tévésmaci

Pacsirta a rét felett

  • tévésmaci
  • 2023. április 5.

Film

Amikor Sztupa és Troché vissza­tértek Rómába, már semmi nem volt olyan, mint régen, de főként a rómaiak tűntek egészen másmilyennek.

Nagy mozdonyfejük volt, s furán közlekedtek az utcákon, úgy befolytak egyik helyről a másikra. Eltűntek a FIAT-ok, hatalmas guruló téglák vették át helyüket, messziről karmazsinvörösnek tűntek, közelről inkább zöldnek, s nem látszott rajtuk sehol az ablak, nem lehetett megkülönböztetni a taxikat, csak köröztek ezek a téglák, és nem álltak meg soha. Nem láttál kiszállni senkit, de még csak úgy kifolydogálni sem, ahogy a gyalogosok csinálták. Na, most tégy úgy, mint a rómaiak, mondta első ijedtségét leplezendő Troché, de Sztupa inkább a gyakorlati megoldások híve volt. Keressünk egy kávéházat, s kikérdezek valakit, hogy mi történt. Nem nagyon kellett keresni, Rómában sok a kávéház, mondhatjuk, hogy ez most sem volt másként. De mégis, ugyanolyan furcsa alakok ücsörögtek a teraszon, mint akik az utcán csörgedeztek; úgy tűnt, az a legfontosabb nekik, hogy betöltsék a rendelkezésükre álló teret, de szerencsére nem voltak akkorák, mint a Mars-mező, s összefolyni sem bírtak, nem ömlöttek egymásba, mint a Túr a Tiszába, önálló alakzatként folydogáltak az utcán, s csorogtak le az emberléptékkel is kényelmetlen székekről a kávéházban. Sztupa megszólította az egyiket, de Troché nem tartott vele, ő ezt nem akarja hallani. Rendelni sem mert, mi van, ha már a cappuccino sem olyan, mint volt még nemrég, egy kultúrsokk. Megállt valaminél, ami sejtése szerint valaha a pult lehetett, s onnan nézte Sztupát, hogyan boldogul. Ha elég sokáig megül a kiválasztott alakzat mellett, akkor lehet valami megoldás, ha hamar feláll, akkor zűr van. Távolról Sztupa figyelmes hallgatónak tűnt, asztaltársa pedig lagymatag mesélőnek, valami mégis történhetett közöttük: harmadik típusú kapcsolatfelvétel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.