Film

Ilyenek a milyenek

Császi Ádám: Háromezer számozott darab

  • SzSz
  • 2023. április 5.

Kritika

„Cigánynak születtem, de nem vagyok cigány” – tudatosítja velünk a történet egyik főhőse a zuhanyrózsa alól kibújva. Ő ugyanis nem lop, nem árul drogot, tisztálkodik, és a testvérével sem lépett szexuális kapcsolatba – épp ezért egy szőke, kék szemű fiú játssza majd el a szerepét, aki gyorsan be is lép a helyére. A Háromezer számozott darab tele van ilyen, a kamera mögül kikacsintó momentumokkal. De csak azért, hogy pár pillanat múlva rájöjjünk: az alkotók valójában nem ránk kacsintanak, hanem a tükörbe vagy egymásra, ami pedig minket illet, ami kacsintásnak tűnik, az sokkal inkább gúnyos nevetés vagy épp vicsorgás.

A film folyamatosan a várakozásainkkal és sztereotípiáinkkal játszik: amikor végre elkényelmesedve be tudjuk azonosítani, hogy miről van szó, és fel tudjuk venni a szokásos nézői pozíciónkat, hirtelen minden a feje tetejére áll. Az első cigány paleontológusként bemutatkozó szereplő egy pillanat múlva megver egy járókelőt és ellopja a pénzét; a prostituáltnak eladott lány drámája után kiderül, hogy az egész csak performance, ami nincs is ínyére annak, aki előadja; a rasszistának tűnő rendőr pedig valójában nem az, akinek látszik.

Császi Ádám legutóbbi filmjével, a Viharsarokkal két vidéki fiú szerelmét és az ezt elfogadni képtelen közeget mutatta be minimalista eszközökkel és még annál is kevesebb párbeszéddel. A Háromezer számozott darabbal ismét egy érzékeny, ám nagyon is aktuális témához nyúlt: a rasszizmushoz és a romák reprezentációjához, a stílus azonban ezúttal szinte szétszálazhatatlanul gazdag és sokrétű. Hősei többszörösen hátrányos helyzetű roma fiatalok, szám szerint öten, akik egy sajátos színdarab keretei közt mesélik el a történetüket. A társulatot egy vasmarkú rendező igyekszik kézben tartani, aki mindent megtesz azért, hogy közönsége megkapja azt, amiért a színházba érkezett: sajnálatot a cigány szereplők iránt, ami biztosítja számukra, hogy jobb embernek érezzék magukat. Nem zavarja, hogy amit művel, az nem más, mint nyomorpornó és a szereplőinek kihasználása. A show-nak pedig akkor is folytatódnia kell, ha az egyik hőse útközben kiszáll, vagy legalábbis kiszállna. Amikor a társulatot meghívják egy neves német színházi fesztiválra, a tetőfokára hág az őrület: a direktor egy vidéki putriban található házat téglára bontva, Mária-képestül és gyerekestül a színpadra exportál (innen a film címe); nem számol viszont azzal, hogy az európai színtéren immár versenytársai is akadnak a kisebbségi reprezentáció vagy inkább kizsákmányolás területén: ott van például az ugandai crossgender gyerekhadsereg-társulat, akikhez képest már nem akkora truváj cigánynak lenni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.