Film
Kalózok - A kétballábas banda
Kalózkapitány, a kalózkapitány igazi matinéhős: szerencsétlen, de azért még szerethető, bohókás, manírokkal teli, és épp jóság-gonoszság határmezsgyéjén araszol, nem tudva, merre lépjen; bizonyára a végére megoldódik ez a probléma, bár aligha várhatunk sok meglepetést egy olyan filmtől, melynek címében a kétballábas szó szerepel.
A rozsomák dilemmája
Amikor Sztupa és Troché kimentek a térre, furcsa kavalkádra lettek figyelmesek. A hétköznapi egyenszürkébe vagy éppenséggel egyenszínesbe öltözött, dolguk után kajtató emberek között talpig fehérbe öltözött alakok szaladgáltak, látszólag könnyedén és céltalanul.
Zárt világ
Két önmagában is népszerű zsáner kerül egymással viszonyba itt. Az egyik híres emberek elképzelt magánéletével, a másik feminista tartalmak múltba vetítésével igyekszik üzenni a mának. Ezúttal Mozart feledés homályába merült nővére köré kerekít szomorú mesét a Féret család:
Viszlát, első szerelem
Történetünk kezdetén Camille és Sullivan már magas hőfokon szerelmes, de percek kérdése csak, hogy nekifutásból összetörjék egymás szívét. Persze, hiszen mindketten mást akarnak, a lány a fiút, a fiú a lányt, de ezen túl is vannak nézetkülönbségek.
Így mentek el – öt nagy filmes orgazmus
A filmtörténet egyik legismertebb orgazmusjelenete Nora Ephron örökzöldjében, a Harry és Sallyben, azon belül is egy zsúfolt étteremben esett meg. De nem csak Meg Ryan tud emlékezetesen nyögdécselni a vásznon: összegyűjtöttünk öt hatalmas mozgóképes orgazmust. Szavazzatok, melyik a legjobb! Csak 18 éven felülieknek!
Rókamóka
Amikor Sztupa és Troché magas vendégükkel besétáltak a Fővárosi Állatkertbe, Szorkin első kérdése az volt, hogy hol vannak a gorillák. Sztupa kissé megütődött: ez azt feltételezi, hogy nem ügyelnek kellőképp a biztonságra? Igaz, ami igaz, Sztupa nem csinált nagy faksznit a dologból; jó messzire elkerülve a hivatalos fórumokat, egyenest a szakemberekhez fordult.
Kezeket fel, srácok!
Csecsen kislány érvényes papírok nélkül; francia kisfiú és az ő segítőkész anyukája; külvárosi iskola Párizsban és az azt övező, folytonos razziáktól, illegális bevándorlók elleni erőszakos rendőri fellépésektől nyugtalan közeg - ebből indít Romain Goupil filmje.
Egyél pókot!
Bebotorkálunk a kertből a krumplibogarak és lótetűk és egyéb kártevők közül, azzal az idétlen kérdéssel, hogy ezekkel mi a fene legyen?! Előttünk álomszerűen jelennek meg az elegánsnak nem nevezhető gyerekkori képek, amikor a kicsik gilisztát és százlábút és tücsköt meg pókot nyeltek, általában fogadásból, valamicske profit esélyével, így aztán szinte egyetlen pillanat alatt abbahagytuk az amúgy is csak megjátszott borzongást, és bámultuk a reményhez vezető közönyt és hülyeséggel egyenlő bátorságot.