Vörös kesztyűk

  • 2012. december 1.

Film

A szászokat sikerült csaknem teljesen elüldözni Erdélyből a kommunizmus évei alatt. Jórészt azokkal az eszközökkel - az értelmiség "megfordítása", megfélemlítése vagy fizikai megsemmisítése -, amelyeket Radu Gabrea valós történeten, Eginald Schlattner önéletrajzi regényén alapuló filmjében láthatunk. (A rendező korábbi munkája, A lefejezett kakas is egy Schlattner-regény megfilmesítése.)

Az író alteregója, az eleve labilis idegzetű Felix Goldschmidt hithű kommunistaként is a Securitate börtönébe kerül a magyar '56-ot követő években. Ott előbb elveszíti a baloldali eszmékbe vetett hitét, majd - az agymosás és az elhatalmasodó kényszerképzetei hatására - nemcsak visszanyeri, de meg is erősödik benne. A nevezetes 1959-es íróperben - részben mint igazi fanatikus, részben, hogy testvére életét mentse - egykori barátai, a kommunista rendszer ellen szervezkedő szász értelmiség krémje ellen vall.

Raboskodásának, lelki összeomlásának története egyszerre lehetne a kommunizmus áldozataiért és a hazájukból gyalázatos módon kiebrudaltakért mondott rekviem - egy értő direktor kezében. Ám Gabrea jóllakott óvodásra emlékeztető meggyötört rabja agyonvilágított papírmasé díszletek közt szerencsétlenkedik, ahol még a kedvetlenül poroszkáló patkányok is csak annyira félelmetesek, mint egy plüssmackó. A fellépő színészek pedig színpadiasan deklamálnak. A rendező kínosan direkt és sablonos dramaturgiai fogásokkal, rémes flashbackekkel rágja szájba az amúgy sem kibogozhatatlanul komplikált üzenetet. És a pátoszt is bővebben méri a kelleténél.

Forgalmazza az Anjou Lafayette

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.