Pokolbéli híg napjaink - Danis Tanovic filmrendező

Film

A szerb és bosnyák hadállások közt játszódó Oscar-díjas Senki földje háborús abszurdja után Danis Tanovic a családi hadviselés kifinomult módjairól tudósít Pokol című filmjében.

A szerb és bosnyák hadállások közt játszódó Oscar-díjas Senki földje háborús abszurdja után Danis Tanovic a családi hadviselés kifinomult módjairól tudósít Pokol című filmjében.

*

Magyar Narancs: A balkáni háborús Senki földje után egy polgári miliőben játszódó, minden ízében francia filmet készítettél. Mennyire érzed magad kívülállónak a francia filmiparban?

Danis Tanovic: Mindenhol kívülállónak érzem magam, még Boszniában is. Egyszerre érzem magam otthon és otthontalannak bárhol, legutóbb például Pakisztánban tört rám ez az érzés. Ám ez a kettősség filmrendezőként kifejezetten hasznos is lehet.

MN: Miért utaztál Pakisztánba?

DT: Egy film előkészületei miatt, de ez még annyira titkos, hogy ha elmondanám, meg kellene, hogy öljelek. A Pokollal nem lett belőlem francia filmrendező, s könnyen lehet, hogy legközelebb ugyanitt ülök majd, de Pakisztán színeiben. Négy forgatókönyv is szerepel a terveim között, van köztük Pakisztánban, Amerikában, Londonban és Boszniában játszódó történet. Amin most dolgozom, Ivica Dikic Cirkus Columbia című könyvének az adaptációja.

MN: A Pokol forgatókönyve hogyan jutott el hozzád?

DT: Kieslowski trilógiája (a lengyel filmrendező 1996-ban hunyt el, hátrahagyott filmter-veiből készült a Pokol - a szerk.) először még vázlat formájában került hozzám. A Mennyország, a Pokol és a Purgatórium közül akkor még az utóbbit tartottam a legjobbnak, de nem sokkal ezután a franciák mindhárom film jogait eladták az amerikai Miramaxnak, akik öt évig ültek rajta, és időközben Tom Tykwerrel elkészítették a Heavent. A második körben, miután a jogok visszakerültek a franciákhoz, már kész forgatókönyveket kaptam, így viszont már korántsem tűnt annyira vonzónak a Purgatórium, úgyhogy végül a Pokolnál kötöttem ki.

MN: Tykwer bukása nem rontott az esélyeiden?

DT: A nehézséget nem Tykwer bukása, hanem a saját sikerem jelentette. Mivel a Senki földjével 65 díjat nyertem, köztük egy Oscart is, tudtam, hogy egy ilyen sikersorozat után elkerülhetetlen lesz a csalódás. Ráadásul a Kieslowski-örökségbe is belenyúltam, úgyhogy felkészültem a pofonokra.

MN: Te is Kieslowski-rajongó vagy?

DT: Nem vagyok rajongó típus, Milos Formant például sokkal jobban kedveltem, mint Kieslowskit. Forman minden filmjével valami újjal próbálkozott, Kieslowski viszont mindig ugyanazt forgatta újra meg újra. A legjobban a Tízparancsolatot szerettem tőle, a Pokolban is sokat idézek belőle.

MN: Kieslowski filmjeiben nagy szerep jutott Zbigniew Preisner zenéjének. Szóba került, hogy esetleg felkéred?

MN: Producerfejjel is gondolkodnom kellett, és eszem ágában sem volt 300 000 eurót kifizetni egy olyan filmzenéért, amit én is meg tudok csinálni. Kezdek úgy beszélni, mint egy beképzelt filmes! Nem akartam Kieslowski-filmet forgatni. Ahogy a Monty Python mondaná: And Now for Something Completey Different.

MN: A Senki földje után bedolgoztál a szeptember 11-i eseményekre reflektáló 11'09"01 című rövidfilm-válogatásbaÉ

DT: Egyáltalán nem vagyok kibékülve az eredménnyel. Eredetileg arról akartam filmet csinálni, hogy miért érzi mindenki úgy, hogy az ő fájdalma a legnagyobb. A forgatás felénél aztán észbe kaptam, hogy egy ilyen kicsengésű filmmel csak megsérthetem az amerikaiakat, úgyhogy végül újraforgattam az egészet. Szeretem az amerikaiakat, sok bosnyák köszönheti nekik az életét ebben a rohadt háborúban. Nem a karrieremet féltettem, emberileg éreztem helytelennek az eredeti elképzelést.

Pokol

Fent elég szó esett már Kieslowskiról, hagyjuk az örökség abajgatását, azt vizsgáljuk inkább, mire futotta önerőből a bosnyák rendezőnek. Röviden: decens középszerre. És máris visszaérkeztünk Kieslowskihoz. Azok az élet viharainak kitett szép halandók, azok az égiekkel az átlagosnál valamelyest meghittebb viszonyt ápoló nőalakok, akikről a mester szeretett mesélni utolsó éveiben, még mindig nagyon szépek és még mindig nagyon gondterheltek, Tanovic három nővére (Beart, Viard, Gillain) azonban már korántsem holmi láthatatlan erőknek, hanem a rendezői önkénynek engedelmeskedik, amikor a kamera felé fordulva próbál reagálni élete sorsfordító eseményeire. Tanovic jól hozza az összeurópai művészfilmes középszert, a Pokol mégis jobbára olyan hatást kelt, mint egy szerencsés kukkantás a női napozóba: csupa gyönyörű domborulat, finom arcél; kukkolásunk szépen szenvedő tárgyain azonban sehogyan sem akar nyomot hagyni a dráma, lévén olyan nincs is nagyon, vagy ha van, inkább csak illusztrációként odavetve. Úgy bámuljuk ezeket a szülők bűneit cipelő gráciákat, mint a filmbeli jegyellenőr a gyorsvasúton alvó Karin Viard-t: messziről és egyre reménytelenebbül. Akárcsak a szerencsétlen flótás, mi sem jutunk közelebb hozzájuk, de azért nem szórakozunk rosszul, hisz a felhalmozott szépségen kívül van megfejtésre váró gyerekkori trauma, feszültségteremtő zenei kíséret és a társas viszonyok felbomlásának szóló szolid szemforgatás. Akinek pedig ez sem elég, belenézhet a padon ücsörgő Jean Rochefort kaleidoszkópjába, és saját felelősségére eldöntheti: az élet színes mozaikdarabjaihoz vagy a Kieslowski-örökség elkótyavetyéléséhez volt-e szerencséje.

Forgalmazza a Best Hollywood

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Az újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Az államok pedig ritkán járulnak hozzá ahhoz, hogy más államok (akár a jövőben) leszavazzák őket.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.