„Színészek vagyunk, szimuláljuk a szexet” – Pierre Deladonchamps

  • Kriston László
  • 2014. március 5.

Film

Holnap kerül a mozikba az Idegen a tónál című francia erotikus thriller, melynek rendezőjét rangos díjjal tüntették ki Cannes-ban. A főszereplővel szexstrandokról, meleg pszichopatákról és meztelen szereplőválogatásról beszélgettünk.
false

magyarnarancs.hu: Hogyan castingolnak egy ilyen mozit? Erotikus dolgokat is elő kellett adni a szereplőválogatáson? Netán meztelenül?

Pierre Deladonchamps: Igen. A válogatási folyamat legvégén, amikor már majdnem biztosan ki volt választva a két főszereplő. Ez szolgált az utolsó próbatételként: képesek vagyunk meztelenül erotizálni? Hihetőnek tűnik, hogy párkapcsolatban vagyunk? Nem vagyunk zavarban emiatt?

magyarnarancs.hu: Ezek szerint nem voltatok.

PD: Nagyon fontos volt nekem, hogy megkapjam a szerepet. Elsőre kellett összehozni az intimitást.

magyarnarancs.hu: A forgatókönyv olvastán nem szállt inadba a bátorságod?

PD: Itt nem öncélú a meztelenség, mint sok más filmben, hanem a történet fontos része. Mégis zavaró volt elképzelnem, hogy egy férfival hempergek. Nem akartam magam csinálni a szexet. Úgy döntöttünk, két jelenethez dublőrt használunk: amikor egyikünk közelképben leszopja a másikat, és amikor én maszturbálok. Az összes többi jelenetben mi vagyunk láthatók, még ha időnként sziluettként is. Színészek vagyunk, szimuláljuk a szexet. De azért néha elég zavarba ejtő volt a szitu.

magyarnarancs.hu: Léteznek ilyen, melegek által látogatott nudista strandok, ahová a szex miatt jár a többség?

PD: Persze. Sok van belőlük, az ország minden táján. A forgatási helyszín közelében is volt egy. Vannak strandok, ahol hetero párok cserélgetik a feleségeiket. Olyan, mint egy swingerklub, csak a szabadban. A hetero németek is átjárnak hozzánk nudizni. Egész turizmusa van ennek. A kultúránk része.

magyarnarancs.hu: Most főszerepet kaptál, de gondolom, nehéz lehetett betörni az élvonalba egy olyan országban, ahol túlkínálat van jóképű fiúkból.

PD: Nancyban nőttem fel, huszonegy évesen beiratkoztam a párizsi színiakadémiára, de az elvégzése után alig kaptam lehetőséget. Szerintem azért választottak ki erre a szerepre, mert nem sokan ácsingóztak érte. Ki akar egy egész filmet végigmeztelenkedni? Most felfigyelt rám a szakma. Nem akarom, hogy skatulyázzanak, és azt sem, hogy legközelebb valami silány filmben lássanak. Nagyon megválogatom a második főszerepem.

magyarnarancs.hu: Miből éltél, amikor nem kaptál színészként munkát?

PD: Voltam könyvesbolti alkalmazott, könyvtáros, pincér és színházi rendezőasszisztens. Utóbbit élveztem a legjobban. Sokáig a szüleim is támogattak pénzzel, mert hittek benne, hogy egy nap sikeres leszek.

magyarnarancs.hu: A film a vonzalom és a veszélyérzet kapcsolatát vizsgálja. Te milyennek látod ezt?

PD: Van, aki részben azért zúg bele egy börtönviselt emberbe, aki emberölésért volt a sitten, mert felizgatja ennek a tudata. Olyan ez, mint a piros paprika. Megfűszerezi az ember életét. Mert az időnként elég unalmas tud lenni. Ezért egyenesen a farkas szájához megy, ahogy a francia szólás tartja.

magyarnarancs.hu: Hogyan fogadták a melegek a filmet Franciaországban?

PD: Voltak, akik úgy érezték, melegellenes a film, mert nem éppen hízelgő képet fest az életmódjukról. De hát a heterók is járnak nudista strandokra szexelni. Ráadásul a sztori a szerelemre koncentrál, ez nem színtiszta pornó. Másrészt attól még, hogy az egyik meleg karakter pszichopata a történetben, szó sincs róla, hogy a rendező azt mondaná, mindegyikük az! Nem kell minden melegnek feddhetetlen személynek lennie ahhoz, hogy a melegség mint szexuális irányultság elfogadható legyen.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.