tévésmaci

Nyúl a rozsban

  • tévésmaci
  • 2012. február 5.

Film

Amikor Sztupa és Troché, két kispénzű egyetemista magas kedvvel kiléptek a Stallburggasséra, gondolkodás nélkül balra fordultak, s a Bräunerhofot pár lépéssel hátrahagyván, a sarkon megálltak. Sztupa habozni látszott, de Troché megfogta a karját, be, be, gyerünk, mondta, és szinte betuszkolta Sztupát a Dorotheergasséra, ahol elindultak a Graben felé.

Tudom, miben sántikálsz, jegyezte meg Sztupa, de nem tűnt úgy, hogy nagyon ellenére lenne a dolog, és akkor már meg is látták azt a kisebb csoportosulást (ha történetünk ma játszódna, Troché megeresztene egy viccet, kábé így: flashmob, vaz - de nem ma játszódik). Vasárnap volt, délután négy óra. Mire odaértek, az emberek már beözönlöttek a kávéházba, aminek a közepén ott áll a tulajdonos, decens öregúr, s terelgeti a vendégeket a kies sarkok, a még szabad asztalok felé - mintha tényleg a vendégeit fogadná. De hát tényleg a vendégeit fogadja. Sztupa kicsit reményvesztetten pillant körül, már minden hely foglaltnak látszik, de a tulaj máris navigálja őket egy asztal felé. Csinos, hosszú nyakú fiatal lány ül ott egyedül, az öreg hozzáhajol, mosolyognak, Troché csak annyit kap el a párbeszédből, hogy Danke sehr, Fräulein! Ők is mosolyognak, amikor leülnek szemben a lánnyal. De itt mindenki mosolyog, csak a két pincér közül az egyik nem, ő valami alacsony, koboldszerű figura, furcsa grimaszokkal, a másik egy ifjú Adonisz, csak hordják a buktákat, az Einspännereket, hoppá, ott egy Nussbeugel érkezik. Sztupa és Troché csak bámulnak ki az arcukból, noha nem először járnak itt, de nem tudnak betelni vele, belémerülnek ismét és ismét, úgy érzik, ők is ide tartoznak, hogy eggyé válnak a miliővel, a közösség tagjai. A tavalyi év végén (pár nappal Havel után) meghalt Hawelka. Leopold Hawelka, a kis cseh suszter fia, egyike azon nagyszerű férfiaknak és asszonyoknak, akiktől Bécs még ma is olyan, amilyennek álmodni szeretjük. A 101. (százegyedik) évét taposta.

Pénteken (6-án) nem lesz semmi a tévében, de akinek van Cinemaxa, hazaugorhat ebédre, mert 12.55-től lezúzzák a Hairt. Ugye, ismerik?

Szombaton sem jobb a helyzet, az m1-en lesz negyed kilenckor egy helyes kis Woody Allen-film, a Süti, nem süti. Az öt perccel korábban a Story4-en kezdődő Poirot-t (Az ijedt szemű lány) csak azért hozom szóba, mert a jövőben nem árt résen lenni, hisz az ember úgy van vele, hogy százszor látott már minden epizódot, de tény, ami tény: 2012-ben jönnek új részek (vagy mondjuk úgy, lesz idei évad is).

Vasárnap a heti tévénap, de volt már jobb is. Lesz egy ásatag franszia szkeccsfilm, khm, E. A. Poe történeteiből egy csomó sztárral, 1968-ból, a Különleges történetek az m1-en, 23.05-kor. Önmaga konkurenciájaként a nemzeti aladó, az m2 egy háromrészes brit krimibe csap: A tett helyszíne következik! Tíz után a két kereskedelmi főadó, a tv2 és az RTL Klub vetélkedése az Existenz - Az élet játékot, illetve A téglát sodorja elénk: híres emberek híres filmjei. Nyolckor volt Egerek és emberek az MGM-en Sinisszel és Malkovichcsal, de az sem jobb a többinél.

Hétfőn Martin Ritt-matiné 11.10-kor a tv2-n, a Micsoda házasság!, 1972-ből, Walter Matthauval.

Kedden még egy francia őskövület, a Magánélet, 1961-ből, ezúttal a Dunán, este fél tízkor. Tizenegytől pedig a Filmmúzeumon a Mechanikus narancs - lássuk meg, feleim, kiállta-e az idő próbáját! Volt fél hatkor West Side Story a Cinemaxon, s én megint a Puerto Ricó-iakkal voltam.

Szerdán azért sem kellene tévézni, mert a Dunán este fél kilenckor startoló négyrészes Emmát már láttuk. Minden Jane Austent láttunk már.

Csütörtökön Polip felügyelő is rendezésre adja fejét, 2005-ös filmje, a Bűnügyi regény afféle retrókísérlet, amiben a hetvenes évek olasz politikai krimijének próbál meg hangulatos emlékművet fabrikálni. Majdnem sikerül is neki. A tv2 matinéján egy nagy rendező ujjgyakorlata, A mondvacsinált hős. Éjjel (0.25) az m2-n pedig régi (1967-es) bolgár kedvencünk, a Lekötözött léggömb.

Szerintem tévézés helyett járjanak inkább kávéházba, ha a macska is odajár.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.