Innen nézve Palermo keresztapák nyomán működő egzotikus város, ahol a problémákat lefűrészelt csövű vadászpuskával szokás megoldani. E nem minden alapot nélkülöző képzelgésben eszünkbe nem jutna, hogy Palermo ugyanúgy európai nagyváros, ahogy oly sok más - veszélyes vagy veszélyesnek vélt - terület. Ennek megfelelően hasonló gondokkal is küzd, mint számos európai nagyváros.
Stefano Savona filmjében hajléktalanok a főszereplők. Egészen pontosan 18 család, akiket kipateroltak egy foglalt házból, és most valami konténertelepen akarnak elhelyezni. Tulajdonképpen hétköznapi történet, bár a hazai viszonyok ismeretében inkább afféle jótékonysági akció, hiszen nálunk általában nincs semmiféle ajánlat. Még hogy konténer? Jó, hogy nem luxusvilla a Svábhegyen.
De a palermói érintettek nem kérnek a konténerből - "nem vagyunk mi állatok, hogy ketrecben tartsanak" -, és elkeseredésükben elfoglalják a városházát, a címadó Palazzo delle Aquilét. A film arról a több mint két hétről számol be, míg hőseink ott tanyáznak - sosem látott, ám csöppet sem komfortos luxuskörülmények között -, miközben nemcsak kilátástalan helyzetükkel, de másik ellenségükkel, a bezártsággal is fel kell venniük a harcot. Mintha valami pszichológiai kísérletet látnánk több mint két órában, mégsem válik nyomasztóvá a film, holott a rendező feltehetően épp a kilátástalanságot igyekezett maximálisra súlyozni. Van is bőven feszültség, csakhogy nekünk inkább az jár a fejünkben, hogy elkergetett magyar hajléktalanok vajon mennyi időt tölthetnének el például a józsefvárosi polgármesteri hivatal dísztermében?
