Más férfiak rebarbarája

Pataricza Eszter szinkrondramaturg

Film

Pataricza Eszter alighanem a magyar szinkronszakma legismertebb és legelismertebb fordítója, olyan szinkrontrófeákkal, mint a Vészhelyzet, a Szex és New York, vagy A Gyűrűk Ura trilógia. Amellett, hogy mindmáig aktív szinkronos, az HBO művészeti vezetőjeként a csatorna valamennyi sorozatának szinkronjáért is ő felel.

narancs.hu: Mennyire lehet szerzői műfaj a szinkron?

Pataricza Eszter: Vannak olyan kollégáim, akiknek a stílusát tíz perc után felismerem, és nyilván ők is az enyémet. Sok jellegzetes szavam származik például a saját gyermeknevelési tapasztalataimból. Ilyen például a „prücsök”, azt valószínűleg én honosítottam meg még a kezdet kezdetén. A Három férfi és egy mózeskosárban debütált. De így lett A kis hableány című rajzfilmben a hal neve Hablaty. Visszatérő fordulatom gyerekfilmekben a „Szép álmokat, bajuszos angyalokat!”. Ez onnan jött, hogy a lányom mindig bajuszos angyalokat rajzolt.

narancs.hu: Más szinkrondramaturgoknak mik a védjegyeik?

PE: Heltai Olgát például rögtön felismerem, neki ugyanolyan viperanyelve van, mint nekem. És a Szex és New York fordítása remek alkalom volt, hogy kieresszük ezt a női viperanyelvet. Annak idején ketten kezdtük a sorozatot fordítani, embert próbáló feladat volt, amikor már egy órája másról sem szólt a diskurzus, mint valami nyuszifülű önkielégítő eszközről, esetleg egy táska- vagy cipőmárkáról. Ha valakivel felváltva fordítasz, sosem lehet biztosan tudni, hogy kompatibilis lesz-e a két fordítói stílus, de nekünk egyeztetnünk sem kellett, annyira zsigerből jött mindkettőnknek, hogy hogyan osztják a lányok egymást, a külvilágot, a pasikat. Három évadot csináltunk meg belőle, aztán abbahagytuk, mielőtt végképp megcsömörlöttünk volna a Jimmy Choo cipőktől és a vibrátorok kimeríthetetlen tárházától.

narancs.hu: Néha a fordításokban is felüti a fejét a túlzott egyénieskedés. Mindenki hallott már bratyizós szövegeket, amikor a fordító hazabeszél, és helyi példákkal helyettesíti a nálunk nem túl ismert külföldi személyeket.

PE: Az ilyet én tűzzel-vassal irtom. Az nagyon szűk látókörű megoldás, amikor valaki csak konkrét magyar utalással tud egy ilyen helyzetet áthidalni. Volt olyan is, hogy egy magyar politikus nevét keverték bele egy amerikai filmbe. A Robin Hood, a fuszeklik fejedelmében szerepelt direkt politikai utalás, talán Torgyán nevét csempészték a szövegbe. Az ilyesmi mindig megütközést kelt bennem. De nekem is volt ilyen esetem, a Dr. Dolittle második részénél a marketingeseknek az az ötletük támadt, hogy a Heti hetes tagjai adják a  filmben szereplő állatok hangjait. Mondták, hogy operáljam össze a Heti hetest a Dr. Dolittle-lel. Az azért elég érdekes feladvány volt. Azt hiszem, odáig jutottam, hogy a kicsihuszár valahol belekerült a szövegbe.


Fotó: Sióréti Gábor

 

narancs.hu: Gyakran megesik, hogy a fordító túlmegy a szöveghűség határain?

PE: Ez nehéz ügy, mert időnként mást diktál a te egyéni stílusod, és mást kér a megrendelő. Előfordul, hogy azt mondják, legyen túlhajtottabb vagy durvább a szöveg. Az persze megint egy magyar nyelvi sajátság, hogy a fuck és a shit szavaknak, melyek az angolban szinte a teljes káromkodásspektrumot lefedik, a magyarban ezerféle értelme, durva és enyhébb jelentése is lehet. Teljes mértékben a fordító egyéni toleranciáján, stílusán múlik, hogyan fordítja. A 70 százalékuk gondolkodás nélkül „bazd meg”-et fog írni, pedig széles a skála, a „fene egye meg”-től a „dugd fel”-en át a „baszódj meg”-ig sok minden lehet, az adott szituációtól függ, mi a helyes. A fordítónál a labda, ő választ, a forgalmazó meg eldönti, hogy az jó-e neki, vagy még durvábbat akar. A spanyol például kifejezéstárában sokkal durvább nyelv, mint a magyar. Számon is kérték már rajtam, hogy miért voltam visszafogottabb egy spanyol szövegnél. Persze, ha feliratot írsz, és szelektálnod kell az információk közt, akkor ha valaminek vesznie kell, inkább a káromkodást vágom le. Amit egy spanyolul értő úgy vesz le, hogy elfinomkodtam a dolgot. Egyébként a szakma egyik nagy kihívása, hogy tanulj meg színesen káromkodni.

narancs.hu: Kik az élen járók káromkodásban?

PE: Két régi dramaturg jut az eszembe. Az egyik Sipos Áron, a Woody Allen-filmek egykori szinkrondramaturgja, az ő nevéhez fűződik például a „bekaphatod az összes faszomat” klasszikus fordulata. A másik nagy virtuóz káromkodó Schéry András.

narancs.hu: Voltak megosztó szinkronjai?

PE: Hamarosan jön A Hobbit. Rettegve várom, mert A Gyűrűk Uránál megosztóbb filmet nem nagyon tudok elképzelni. Hosszas vitát folytattam például a Magyar Tolkien Társasággal, hogy a filmnek a rajongóknak vagy az átlagnézőnek kell-e szólnia. Az én dolgom az, hogy az átlagnézőt képviseljem, de ebben nem nagyon jutottunk dűlőre. Ahhoz például, hogy a regény híres mondata, az „Egy Gyűrű mind felett…” pontos szinkron legyen, bele kellett szuszakolni egy „és”-t is valahova. Hogy én ezért az egy „és”-ért mit kaptam! Mindennek elmondtak, csak szépasszonynak nem. Lábjegyzetet azonban nem lehet fűzni a szinkronhoz. A rengeteg dilemmához pedig még hozzájárult, amit a külvilág sosem lát, hogy egy olyan féltve őrzött filmnél, mint A Gyűrűk Ura, a fordító mivel dolgozik. Én A Gyűrűk Ura első változatát egy olyan kópiából írtam, ahol nem volt más, csak egy fekete képernyő, s ha valaki megszólalt, megnyílt egy kis ablak és egy szájat láttál.

narancs.hu: Bevett szokás, hogy a szinkronszínészek hasonló alkatúak, mint a vásznon szereplő kollégáik. Akadnak ellenpéldák?

PE: Egy bizonyosfajta hanghoz kell egy bizonyosfajta rezonanciadoboz, amiből az a hang kijön. Egy hatalmas, drabális figurának ezért sosem lesz a magyar hangja egy 150 centis, vékony, pici ember. Kivételek persze mindig vannak, és én azt élvezem a legjobban, amikor egy külsejében kihívásokkal küzdő színész szívdöglesztő szinkronszerepet kap. Amikor még sokat ültem stúdióban, több olyan felvételt is láttam, amikor a szinkronszínész szinte kivirult, megszépült, és nőtt vagy húsz centit, mert végre egyszer hősszerelmest játszhatott.

narancs.hu: Mindenképpen beszélnünk kell a híres melléfordításokról…

PE: Millió ilyennel találkoztam. Wo ist meine Brille? – kérdezte valaki egy német filmben, vagyis: Hol van a szemüvegem? Fordításban pedig: Hol vannak a brilljeim? Szerencsére nem én írtam. Nagyon szégyellem mind a mai napig, hogy a Jó reggelt, Vietnam!-ban a mine-t bányának fordítottam, miközben aknának kellett volna – ez akkor derült ki, amikor tíz évvel később megírtam a filmhez a feliratot. Van ilyen. Volt olyan természetfilm, amiben a busmanokról volt szó, és a fordító azt írta, hogy „a baszmancsok felütötték a fejüket”. De a legkedvesebb melléfordítás a rub another man’s rhubarb angol kifejezésre született, ami az első Batman filmben hangzott el, s a következőképpen szerepelt fordításban: „Nem megmondtam, hogy ne dörzsölgesse más férfiak rebarbaráját!” Elég plasztikus kép, noha a kifejezés mindössze annyit jelent, hogy „beleköpni valakinek a levesébe a csajozásnál”, „el a kezekkel a csajomtól”.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.