Magyar Narancs: Ha létezne nem animációs rajzfilm, a Micmacs minden bizonnyal annak minősülne. Valódi animációs filmben sosem gondolkodott?
Jean-Pierre Jeunet: Dehogynem, hosszú ideig, csak aztán egyszer arra ébredtem, hogy hirtelen mindenki animációban kezdett utazni. Pedig óriási meló, és én csak tudom, hisz animációs rövidfilmekkel kezdtem. De amit igazán szívesen csinálnék, ha animációra adnám a fejem, az egy Pixar-film lenne. Tartottam is egy mesterkurzust náluk, a Pixar stúdióban; szeretem a filmjeiket, s úgy tűnik, az érzés kölcsönös. A Micmacs részben az ő hatásukat meg persze Buster Keatonét, Chaplinét és a slapstick klasszikusaiét tükrözi.
| ||
MN: A Micmacs előtt két évet áldozott Yann Martel Pi élete című regényének megfilmesítésére. Aztán a dologból nem lett semmi.
J-PJ: Igen, és egyfajta terápiaként gyorsan elkészítettem ezt a filmet, ami könnyed és játékos, épp ellenkezője a Pínek. Megviselt a dolog persze, de azzal vigasztaltam magam, hogy végül is, ha film nem is lett belőle, a filmkészítés legjobb részeit kiélveztem: megírtam a forgatókönyvet, elkészítettem a storyboardot, helyszíneket kerestem Indiában... Most épp Ang Leenél van a labda, sok szerencsét kívánok neki! Ha elkészül, azért az én nevem is szerepelni fog a stáblistán, ha már egyszer megírtam a forgatókönyvet.
MN: A fegyverkereskedelem elég rázós téma egy könnyed burleszkhez...
J-PJ: Hát, igen, de mit tegyek, ha már az Elveszett gyerekek városa óta böködött az ötlet. Amikor a film utómunkálatait végeztük, a harci gépeket gyártó Dassault gyárak közelébe jártunk ebédelni; ugyanazokba az éttermekbe, mint a gyár emberei. Csupa hétköznapi, szimpatikus fickó, munka után nyilván hazamennek, megcsókolják az asszonyt, lefektetik a gyereket, reggel meg elindulnak fegyvert gyártani.
| ||
MN: Párizsra ismét főszerepet osztott.
J-PJ: Ha csak tehetem, magam keresem a helyszíneket, felpattanok a robogómra, és keringek a városban. De Párizst, attól tartok, kivégeztem, mindent, amit szeretek benne, megmutattam. Új városra van szükségem. Momentán Hongkonggal kokettálok, de San Francisco is nagy szerelmem, vagy Amszterdam. Vannak kiszemeltjeim, de mindig a történetekhez választok várost, sosem fordítva.
MN: Hollywood is egy érdekes város.
J-PJ: Van ott ügynököm, küldözgeti is a forgatókönyveket, akár tizenötöt is hetente. De azt a szabadságot, amit itthon kapok, sosem kaphatnám meg odaát. Amikor szóba került, hogy rendezzem meg az ötödik Harry Pottert, mindent készen kaptam volna: a képi világot, a színészeket, akik már rutinosan tudták, mit kell játszani, hisz ennyi rész után ki ne tudná. Két évet vett volna el az életemből.
| ||
MN: És ha Hollywoodban megkapná a végső vágás jogát?
J-PJ: Ha drága a film, felejtsd el! Mondjuk 15-20 millió dollár alatt talán.
MN: Mark Caróval hosszú ideig dolgozott együtt. Lesz újabb közös munka?
J-PJ: Nem olyan rég producerként igyekeztem segíteni neki, de arra a filmtervére lehetetlenség volt összekalapozni a pénzt. Nemrég egyébként rendezett is, de nagyot bukott (a Dante 01 című sci-fi - a szerk.). De együtt dolgozni? Nem, azt nem hiszem. Vannak az elválaszthatatlan rendező testvérpárok, a Coenek, a Wachowskik, a Taviani testvérek, tele van a filmgyártás testvérekkel. De mi nem vagyunk egymáshoz nőve. Sem testvérek, sem szeretők nem vagyunk, úgyhogy mindenki csinálja csak a maga dolgát. Két film együtt, ez is nagy szó. A Delicatessennél harmonikusan zajlott minden, de az Elveszett gyerekek városa már döcögősebben ment.
| ||
MN: Audrey Tautouval (interjúnk vele itt és itt) eddig két filmet forgatott. Lesz folytatás?
J-PJ: Tévedés, háromnál tartunk, a Chanel No. 5 reklámfilmünk a harmadik, ezzel meg is vagyunk a trilógiánkkal. Amikor a Moulin Rouge környékén forgattunk, eljött megnézni minket, mert ott lakik a közelben, és persze a szememre is vetette, hogy a Micmacsban nem adtam neki szerepet.
MN: A francia bíróság meg azt vetette a szemére, hogy a Hosszú jegyesség túlságosan is amerikai, ezért nem részesülhet a francia filmeknek járó támogatásból.
J-PJ: Pedig ennél franciább már nem is lehetett volna, de mivel a Warner volt az egyik gyártó, a nagy francia cégek meg, mint például az UGC, a Gaumount és a Pathé, nem akarták, hogy egy amerikai betegye a lábát a francia piacra, hát per lett a dologból. A végén az jött ki, hogy amerikai filmet csináltam. Nonszensz! De a Césaron franciaként indultunk, annyira már nem akartak nevetségessé válni. Tipikusan francia színjáték volt az egész. Franciaországban a három "L" törvénye uralkodik; imádunk (love), elhagyunk (leave), meglincselünk (lynch).
| ||
MN: Nyilván sokan nyaggatják, hogy csinálja meg az Amélie folytatását..
J-PJ: Az Amélie-nek soha nem lesz folytatása. Unszolnak, de nem, ebben nem engedek. Egy forgatókönyvet megírni is pokoli nehéz, egy másodikra képtelen lennék. Csodálom az amerikai tévésorozatok íróit; A drót és a Sírhant művek a kedvenceim, de hogy hogyan bírják ezt a mennyiséget megírni... én képtelen lennék rá.
