalanyaidhoz hasonlóan őt is megalázd.

 

Kálmán Olga: Nem vagyok skizofrén, női riporter vagyok, a kettőt nem tudom különválasztani. Magáról az esetről nem szeretnék sokat beszélni, a vendégek viselkedését nem szoktam minősíteni.

MN: Nem először találkoztál azzal, hogy a riportalany látványosan megsértődik, elkezd személyeskedni, vagy csak szimplán cinikus válaszokat ad.

KO: Mindig az jön ki rosszul egy beszélgetésből, aki elveszíti a fejét, aki elkezdi alázni a másikat. Ha csak a feszültséget, az idegességet látod rajta, már akkor is bebukta a nézők szimpátiáját, de ha ennek még verbálisan is jelét adja, akkor vége. Ilyenkor a másik félnek muszáj nyugodtnak és hűvösnek maradnia, mert ezzel azt sugallja, hogy ő egyenes, hogy neki nincs rejtegetnivalója, ami miatt idegeskednie kéne. Ez egyszerű pszichológia: ha látsz egy nyugodt és egy feszült embert, akkor egészen egyszerűen a feszülttel szemben vannak rossz érzéseid. Ez fokozottan igaz, ha nincs oka a támadó félnek úgy viselkednie, ahogy teszi. Aki megnézi a Tarlós-felvételt, láthatja, hogy annak a beszélgetésnek nem volt gyújtópontja: semmi olyan nem történt, ami indokolta volna, hogy kijöjjön a sodrából.

MN: Ilyen eseteknél - pl. mikor Pokorni Zoltán 2006-ban sértetten kivonult a stúdióból, vagy mikor L. Simon László azzal magyarázta a 168 órának, hogy nem olvasta fel valamelyik kissé obszcén versét az Egyenes beszédben, mert ő sem kéri tőled, hogy gombold ki a blúzod - megesik, hogy bár nem mutatod, de majd' felrobbansz?

KO: Persze. De az egy külön dolog: ha az ember magában dühöng, vagy legalábbis valamivel nagyon nem ért egyet, az mindig belül kell, hogy maradjon. Aki engem ismer, az tudja, hogy Tarlós megjegyzésére az IQ-mról csípőből tudtam volna reagálni, de ebben a helyzetben el kellett harapnom a nyelvem, mert ez egyszerűen nem az a szituáció, amiben ilyesmit megengedhetek magamnak.

MN: Téged nem deprimál, hogy nap mint nap politikusokkal - ráadásul olyanokkal, amilyenek nekünk jutottak - kell beszélgetned?

KO: Akkor nem csinálnám. Teljesen más lelki, ideg- és tudatállapotban vagyok műsor közben, mint a normál életben. Valószínűleg könnyen zavarba lehetne hozni, ha valaki adás előtt fél órával rákérdezne a nevemre, mert olyankor már csak arra koncentrálok, hogy kitől mit akarok megtudni, és milyen sorrendben próbálom majd az igazságot kihúzni az illetőből.

MN: A politikusok elég kemény kérdéseket kapnak a műsorodban, amiket, ha kell, újra meg újra felteszel. Mégis elmennek, ha hívod őket, jelent valamiféle státuszemelkedést a köreikben, ha "túlélik" az Egyenes beszédet?

KO: Úgy tűnik, igen: ezt már mondta is nekem politikus, és hallottam is vissza többfelől. Ha valaki bejön hozzám, és jól szerepel, azt ki szokták elemezni a pártjában, és növelheti az illető presztízsét. Amúgy meg nem kéne azon csodálkoznunk, hogy eljönnek, visszajönnek. Nem vagyok különleges. Hogy kérdezek, hogy merek kérdezni, az ennek a szakmának nem a különlegessége, hanem az alapja. Hogy a köz által választott, a köz pénzéből fizetett politikus bejön, és kérdésekre válaszol - hát nem ez a világ rendje? Az a felháborító, ha valaki ezt kikéri magának, ha azt mondja, hogy én erről nem akarok beszélni. Miért nem? Milyen jogon nem?

MN: Te vagy "az ATV buldogja"...

