Örök szerelem

A forgatókönyvet eredetileg Truffaut-nak írta állandó munkatársa, a rajta kívül Godard-nak, Rivette-nek, Resnais-nek, sőt az idős Rossellininek is dolgozó Jean Gruault. Film azonban nem valamelyik klasszikus mester, hanem egy színésznő, Valérie Donzelli kezében lett belőle, s nem is a könyv keletkezése idején, a szexualitás felszabadulását ünneplő hetvenes években, hanem napjainkban. Csak találgathatjuk, hogy a XVII. századi halálos bűnnek tekintett, s nyilvános kivégzésbe torkolló testvérszerelemből mit bontott volna ki Truffaut, aki még pályája leszálló ágában is érzékenyen és részvéttel tudta bemutatni a saját érzelmeinek kiszolgáltatott ember szenvedéseit. Donzelli azonban csak a külsőségeket érti. Filmje részben Truffaut-paródia (a stílus, a modorosságok, a tempó), részben dajkamese, agyonreflektált, a posztmodern elbeszélésmóddal kacérkodó, de annak szelleméből nem sokat értő, zavaros kalandfilm. Ugyanis egy lánykollégium 8-10 éves korosztályának hálótermében kibontakozó éjszakai mesemondás keretezné a történetet – ha időközben el nem vesztenénk az egész szituációt. Továbbá ad hoc anakronizmusok (fényképezőgép, autó, helikopter) biztosítanának kortársi szemszöget a kibontakozó drámának – ha nem lenne kivétel nélkül mind kívülről ráakasztott, hatásvadász gesztus. Emberi dráma helyett szenvelgést kapunk, s a zárlat fellengzős szimbolikája mintha valami spirituális tartalmat is bele akarna vetíteni ebbe az incesztusban az igaz és elpusztíthatatlan szerelmet (valószínűleg szándéka ellenére) dicsőítő filmbe.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány