Film

A Titanic Fesztiválon látható Csendesek különös jelenség: holland film magyar operatőrrel és magyar színészekkel, magyarul. Az első filmes rendezőnőt arról faggattuk, hogyan talált rá Tóth Orsira, és vajon mit jelent az, hogy megerőszakolásban jók vagyunk.

Szkafanderes-fémsisakos pasas ébred egy panelház tetején, majd egy semmiből előbukkanó maszkos idegennel elegyedik társalgásba arról, hol is vannak ők voltaképp, s mik a szabadulás lehetséges útjai. Nos, e kérdések Sóstai Zoltán filmjének mind a 78 perce során elkísérik a nézőt, ám válaszok nem érkeznek - nem véletlenül.

Naiv kamaszok azzal szórakoznak, hogy felpróbálják a menő drogdíler filmekből elirigyelt szerepét. Iszonyú cool lenne a balhé, ha nem jönne a rendőrség öt másodpercen belül, hogy aztán valami felháborítóan kretén törvényre hivatkozva benn is tartsák kicsikét a film főhősének fiát. Úgy 10 vagy esetleg 30 évre. Hacsak nem ad fel valakit. De ugyan kit tudna feladni egy beijedt 18 éves? Tán egy másik beijedt 18 évest.

Ha Al Pacino régi, nagy múltú rockbanda lenne, most tartana a harmadik (az első kettőnél nem is azt mondtuk, hogy soha, csak azt, hogy egy kicsit vége, de nem örökre) búcsúkoncertjénél.

A várostematikus szkeccsfilmről - ha az szándékai szerint személyes reflexiók sora lenne - nyilván a Paris, je t'aime és a New York, I Love You jut eszünkbe. Az Enyedi-Máthé-osztály végzős rendezői azonban sokkal szabadabban kezelték tárgyukat, nem imázsfilmet vettek fel.

Talán a pingvin a legelhasználtabb "vicces állat"; minden második poénban frakkot hord, táncol, szörföl és vándorol - még David Attenborough-nak sincs több mondanivalója róla. Totyogására, fejmozgatására és tollászkodására valamennyi emberi érzelem, bárminő dramaturgia ráhúzható.

Gus van Sant csináljon bármit is, az Otthonom, Idahónak, a Good Will Huntingnak, de akár még a Drugstore cowboynak is biztosan mindig lesznek értői, rajongói. Még akkor is, ha most az Ígéret földje csupán egy vékonyka tanmese a gonosz ügynök bácsiról, aki jóvá válik, amint rájön, hogy a pénz helyett sokkal többet ér a családi hagyaték és a környezetvédelem.

Tolószékes arisztokratát játszott az utóbbi idők legnagyobb európai filmsikerében, az Életrevalókban, és sűrűn használta a lábát (hisz sokat kellett menekülnie) az utóbbi idők tán legjobb francia thrillerében (Senkinek egy szót se!). Most pedig új filmje, a Ne zavarjanak! ügyében beszélgettünk el vele.

Boldog indonéz tömeggyilkosok, gengszterből lett halálosztagosok, az 1965-ös, kommunisták elleni tömegmészárlások elkövetői szerepelnek Oppenheimer The Act of Killing című filmjében. A rendezővel telefonon beszélgettünk.

Visszavonulók kérték – hat sztár, aki otthagyta Hollywoodot.

A neves és széles érdeklődési körű francia rendező most egy középiskola tantermeiből jelentkezik - thrillerrel.

Vannak azok a szombat (és tán vasárnap) délutánok, mikor annyira előkelőek vagyunk, hogy ágyban maradunk. Elrongyolt, unott, nyomorult celebidő, évértékelőket és listákat kopogtat a késő februári eső, előfordul, hogy megviseli az embert a szűkös alattvalói lét, így hát ablakot be, redőnyt le, nem akarunk embert látni.

A legendás csehszlovák szakemberképzés üdvöskéjeként induló, majd játékfilmek és tévésorozatok végtelen folyamán edződő lengyel alkotó szép nagy kört fut nálunk ezekben a napokban. A holokauszt idején játszódó filmje, A város alatt épp megjelenésünk napján kerül a mozikba, a rá következő hétvégén pedig az HBO adja a Csehszlovákia megszállása ellen a tűzhalált választva tiltakozó Jan Palachról forgatott háromrészes tévésorozatát, az Olthatatlant. Mindezekről még Miskolcon, a Cinefesten beszélgettünk vele.

Nincs unalmasabb, mint amikor egy mókázásba belefáradt hivatásos (bizonyos Dan Mazer, a Brüno és a Borat forgatókönyvírója, amúgy tévérendező) mindenáron viccelni akar. Tán nem véletlenül szerepel itt sem annyi rosszul előadott, humortalan, sőt kifejezetten tahó megjegyzéstől hatást remélő poén, s a poént követő döbbent, kínos csend - mint poénforrás.