Film

Őrült boldogság

  • 2017. február 19.

Film

A zárt intézetből szökős filmeken belül külön zsánernek tekinthető az ideg- és elmegyógyintézetek elszabaduló lakóinak a kinti világban megélt kalandjait taglaló művek sora. Ezeknek van jellemző expozíciója (amelyben a leendő főhős sérültnek és életképtelennek mutatkozik odabent), bonyodalmuknak jellemző kibontakozása (orrba vágja a hőst a valóság odakinn). Van általános jellemfejlődés (a kihívások előhozzák a hős képességeit), van jellemző kibontakozás (problémákat sikerül az új vagy újra felébresztett képességek segítségével megoldani) s végül van sztenderd tanulság (a két világ közötti határvonal bizonytalan, az ún. normalitás csak afféle sérülékeny status quo). Ezt kapjuk Paolo Virzì filmjében, szóról szóra, képről képre.

A kényszeres hazudozó és az érzelmi traumát követő depresszióban szenvedő, szuicid páciens kettőse ideális párosítás ahhoz, hogy alakjuk köré történetféleséget (persze megint road movie-t) kerekítve a fenti dramaturgiai masinéria működésbe hozható legyen. Ők a harsány és a hallgatag, a vidám és a komor, az élelmes és az esetlen. Hol harmóniában, hol veszekedve bukdácsolnak egyikük megoldatlanul maga mögött hagyott élethelyzetéből a másikuk fel nem dolgozott traumájának helyszínére. Túl sok, túl színes, dumás, fordulatos, érzelmes ez is, mint Virzì filmjei általában, ám a két remek színésznő, Valeria Bruni-Tedeschi és az igazi főszerephez talán először jutó Micaela Ramazzotti (a rendező felesége) brillírozva hozzák a különféle hangulatok és defektusok ezer színét jutalomjátékra szerfelett alkalmas szerepükben.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.