KO: Pedig tényleg semmi mást nem csinálok, csak kérdezek, és ha nem válaszol, újra megkérdezem. És nem a magam kíváncsiságát akarom kielégíteni, hanem olyan dolgokra vagyok kíváncsi, amikre szerintem a néző is kíváncsi lenne. Múltkor mesélte egy ismerősöm, hogy megszámolta, 18-szor kérdeztem meg ugyanazt. Ez, mondjuk, lehet, hogy egy 6-8 perces beszélgetésben kicsit sok, de hát mit csináljak, ha 17-szer nem válaszolt...?

MN: Az Egyenes beszéd három év alatt megnégyszerezte a nézettségét. A siker titka annyi, hogy te addig kérdezel, amíg ők nem válaszolnak?

KO: Ennyi.

MN: Milyennek látod a hazai újságírás helyzetét?

KO: A médiatörvény elfogadása és vitája kapcsán nagyon sokat beszéltünk a lehetséges szankciókról, veszélyekről. Megvan a büntetés törvény adta lehetősége, és ilyen esetben egy újságíró nyilván nem fogja kiprovokálni, hogy a munkahelyét szankcionálják és/vagy őt kirúgják, inkább öncenzúrát alkalmaz. Nem látok bele mások fejébe, valószínűleg minden kolléga saját maga tudja azt, hogy az utóbbi másfél évben hányszor húzta be a féket emiatt. A félelem uralta önszabályozás korlátai közé zárni egy szakmát veszélyes és káros.

MN: Szerinted mi az újságíró feladata?

KO: Megtudni és nyilvánosságra hozni az igazságot.

MN: Manapság elég sokféle igazság létezik: minimum van jobboldali és baloldali, de ezek is több alcsoportra és részigazságra szakadnak.

KO: A néző vagy az olvasó dolga, hogy eldöntse, mit fogad el igazságként. Az újságíróé meg az, hogy felderítse, mi van az ügy hátterében, abba pedig, hogy azt kik fogadják el igazságnak, már nem sok beleszólásunk van, azt már a politika irányítja.

MN: Szoktak elfogultsággal vádolni.

KO: Igen, Tarlós is célozgatott rá a nyilatkozatában. Tőlem ment már úgy el vezető szocialista politikus, hogy a kameramantól még visszakiabált, hogy én ide többé nem jövök. Mondtam, hogy nem is kell. Nekem van időm. Ha valakinek szüksége van a nyilvánosságra, az előbb-utóbb úgyis betéved - már ha hívom. Az elfogultság vádja pont a megosztottság, a különböző igazságok miatt van: ha a nagyon elkötelezett baloldali nézők egyik kedvenc politikusát kérdezem úgy, hogy tizennyolcszor teszem fel ugyanazt a kérdést, akkor jönnek a "rég látjuk már, hogy a Fidesz szekerét tolja" típusú kommentek, ha meg egy jobboldali politikussal csinálom ugyanezt, akkor onnan kapom a vádakat. Az, hogy nem egyértelmű a nézőknek, hogy én független vagyok, lehet az én hibám is, de lehet ennek a szituációnak, a két igazságnak a következménye. Mindenesetre inkább jöjjenek többfelől a kritikák és a vádak, mint hogy mindenki szeresse azt, ahogy és amit kérdezek.

MN: A Hit Gyülekezetével milyen a viszonyod?

KO: Megvagyunk egymás mellett. Senki nem foglalkozik a másik vallásával, miért is tenné?

MN: Átmennél más csatornához, ha hívnának?

KO: Nem. Az ATV-nél hagynak dolgozni, és ez nagyon nagy szó. Például a Tarlós-interjúnál egy másodpercig fel nem merült az, hogy bármelyik főnököm azt mondja, hogy elvetettem a sulykot, és ebből a csatornának baja származhat.

MN: Említetted, hogy ha valakinek szüksége van a nyilvánosságra, és te hívod, úgyis jönni fog a műsorba. Egyfajta hatalommal is jár a pozíciód?

KO: Igen, de én ezzel nem élek vissza. Nem árulok zsákbamacskát, az interjúalany tudja, hogy mire számíthat.

MN: Orbán Viktort hívjátok a műsorba?

KO: Persze, és kaptunk is ígéretet egy interjúra. Ez az ígéret lassan egyéves, de én ráérek, megvárom. Eddig minden interjúnk után azt mondta, hogy szereti a megmérettetést, úgyhogy előbb-utóbb majdcsak eljön.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.