Feltámad a múlt - André Téchiné filmrendező

Film

A magyarországi mozikban most futó szerelmes filmjéről, a Változó időkről beszélgettünk vele - Párizsban.
A magyarországi mozikban most futó szerelmes filmjéről, a Változó időkről beszélgettünk vele - Párizsban.

Magyar Narancs: Nosztalgikusnak szánta a filmjét?

André Téchiné: Ha nosztalgiázni lett volna kedvem, akkor flashbackeket, múltidézést választok. Kérdések fogalmazódtak meg bennem egy szívemhez közel álló témáról, a szerelem és az idő kapcsolatáról. Magam is megéltem viharos szenvedélyeket, hirtelen elválásokat, újbóli találkozásokat egykori szerelmekkel. Sok film készül az első szerelmekről, annál kevesebb az első szerelmekből lett utolsókról. Mihez kezd egymással egy férfi és egy nő, akik húszévesen szerették egymást, majd harminc év múltán találkoznak?

MN: Az ön válasza erre elég egyértelmű.

AT: Ha egyértelmű volna, akkor nem készítettem volna filmet. Ha ismernénk a találkozások kimenetelét, ha megmagyarázhatnánk a vonzalmak születését és halálát, fölöslegessé válnának a tapasztalások. Mindebben kulcsszerepe van az időnek. A fiatalkori szerelmeket a távolság átértékeli, és mire évtizedek múltán a két ember viszontlátja egymást, szinte már ismeretlenek egymás számára. Úgy gondolom, hogy az idő egyszersmind köt és old. Egyesek a jelenvalóság erejével ragaszkodnak az emlékeikhez, kötésnek élik meg azokat, mások meg éppen fordítva, szabaddá akarják magukat tenni tőlük, és az eltávolodást választják. Minden ember két idősíkban létezik többnyire, a múltban és a jelenben. És néha előfordul, hogy a múltbeli idősíkból valami új minőség születik a mában. Én éppen erre a váltásra, az érzelmek újjászületésére voltam kíváncsi. A múlt feltámadására.

MN: Eleve Dépardieu és Deneuve kettősének szánta a szerepeket?

AT: Nincs olyan moziközönség, amelyik ne ismerné őket. Nyomon követhettük a fizikai átváltozásukat, szakmai fejlődésüket. Amikor feltűnnek a mozivásznon, senkinek nincs kétsége afelől, hogy ez a nő és ez a férfi valaha szerette egymást. A tehetségükön és a filmtörténeti jelentőségükön túl leginkább a hangjuk ejt rabul. A francia mozi két legszebb hangja. Szeretem bennük, ahogy az idő múlásával a testüket művészi hangszerré formálták. A közös munkán túl persze összekötnek minket a közös szórakozások a stúdió falain kívül.

MN: Különösen Deneuve-höz fűzi sok évtizedes barátság és alkotói együttműködés.

AT: ' a gyújtópontja a történetnek. A kedvenc színésznőm, öt filmet készítettünk együtt. És még mindig találok újabb felfedeznivalót benne.

MN: És Dépardieu?

AT: A tékozló fiú. Kortól független gyerek, akiben hatalmas indulatok munkálnak.

MN: Egymás ellentétei?

AT: Alapelképzelés volt az ellentétek ütköztetése. Éppen ezért választottam Afrikát, Tangert helyszínnek. Az arab világot és a nyugat-európai civilizációt összekötő kontinentális hidat. És általa az identitás kérdését. A nemek identitásáról soha nem beszéltek annyit, mint manapság. A megszokott szerepek kényszerű felcserélődéséről. A mai kor kétségkívül nem kedvez a klasszikus női passzivitásnak. Ami engem illet, inkább pozitívumnak tartom, ha mindennek tudatában a férfiak merik felvállalni az érzéseiket.

Szentgyörgyi Rita

Változó idők

Catherine Deneuve és Gérard Dépardieu valóban a francia és európai filmművészet megkerülhetetlen ikonjai, az Utolsó metró óta mégsem játszottak közös filmben. Az időszerűnek tűnő találkozót végül André Téchiné ebben a romantikusan keserédes drámában hozza össze. A rendező írta történet szerint az anno nincstelen ifjú (Dépardieu) majd megőrült a Nőért (Deneuve), csak nem kérte meg időben a kezét, s amaz egy marokkói orvoshoz ment feleségül. Csakhogy a korosodó motoros nem adja fel. Harmincévnyi erőgyűjtést és legalább ennyi kiló felesleg felszedését követően Dépardieu előbb szerelmi transzba, majd baleseti kómába zuhanva próbálja megszerezni az időközben tisztes nagymamává érett álomasszonyt. Az efféle románc kissé egyoldalúnak tűnhet, pedig megeshet, hogy valaki elfelejt időben szólni. Az immáron puccos építésvezetőként dolgozó örökifjú szerelmes cyranói elánnal kezd a csábításhoz. Jó lenne, ha a vége főcímig a két nagyágyú élcelődésein, szócsatáin és az összeboronálásukhoz vezető - néhol gyermekien franciás bájjal pezsdített - kalandjaikon derülhetnénk. De ha már egyszer Marokkóban járunk, akkor kötelező a francia-marokkói kettős identitás gondjait is prezentálni. Így lesz a darabból kettő az egyben formátumú émelygés, ott nevetünk, ahol éppen sírni kellene. A romantikus enyelgés illegális menekülők tangeri gyülekezőjén keresztül vezet, a gyorsétteremben güriző hithű moszlim kapros öntettel falja a Cézár-salátát a tengerparton. Érzelmes dolgozat a megkésett szerelemről az élet alkonya felé döcögve; kár, hogy mire Dépardieu felébred a kómából, a néző már régen mély álomba zuhant.

Az SPI bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.