Verzió

Palazzo Delle Aquile

  • - legát -
  • 2012. december 1.

Film

Innen nézve Palermo keresztapák nyomán működő egzotikus város, ahol a problémákat lefűrészelt csövű vadászpuskával szokás megoldani. E nem minden alapot nélkülöző képzelgésben eszünkbe nem jutna, hogy Palermo ugyanúgy európai nagyváros, ahogy oly sok más - veszélyes vagy veszélyesnek vélt - terület. Ennek megfelelően hasonló gondokkal is küzd, mint számos európai nagyváros.

Stefano Savona filmjében hajléktalanok a főszereplők. Egészen pontosan 18 család, akiket kipateroltak egy foglalt házból, és most valami konténertelepen akarnak elhelyezni. Tulajdonképpen hétköznapi történet, bár a hazai viszonyok ismeretében inkább afféle jótékonysági akció, hiszen nálunk általában nincs semmiféle ajánlat. Még hogy konténer? Jó, hogy nem luxusvilla a Svábhegyen.

De a palermói érintettek nem kérnek a konténerből - "nem vagyunk mi állatok, hogy ketrecben tartsanak" -, és elkeseredésükben elfoglalják a városházát, a címadó Palazzo delle Aquilét. A film arról a több mint két hétről számol be, míg hőseink ott tanyáznak - sosem látott, ám csöppet sem komfortos luxuskörülmények között -, miközben nemcsak kilátástalan helyzetükkel, de másik ellenségükkel, a bezártsággal is fel kell venniük a harcot. Mintha valami pszichológiai kísérletet látnánk több mint két órában, mégsem válik nyomasztóvá a film, holott a rendező feltehetően épp a kilátástalanságot igyekezett maximálisra súlyozni. Van is bőven feszültség, csakhogy nekünk inkább az jár a fejünkben, hogy elkergetett magyar hajléktalanok vajon mennyi időt tölthetnének el például a józsefvárosi polgármesteri hivatal dísztermében?

Figyelmébe ajánljuk

A kis pénzrablás

  • - ts -

Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.

Papírpapság

Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.

Becsap

  • Kiss Annamária

Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.

Keserédes felelősség

A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.

Egy tipikus NER-karrier

Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.

A kezükben robbanhat föl

Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.

„Sorok kígyóznak”

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Mindent a 25-re

Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.