Semmi esetre sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, mintha a Rossz szomszédság 2.-ben több lenne néhány jól irányzott tamponos/drogos/hányós/dildós poénnál. Ám annyit azért magunk közt megjegyeznénk, mielőtt belekezdenénk a mű elemzésébe, hogy az amerikai egyetemek belvilága, a fraternityk és sororityk sajátos szabályrendszere, be- és kiközösítő hierarchiája, melyre a maga tamponos-drogos-dildós módján a Rossz szomszédság összes része (nem szabadna megállni kettőnél) is rávilágít, kifejezetten izgalmas közeg, termékeny táptalaja mindenféle emberi, sőt, akár társadalmi drámáknak. És akkor jöjjenek az alacsonyan röpködő, véres tamponok, melyek a legfőbb újdonságot jelentik – úgy az egyetemi filmek evolúciójában, mint az amerikai–kanadai komikus, Seth Rogen alacsonyan szálló tárgyakban gazdag pályáján. A véres tamponok mellett legfőképp a szüleik dildójával játszadozó, hátulgombolós gyerkőcök különböztetik meg a Rossz szomszédság-filmeket a műfaj dildómentes változataitól. Ha mindezek után abban a valószínűtlen helyzetben találjuk magunkat, hogy valaki netán a műfaj megnevezését kérné rajtunk számon, ne habozzunk az amerikai vígjátékok azon alfajára rámutatni, melyben meglett férfiak és nők alacsonyodnak le némi kémiai segédlettel az eszközhasználatot épp csak pedzegető elődeink alatti szintre. Mindazonáltal az első rész közkívánatra megismételt légzsákos poénja még a legelvetemültebb filoszokat is képes megröhögtetni – hangos és bűnös kacaj ez, teljesen vállalhatatlan nappali világosságnál, gyakorlott eszközhasználók között.
A UIP–Duna Film filmje
