Nagy mozdonyfejük volt, s furán közlekedtek az utcákon, úgy befolytak egyik helyről a másikra. Eltűntek a FIAT-ok, hatalmas guruló téglák vették át helyüket, messziről karmazsinvörösnek tűntek, közelről inkább zöldnek, s nem látszott rajtuk sehol az ablak, nem lehetett megkülönböztetni a taxikat, csak köröztek ezek a téglák, és nem álltak meg soha. Nem láttál kiszállni senkit, de még csak úgy kifolydogálni sem, ahogy a gyalogosok csinálták. Na, most tégy úgy, mint a rómaiak, mondta első ijedtségét leplezendő Troché, de Sztupa inkább a gyakorlati megoldások híve volt. Keressünk egy kávéházat, s kikérdezek valakit, hogy mi történt. Nem nagyon kellett keresni, Rómában sok a kávéház, mondhatjuk, hogy ez most sem volt másként. De mégis, ugyanolyan furcsa alakok ücsörögtek a teraszon, mint akik az utcán csörgedeztek; úgy tűnt, az a legfontosabb nekik, hogy betöltsék a rendelkezésükre álló teret, de szerencsére nem voltak akkorák, mint a Mars-mező, s összefolyni sem bírtak, nem ömlöttek egymásba, mint a Túr a Tiszába, önálló alakzatként folydogáltak az utcán, s csorogtak le az emberléptékkel is kényelmetlen székekről a kávéházban. Sztupa megszólította az egyiket, de Troché nem tartott vele, ő ezt nem akarja hallani. Rendelni sem mert, mi van, ha már a cappuccino sem olyan, mint volt még nemrég, egy kultúrsokk. Megállt valaminél, ami sejtése szerint valaha a pult lehetett, s onnan nézte Sztupát, hogyan boldogul. Ha elég sokáig megül a kiválasztott alakzat mellett, akkor lehet valami megoldás, ha hamar feláll, akkor zűr van. Távolról Sztupa figyelmes hallgatónak tűnt, asztaltársa pedig lagymatag mesélőnek, valami mégis történhetett közöttük: harmadik típusú kapcsolatfelvétel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
