Film

Ilyenek a milyenek

Császi Ádám: Háromezer számozott darab

  • SzSz
  • 2023. április 5.

Kritika

„Cigánynak születtem, de nem vagyok cigány” – tudatosítja velünk a történet egyik főhőse a zuhanyrózsa alól kibújva. Ő ugyanis nem lop, nem árul drogot, tisztálkodik, és a testvérével sem lépett szexuális kapcsolatba – épp ezért egy szőke, kék szemű fiú játssza majd el a szerepét, aki gyorsan be is lép a helyére. A Háromezer számozott darab tele van ilyen, a kamera mögül kikacsintó momentumokkal. De csak azért, hogy pár pillanat múlva rájöjjünk: az alkotók valójában nem ránk kacsintanak, hanem a tükörbe vagy egymásra, ami pedig minket illet, ami kacsintásnak tűnik, az sokkal inkább gúnyos nevetés vagy épp vicsorgás.

A film folyamatosan a várakozásainkkal és sztereotípiáinkkal játszik: amikor végre elkényelmesedve be tudjuk azonosítani, hogy miről van szó, és fel tudjuk venni a szokásos nézői pozíciónkat, hirtelen minden a feje tetejére áll. Az első cigány paleontológusként bemutatkozó szereplő egy pillanat múlva megver egy járókelőt és ellopja a pénzét; a prostituáltnak eladott lány drámája után kiderül, hogy az egész csak performance, ami nincs is ínyére annak, aki előadja; a rasszistának tűnő rendőr pedig valójában nem az, akinek látszik.

Császi Ádám legutóbbi filmjével, a Viharsarokkal két vidéki fiú szerelmét és az ezt elfogadni képtelen közeget mutatta be minimalista eszközökkel és még annál is kevesebb párbeszéddel. A Háromezer számozott darabbal ismét egy érzékeny, ám nagyon is aktuális témához nyúlt: a rasszizmushoz és a romák reprezentációjához, a stílus azonban ezúttal szinte szétszálazhatatlanul gazdag és sokrétű. Hősei többszörösen hátrányos helyzetű roma fiatalok, szám szerint öten, akik egy sajátos színdarab keretei közt mesélik el a történetüket. A társulatot egy vasmarkú rendező igyekszik kézben tartani, aki mindent megtesz azért, hogy közönsége megkapja azt, amiért a színházba érkezett: sajnálatot a cigány szereplők iránt, ami biztosítja számukra, hogy jobb embernek érezzék magukat. Nem zavarja, hogy amit művel, az nem más, mint nyomorpornó és a szereplőinek kihasználása. A show-nak pedig akkor is folytatódnia kell, ha az egyik hőse útközben kiszáll, vagy legalábbis kiszállna. Amikor a társulatot meghívják egy neves német színházi fesztiválra, a tetőfokára hág az őrület: a direktor egy vidéki putriban található házat téglára bontva, Mária-képestül és gyerekestül a színpadra exportál (innen a film címe); nem számol viszont azzal, hogy az európai színtéren immár versenytársai is akadnak a kisebbségi reprezentáció vagy inkább kizsákmányolás területén: ott van például az ugandai crossgender gyerekhadsereg-társulat, akikhez képest már nem akkora truváj cigánynak lenni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.